Nem lesz könnyű dolga a hatóságoknak, mert a rendőrség már megsemmisítette a röszkei összecsapásnál készült felvételeket.
A demokraták elnökjelöltje nem mondta ki nyíltan, hogy Moszkvát vádolják a hackertámadással, de azért erősen utalt rá.
Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet.
Új törzskartonrendszert vezethetnek be. A háziorvosok szerint az ötlet jó, de kivitelezhetetlen, mert már így is alig van háziorvos.
Hárommillió eurót, vagyis 930 millió forintot különít el a kormány erre a célra.
Azért függesztették fel tisztségéből, mert „a város kötelező feladatainak ellátását veszélyeztetve, önkényesen rendelkezett a közpénzekkel.”
Az értékesített darabszám kilenc és fél millió volt, ami 7,8 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.
Rodrigo Duterte egy nappal korábban azt üzente az amerikai elnöknek: a kurva anyádat, meg foglak átkozni azon a fórumon.
A Magyar Labdarúgó Szövetség őt támogatja.