Belföld

Az autópálya-matricák több mint 40 százalékát külföldiek vették meg

Ötvenmilliárd forint folyt be az e-matricákból az útdíjszolgáltatóhoz az év első nyolc hónapjában, írja a Magyar Idők.

Az értékesített darabszám kilenc és fél millió volt, ami 7,8 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.

Az útdíj több mint negyven százalékát külföldiek fizették ki.

Idén az év elejétől szeptember 4-ig 7,8 százalékkal több e-matrica kelt el Magyarországon, mint a tavalyi év azonos időszakában, a bevételek pedig tíz százalékkal nőttek.

Az értékesített darabszám 9 507 925, míg az eladási érték 50,418 milliárd forint volt. A növekedés két matricatípusnak köszönhető: az évesnek és a megyeinek. Mindkettő esetében 14 százalékkal több kelt el, mint egy évvel korábban. Az éves matrica száma közel 330 ezer, a bevétel 14,3 milliárd forint volt. A megyei matricákból 1 466 364 fogyott, amiből csaknem

nyolcmilliárd forintos bevétele keletkezett a szolgáltató cégnek.

A megyék közül szokás szerint Pest megyében kelt el a legtöbb, 863 224, a bevétel ott meghaladta a 4,7 milliárd forintot. Százezernél több matrica még Fejérben és Győr-Moson-Sopronban fogyott, hatvanezer és tízezer között tíz megyében forgalmaztak, Baranyában és Veszprémben tízezernél kevesebb kelt el.

Járműkategóriánként vizsgálva az adatokat, a személygépkocsikat és kisteherautókat lefedő D1 kategóriás matricákból kelt el a legtöbb, szám szerint 8 481 634, a hozzá tartozó bevétel pedig megközelítette a 38,9 milliárd forintot. A darabszám 6,9, a bevétel 7,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az összes matrica 58,5 százalékát vásárolták magyarok, 41,5 százalékát külföldiek. A külföldiek vásárlásai kilenc százalékkal, míg a hazaiaké csak 7 százalékkal nőttek. Éves és megyei matricát – érthető módon – több mint kilencven százalékban hazaiak vettek, a havi és heti esetében azonban meglehetősen kiegyensúlyozott a két vásárlói kör. A fizetős útszakaszok száma évről évre változik, ahogy bővül a hazai gyorsforgalmi úthálózat. Idén a 86-os főút egy szakaszát adják át, ezért várható, hogy jövő januártól az M86-os is matricaköteles lesz – olvasható a lapban.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik