Advent

Mikulás ruhában tilos volán mögé ülni Angliában

getty images
getty images

5 ezer font bírságot kockáztatnak azok az angol sofőrök, akik Mikulás ruhát, más ünnepi öltözéket, téli csizmát viselnek vezetés közben, írta a Mirror.

Kapcsolódó
Bemutatták a feldíszített Fehér Házat: 41 karácsonyfát állítottak fel
Jill Biden hétfőn mutatta be a feldíszített Fehér Házat.

A National Tyres és az Autocare autóipari szakértői arra kérik a járművezetőket, hogy a karácsony közeledtével ne üljenek ünnepi jelmezben a volánhoz, mert az akadályozhatja a vezetés biztonságát.

Mint figyelmeztetnek: a KRESZ kimondja, hogy a ruházat és a lábbeli semmilyen módon nem akadályozhatja meg a vezetés során az autóban lévő eszközök – kormány, kuplung, fék, gáz és a többi – használatát, hiszen például a magas sarkú lábbelik vagy csizmák korlátozhatják a boka mozgását, a vastag talpú cipők pedig befolyásolhatják a pedálok használatát.

Az ünnepkörben a Mikulás ruhák és a különféle díszes jelmezek nagyon népszerűek, de ha ilyenben próbál vezetni, az befolyásolhatja a láthatóságot, a kormányzás, a sebességváltó és egyéb kezelőszervek használatát

– fogalmaznak a szakemberek.

Bármilyen ruhadarab, amely rontja a látást vagy megakadályozza a sofőrt a vezetésben, 5 ezer angol font pénzbírsággal és a jogosítványban három büntetőponttal jár

– közölte Michael Bourne, a National Tyres and Autocare csoport marketing igazgatója.

A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a jelmezek vagy bármi, ami elvonja a többi vezető figyelmét is, gondolatlan veszélyeztetésnek minősül, és felső összeghatár nélkül büntethető, valamint kilenc büntetőponttal jár.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik