Advent

Megnyílt Európa legnagyobb templomi betleheme Vörsön

varga györgy / MTI
varga györgy / MTI

Hetvenharmadik alkalommal készült el Európa legnagyobb templomban épített betleheme Vörsön. A csaknem 60 négyzetméteres építményt idén is a helyiek állították össze, és november 28-án, advent első vasárnapján szentelték fel. A járványügyi szabályok betartása mellett január 23-áig bárki láthatja a betlehemet, írta a Sonline.

Kapcsolódó
Alighanem ez a világ legkisebb betleheme
Falevelekre festette a művész.

Tűz körüli subába öltözött pásztorok, jászolban fekvő Kisjézus várja a betlehem közönségét, az emberi és állati figurákat leszámítva minden kizárólag természetes anyagból készült.

Bő másfél hét alatt készült el Európa legnagyobb templomi betleheme, melynek megalkotásához az egész falu összefogott.

Idén is a falu határában gyűjtöttük az alapanyagot, és sok felajánlás érkezett. A váz vasból és három köbméter fából készült, valamint öt köbméternyi tuja- és fenyőágat használtunk fel

– mondta a portálnak Simon György, Vörs alpolgármestere.

Idén a járványügyi szabályoknak megfelelően csak száj­maszkban látogatható a betlehem. Arra kérik a híveket, hogy használják a kirakott kézfertőtlenítőket és tartsák a biztonságos távolságot egymástól.

Kapcsolódó
Csodájára járnak a kis falu karácsonyi házának
Az angliai Walsall városához közeli kis falu, Rushall látványossága a fényárba öltöztetett porta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik