Üzleti tippek

Állami hittérítés a nyitvatartás korlátozása?

A vasárnapi nyitvatartás korlátozása csökkenti a gazdasági versenyképességet, növeli a munkanélküliséget, egyes üzleti csoportok érdekeit céloz meg, s hittérítést céloz - legalábbis Gusztos Péter ezen következményekre utalt többeknek föltett kérdéseivel.

Az SZDSZ egyetlen javaslatot sem támogat, amely növeli a munkanélküliséget, csökkenti a gazdaság versenyképességét és hatalmi szóval mondja meg az embereknek, hogy miként osszák be a saját idejüket – reagált Gusztos Péter a KDNP-nek arra a javaslatára, amely korlátozná a boltok vasárnapi nyitvatartását.

A szabad demokraták ügyvivője szerint ezeket a döntéseket az emberekre kell bízni, ne az állam és konzervatív pártok mondják meg helyettük. Gusztos Péter három kérdést tett fel a javaslat kapcsán. A kereszténydemokratáktól azt kérdezte, hogy az a kampány, amelyet “munkavállalói érdekvédelemnek álcáznak, nem valamifajta állami eszközzel folytatott hittérítést céloz-e meg”.

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszternek azt a kérdést tette fel, hogy vannak-e a kormánynak konkrét számai azzal kapcsolatban, hogy hányan veszítenék el az állásukat, ha a javaslat megvalósul, és készítettek-e kalkulációt arra vonatkozólag, hogy mennyibe kerülne az átképzésük, illetve munkanélküli segélyük. Gusztos Péter ezt a kérdést azzal indokolta, hogy a kisebbségi szocialista kormány is nyitottnak tűnik a javaslatra, és ez kezd ijesztővé válni a liberálisok számára.

A kampányt támogató üzleti érdekcsoportokról azt mondta, hogy van olyan üzletlánc, a CBA, amely boltjai jelentős részét vasárnap nyitva tartja, és eközben piaci előnyt próbál szerezni azzal, hogy a nagyobb áruházláncokat bezáratná aznap. A képviselő azt kérdezte, hogy ez a piaci verseny megfelelő eszköze-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik