A DVSC-TEVA felkészülési mérkőzésen 6-2-es győzelmet aratott a Mezőkövesd felett.
2013. 02. 09. 14:34
A kiszemelt öt játékosból négyet már leigazolt a Pécsi MFC; Okoronkwo végleg kegyvesztetté vált.
A szlovákiai Nagymegyer amatőrcsapatába igazolt a kilencszeres magyar válogatott Ferenczi István.
A jövő héten elkezdődik az iratismertetés a magyarországi bundaügyben.
A Diósgyőr francia-marokkói középpályása pillanatnyilag egyedül edz.
Most már érthető, miért hagyta el a ZTE-t Juhász Dániel: az élvonalbeli Pakshoz igazolt!
Elcsalt meccsből egy is sok, de tényleg 33 mérkőzésből és 50 gyanúsítottból áll az egész?
A négy fiatalt a felnőtt csapat egyik játékosán keresztül környékezte meg az egyik főszereplő.
Az FTC küldöttségét szállító repülőgép óriási viharba került, így nem tudott leszállni Antalyában.
A Rába ETO teremlabdarúgói hazai pályán 6-0-ra vezettek az Újszegedi TC ellen a tízedik percben...
A Szolnoki MÁV FC 2-1-re kikapott a horvát harmadosztályban szereplő NK Rovinj együttesétől, felkészülési mérkőzésen.
Demjén Gábor számára most Balmazújváros a sláger, azért is, mert nagyon közel van Debrecenhez.
2013. 02. 09. 09:29
Kétfelvonásos darabunk első részét ma mutatjuk be kedves blogtársainknak... Első felvonás, első szín: Mallorca...
2013. 02. 09. 09:13
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését Belekben a Diósgyőr.
Indul a februári tippeső, indul a rangado.hu játéka. Gyűjtsd össze te a legtöbb aranytallért!
Fogadj a Rangadó kínálatunkban szereplő meccsekre, és pénz kockáztatása nélkül nyerhetsz
Elindult a rangado.hu legújabb játéka, ahol úgy fogadhatsz sporteseményekre, hogy semmit nem veszíthetsz, de komoly nyereményeket zsebelhetsz be.
Minden játékos 1000 tallérral gazdálkodhat, amit a regisztrációkor írunk jóvá a számláján. A tallérokból a kínálatban szereplő eseményekre fogadhatnak a folyamatosan, napról napra újabb eseményekkel bővülő kínálatunkból. A nyereménytallérokat természetesen újabb fogadásokba lehet „fektetni”.
FIGYELEM! A KÍNÁLAT FOLYAMATOSAN FRISSÜL! ÉRDEMES ÚGY JÁTSZANI, HOGY A NYEREMÉNYTALLÉROKAT IS VISSZA LEHESSEN FORGATNI!
Érdemes lesz tehát többször visszatérni és játszani. Érdemes bizony, hiszen az, aki a játék végére a legtöbb tallért gyűjti össze, másodmagával wellnessezhet egy egész hétvégén át. A második és a harmadik helyezett pedig egy ajándékcsomagot nyer. Nyereménykínálatunk folyamatosan bővülhet.
A mérkőzésekre egyesével lehet fogadni (kombinált szelvény nincs), és egy fogadásnál tetszőleges mennyiségű tallért lehet felhasználni. A nyereménytallérokat legkésőbb 24 órával az esemény lezárását követően írjuk jóvá a jól tippelők virtuális számláján.
A játék állását folyamatosan közöljük.
A játék február 8-tól március 1-ig tart. A hivatalos végeredményt március 3-án tesszük közzé.
Kezd a játékot! Klikk ide
2013. 02. 08. 17:20
Az Újpest FC 2-1-re kikapott a román Gaz Metan Medias csapatától.
A 94. percben egyenlített a bosnyák ellenfél az Istria Winter Cup-on.
Juhász Dánielre számított volna a zalaegerszegi szakvezetés, ő mégis a távozás mellett döntött.
A DVSC-TEVA 3-3-as döntetlent játszott a Balmazújváros elleni felkészülési mérkőzésen.
Az Eger–Nyíregyháza mérkőzésen Szabó Bence is pályára lépett.
Fordulat: villanyvilágítás híján sem kell Egerből elvinni egyetlen tavaszi meccset sem?
Kenesei Krisztián Achilles-műtét előtt: „Eddig bírta a lábam, komoly fájdalmakkal edzettem.”
Az NB II-be igazoló Bodnár László szerint a Nyíregyházának minden esélye megvan a feljutásra.
2013. 02. 08. 12:19
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 09:07 „Nem új problémáról van szó” – Szoboszlai sérüléséről beszélt a Liverpool edzője
- 09:03 Elhunyt Dr. Kollár Lajos, a hazai érsebészet iskolateremtő egyénisége
- 08:58 Hogyan dolgozzunk együtt olyanokkal, akiket utálunk vagy akikben nem bízunk?
- 08:44 Gyerekek focimeccsére hajtott be a kisteherautóval – ketten meghaltak
- 08:19 „Juniorállás tapasztalat nélkül?” – Z generációs buktatók a munkaerőpiacon
- 08:18 Nagyrészt megsemmisült a limoges-i városháza, miután maszkos tüntetők felgyújtották
- 08:02 Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt
- 08:00 Miért lett rekordnépszerűtlen Trump a ciklus felére?
- 07:14 Az unikornisok így nem fogják leváltani a zebrákat – a startupszektor javaslatokat készített a vagyonadóhoz
- 07:11 Bordélyházat szálltak meg a kommandósok Oroszországban – videó
- 06:37 Kellemes időjárással búcsúzik a hét
- 03:33 Ilyen teniszező sohasem volt és már sohasem lesz – 70 éves Martina Navratilova
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 09:00 Ezt tedd a kenyérrel fagyasztás előtt, sok időt spórolhatsz amikor kiengeded
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon – megjött a kormányfői válasz
- 08:00 Miért lett rekordnépszerűtlen Trump a ciklus felére?
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 07:11 Bordélyházat szálltak meg a kommandósok Oroszországban – videó