Egy brazil szurkoló meghalt, száz kórházba került a Chile elleni tizenegyespárbaj során.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A házigazda Brazília tizenegyesekkel jutott tovább a világbajnokság nyolcaddöntőjéből, Chile ellen, szombaton. A brazilok szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari ingerülten nyilatkozott a feszült hangulatú találkozó után.
– Itt az ideje, hogy ne legyek annyira udvarias. Itt az ideje, hogy már ne nyeljem le más edzők, játékosok, illetve a média ellenünk intézett támadásait – mondta láthatóan idegesen a 65 éves edző, aki az agresszív hangulatra panaszkodott. – Olyan volt, mint a háború. Nyugodt ember vagyok, de amikor úgy érzem, állandóan támadnak, meg tudom változtatni a stílusomat. Ez olyasmi, amit nem fogadok el. Meg kell védenünk magunkat.
A nagy izgalmak közepette Scolari, és Jorge Sampaoli is hevesen viselkedett, ugrált az oldalvonal mellett, és mindketten reklamáltak az állítólagos hibás játékvezetői döntések ellen. A brazil kapitány nem érezte, hogy az angol Howard Webb azonos bánásmódban részesítette a két csapatot.
– Nem tudom, hogy megnyerjük-e a világbajnokságot, vagy sem. De a játékvezetőnek mindenkit egyformán kell kezelnie. Ez egy kicsit aggaszt – mondta Scolari, aki szerint a szupersztár Neymart nem védik eléggé a bírók, Chile ellen legalább 15-20 alkalommal szabálytalankodtak vele szemben.
Az uruguayi csatár igent mondott a Barcának, már csak a kluboknak kell megegyezniük. - A nap pletykái egy helyen!
2014. 06. 29. 11:17
A szép foci elmaradt a brazilok részéről, és sajnos a folytatásból Chile is kimarad.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Drámai győzelmet aratott a házigazda Brazíliában, miután a 120. percben még kapufát lőttek a chileiek. Neymar elismerte, hogy ő és az összes csapattársai is rettentően szenvedett fizikailag és érzelmileg is a büntetőpárbajjal végződő nyolcaddöntőn.
„Nagyon szenvedtünk, de a meccs végi könnyek az öröm könnyei voltak. Tudjuk, hogy nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, de nagyon akartuk a győzelmet, és ez segített továbbjutni. Soha nem szenvedtem még ennyire labdarúgópályán – kaptam rúgásokat, begörcsöltem… Most már csak a pihenésre vágyom. Tudtuk, hogy egy erős és kiváló csapat ellen játszunk, de a kintről jövő nagy nyomás ellenére nem éreztünk félelmet az esetleges kiesés miatt” – nyilatkozta Neymar.
A Chile ellen összeszedett rúgások és sérülések miatt lehet, hogy a brazilok legnagyobb sztárja kénytelen lesz kihagyni a Kolumbia elleni negyeddöntőt. Scolari szerint 3-5 nap kell hozzá, hogy kiderüljön, Neymar lába bírja-e a további terhelést.
Egy másik angol fanatikus fülcimpája bánta az esetet.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Kolumbia James Rodriguez góljaival ejtette ki a nyolcaddöntőben Uruguayt, a találkozó utáni sajtótájékoztatón Oscar Tabarez a világ legjobbjaihoz hasonlította a Monaco 22 éves csatárát.
„Diego Maradona, Lionel Messi, Luis Suarez és James Rodriguez – különleges adottságuk van a játékhoz. Nem én döntöm el, de szerintem Rodriguez a világbajnokság legjobbja eddig. Sok nagy játékost láthattam hosszú pályafutásom során, ő már most, fiatal kora ellenére közéjük tartozik. Nagy jövő áll előtte” – mondta Uruguay szövetségi kapitánya.
Rodriguez öt góllal vezeti a világbajnokság góllövőlistáját a négygólos Thomas Müller, Neymar és Messi előtt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Joachim Löw a nyolcaddöntő előtt egy nap kimenőt adott játékosainak, hogy feltöltődjenek a vébé második, nagy etapjára. A Nationalelf játékosai családjaikkal, barátnőikkel és barátaikkal töltötték el az időt és strandoltak.
Joachim Löv szövetségi kapitány is a strandon sétálgatott, ám néhány brazil kisfiú megismerte, akik focizni akartak a mesterrel. Löw végül engedett a nyomásnak. A kapitány elmondta, néhány fanatikus srác rendszeresen a csapat bázisa előtt ólálkodik, mezekre és labdákra vadászva, vagy éppen egy német sztár-pacsi erejében bízva.
2014. 06. 29. 10:10
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Hollandia ma este a mexikóiakkal csap össze a negyeddöntő kiharcolásáért.
A holland De Telegraaf igazán vicces, egyes vélemények szerint talán rasszista célzatú fotót jelentet meg mai címlapján. Louis van Gaal széles karimájú mexikói kalapot (sombrerót) visel a következő felirattal: Mexikó hazamegy (MexiGo Home)! A holland sikerkovácsot poncsóba öltöztették és fegyverrel is felszerelték. A csapat sztárjai, Robin Van Persie és Arjen Robben pedig mint kisegerek futkosnak a kép alján.
Ez ugyanakkor nem az első eset, hogy a holland lap az ellenfeleken trollkodik, íme néhány példa a korábbi humoros célzatú címlapokból.
Az európaiak tíz gólt lőttek eddigi három meccsük során, Mexikó viszont csak egyet kapott.
J. Rodriguez duplájával Kolumbia 2-0-ra nyert Uruguay ellen a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
Így fest Rio egyik legforgalmasabb utcája a Brazília-Chile nyolcaddöntő tizenegyespárbajának idején. A kép magáért beszél.
2014. 06. 28. 21:57
A Haladásban folytathatja pályafutását és bemutatkozhat az NB I-ben a soproni Gaál Bálint.
Csak tizenegyesekkel tudta legyőzni Chilét a házigazda a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Besics visszatért Budapestre, és a Fradi honlapján beszélt a világbajnokságról és a jövőjéről.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Luis Suárez azt állítja, nem volt szándékosság keddi tettében, amikor az olaszok elleni csoportmérkőzésen beleharapott Giorgio Chiellinibe a világbajnokságon.
A 27 éves uruguayi játékos szerdai írásos – és szombaton nyilvánosságra hozott – vallomásában arról tájékoztatta a nemzetközi szövetséget (FIFA), hogy az ütközés után elvesztette az egyensúlyát, és ráesett ellenfelére.
„Nem haraptam, és nem is állt szándékomban harapni. Az arcom nekiütődött, zúzódások is keletkeztek rajta, és erős fájdalmat éreztem a fogaimban” – tudatta a csatár.
Suárez védekezése nem hatotta meg a FIFA illetékeseit, akik a világbajnokságok történetének legsúlyosabb büntetését rótták ki rá az újabb harapós incidense után: kilenc válogatott tétmérkőzésről és mindennemű futballal kapcsolatos tevékenységtől négy hónapra tiltották el, emellett 100 ezer svájci frank (mintegy 25,2 millió forint) befizetésére is kötelezték.
A 79 válogatott mérkőzésén 41 gólos támadót nélkülöző Uruguay Kolumbiával játszik este 22 órakor a torna nyolcaddöntőjében.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Joachim Löw német szövetségi kapitányt komoly veszteségek érték a világbajnokságon. Először is elvesztette az iPodját, amelyen a kedvenc zenéi voltak, ezt hallgatta futás közben. Most pedig a telefonja hibásodott meg.
– Nem tudok hívást és SMS-üzeneteket kezdeményezni, illetve fogadni. Fogalmam sincs, miért van ez. De mindegy, ennél vannak rosszabb dolgok is... – mondta az 54 éves edző, akit jelenleg tényleg nem lehet elérni a mobilján.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Lukas Podolski, a német válogatott csatára sérülés miatt biztosan kihagyja az Algéria elleni nyolcaddöntőt. A játékos lábsérülést szenvedett a szombati tréningen, ám Joachim Löw nem akart további részleteket elárulni. Vélhetően csak két-három napot kell pihennie a játékosnak. Löw szerint nagy rizikó lenne Poldit játszatni az újabb sérülésveszély miatt, ám ha Németország továbbjut, a negyeddöntőben már harcra kész lesz az Arsenal támadója.
2014. 06. 28. 19:34
A DVTK ezúttal szlovák csapat ellen nyert; eldőlt, hogy Zoran Kosztics távozik a csapattól.
A Ferencváros kegyvesztett brazil légiósa reméli, hogy szerződést bonthatnak és távozhat.
Tisza Tibor büntetője döntött a bajnok és a bronzérmes edzőmeccsén a Puskás-stadionban.
Első edzőmeccsén 1-1-et játszott a Puskás Akadémia az NB II-es Mezőkövesddel.
2014. 06. 28. 17:07
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A világbajnokság első nyolcaddöntőjében a házigazda Brazília a chileiekkel csap össze. Íme a két csapat kezdő tizenegye:
Chile: Bravo (c), Mena, Isla, Silva, Sanchez, Vidal, Vargas, Medel, Jara, Aranguiz, Dias
Brazília: Julio Cesar, Dani Alves, Thiago Silva, David Luiz, Fernandinho, Marcelo, Hulk, Fred, Neymar, Oscar, Luiz Gustavo
2014. 06. 28. 17:00
- 18:37 Odafigyelünk-e még Ali G-re, ha Adolf Hitler kéri?
- 18:14 Manuel Neuer megsérült a meccsen, amin beírta magát a Bayern történelmébe
- 17:23 Hivatalos: Román válogatott lesz Corbu Máriusz
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 16:58 Kovács Attila: A magyar focival kapcsolatban mindig felszakadnak a régi sebek. Rohadtul rossz érzés
- 16:36 Vitézy Dávid: Ötszörösére emeljük az útfelújításokra szánt keretet
- 16:34 Halálos lövöldözés történt Krakkó belvárosában
- 16:22 Német katonai beavatkozásról szóló álhírek terjednek Lengyelországban
- 16:00 „A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel
- 15:48 Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után
- 15:41 Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 15:10 Folytatódik a Széchenyi-kártya-program, 250 milliárdot szánnak rá
- 15:02 Scheiring Gábor: Amerika, ahogy ritkán látjuk
- 14:55 Sérülés miatt változott a magyar válogatott kerete
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 16:34 Halálos lövöldözés történt Krakkó belvárosában
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés