Hétvégén átadták az idei Európa-bajnokság legújabb stadionját, a lyoni Stade des Lumieres-t. Az Eb legkorszerűbb arénáját – amelynek tervezőit az Arsenal otthonául szolgáló Emirates stadion inspirálta – 2012-ben kezdték el építeni, a teljes projekt összköltsége megközelíti a 140 milliárd forintot – írja az mlsz.hu. Az Olympique Lyon otthonául szolgáló létesítmény még ebben az évben 800 négyzetméteres bevásárlóközponttal és múzeummal is bővül, a későbbiekben egy négycsillagos hotel, szórakoztatóközpont, hivatali irodák, edzőpályák és egy komplett utánpótlásközpont is épül a stadion közvetlen szomszédságában. A hétvégi ünnepélyes nyitóceremónián fellépett a will.i.am, majd a házigazda Lyon stílszerűen egy szép győzelemmel avatta fel a pálya ultramodern, hibrid gyepszőnyegét: 4-1-re nyert a Troyes együttese ellen francia bajnokin. Az aréna Franciaország harmadik legnagyobb futballstadionja, befogadóképessége meghaladja az 59 ezer főt, a VIP-páholyok száma 105. A stadion nemcsak innovatív designjával kínál egyedülálló élményt a szurkolóknak, hanem azzal is, hogy a lelátók távolság a pályától mindössze 15 méter, így szinte testközelből figyelhetik az eseményeket az első sorokban ülők. A stadionban négy csoportmérkőzést, egy nyolcaddöntőt és egy elődöntőt rendeznek az Eb-n. A magyar válogatott június 22-én, a portugálok ellen lép pályára az arénában.
2016. 01. 12. 10:44
Újabb részletek kerültek napvilágra Mathieu Valbuena és Karim Benzema szexvideós, zsarolós sztorijáról. A Lyon középpályása, aki a bűnügyi történet szenvedő alanya egy televíziónak adott interjút arról, hogy képes lesz-e a jövőben a Real Madrid csatárával együtt játszani, ám a Le Monde-ban napvilágot látott részletek alapján erre kevés az esély - írja a blikk.hu Valbuenát tavaly megzsarolták egy szexvideóval, és a gyanú szerint ebben válogatottbeli csapattársa, Karim Benzema is szerepet játszott. – Karim rögtön a lényegre tért: azt mondta, Mat, van itt egy nagyon kínos videó – mesélte Valbuena. – Azt mondta, kedvel engem, ezért is kell szóba hoznia az ügyet. Először azt gondoltam, hogy tényleg csak figyelmeztetni akar, de amikor szóba hozta, hogy bemutat valakinek, aki segít megoldani az ügyet, kissé meglepődtem… Nem mondta, hogy valakik pénzt akarnak tőlem, de úgy beszélt, hogy azt érezzem, igenis akarnak. Benzema tagadta, hogy látta a felvételt, de Valbuena mást mondott. – A lánya életére esküdött, hogy látta a videót, de nincs belőle kópiája. Kérdeztem, mit látott, mire egy-két részletet felidézett belőle. Nagyon rám ijesztett… Valójában hazudott nekem azzal a céllal, hogy találkozzam az ismerősével, akinek egyszerűen szívességet akart tenni – olvasható Valbuena őszi vallomásában. Valbuena azt is elárulta, hogy megdöbbentették azok a hangfelvételek, amelyeken Benzema a zsarolókkal beszél.
2016. 01. 12. 10:13
A ztefc.webnode.hu úgy értesült, hogy Horváth Pétert Szigetszentmiklósra adja kölcsön az NB II-es Zalaegerszeg. A honlap megemlíti, hogy Horváth eredetileg csatár, de elsősorban balhátvédként számítottak rá az elmúlt időben. A játékos egy éve Lentiből érkezett a ZTE-hez, ősszel kevés lehetőséget kapott. Úgy tudják, hogy csak kölcsönadják, azaz végleg nem mondanak le róla. Hivatalos bejelentés még nincs az ügyben.
2016. 01. 12. 09:54
Kétéves szerződést kötött az NB II-es Swietelsky-Soproni VSE Fazakas Gézával. A 26 éves jobbhátvéd a szintén másodosztályú Kisvárdáról igazolt Sopronba, ahol korábban már három évig szerepelt – írja a kisalfold.hu. Fazakas a Budapest Honvéd csapatánál nevelkedett, a csapat színeiben az élvonalban is bemutatkozott. A játékost két szezonban is kölcsönadták a BKV Előrének, majd 2012-ben végleg Sopronba igazolt. Az SVSE színeiben három évig szerepelt, majd múlt nyáron a Kisvárda csapatához szerződött, ahol azonban kevés játéklehetőséghez jutott.
2016. 01. 12. 09:49
A listavezető Arsenal a nyolcadik Liverpool vendége lesz szerdán az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában, amelynek során ismét összecsap egymással Londonban a második Leicester és a negyedik Tottenham. A múlt hétvégi FA Kupa-fordulóban a Liverpool csak 2-2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter City vendégeként, így újrajátszásra kényszerül - azon a meccsen a Vörösök magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám szögletből kapott potyagólt. A bajnokságban eddig is a belga Simone Mignolet védte a Pool kapuját, s Jürgen Klopp vezetőedző minden bizonnyal az Arsenal ellen is őt küldi majd kezdőként a pályára. A német szakember kritizálta azt, hogy a karácsonyi és az újévi időszakban sűrű az angol együttesek programja, kollégája, az Arsenalt irányító Arsene Wenger azonban ellentétes véleményt fogalmazott meg. - Ha egymás után sok tétmérkőzést játszunk, akkor kialakul egy ritmus, amelynek mentén könnyebb fenntartani a futballisták koncentrációját és motivációját - nyilatkozta a francia edző, akinek tanítványai az elmúlt nyolc meccsükből hetet megnyertek. - Próbálunk figyelni arra, hogy kinek van szüksége pihenőre, és igyekszünk is biztosítani ezt minden játékosnak - tette hozzá Wenger, s kitért arra, hogy a sűrű programban rendre változtatni próbál a csapat összetételén. Az Arsenal szombaton hazai pályán 3-1-re legyőzte a Sunderlandet az FA Kupában, a Liverpoollal pedig legutóbb a Premier League harmadik fordulójában találkozott, augusztus végén 0-0-ra végeztek a felek Londonban. Szintén szerdán este kerül sor a Tottenham Hotspur és a Leicester City összecsapására. A két együttes vasárnap 2-2-es döntetlent játszott egymással Londonban FA Kupa-meccsen, amelyet így újra fognak játszani, ugyanakkor a bajnoki meccs mindkettejük számára nagyon fontos. A második Leicester egy vereséggel leszakadhat az Arsenalról, míg ha a Tottenham veszít, akkor távolabb kerülhet a dobogós helyektől. A harmadik Manchester City a 11. Evertont fogadja szerdán, amikor a címvédőként még mindig csak 14. Chelsea-hez a 12. West Bromwich látogat. Az élmezőnyre tapadni próbáló, ötödik Manchester United kedden este a 18. Newcastle otthonában igyekszik érvényesíteni a papírformát, s begyűjteni a három pontot.
2016. 01. 12. 08:53
Olvasói sztorik