Thaiföldre igazolt a magyar játékos.
2016. 01. 18. 15:48
A Lengyelországból hazatérő játékos a nemzetközi szereplésért küzdő Lokit erősíti tavasszal. Friss: már a csapattal edz.
330 millió eurót költhet a királyi gárda januárban igazolásokra.
2016. 01. 18. 15:27
Őrült történet látott napvilágot Olaszországban, egy gambiai focista becsapta az AC Milant, kilenc évvel fiatalabbnak vallotta magát. Yusupha Yaffa 2013-ban igazolt a piros-feketék ifjúsági csapatába, az apró bökkenő csupán az, hogy miközben ő azt állította, hogy 19 éves, mára kiderült, hogy valójában 28 volt.
Yaffa jelenleg a német MSV Duisburg játékosa, de karrierje gyorsan véget érhet. Sajtóhírek szerint a gambiai focistát berendelte az olasz bíróság, mert a Milan csalás miatt feljelentette.
Ha a tárgyalás kezdetét veszi, érdekes lesz, miként magyarázza az olasz klub, hogy hogyan tudott egy gambiai férfi balekot csinálni a világ egyik legnagyobb együtteséből.
Úgy tudni, hogy a Facebooknak köszönhetően bukott le a focista, mert régi iskolatársai kiszúrták, hogy meghamisította az életkorát, ekkor kezdtek beszélni az állítólagos csalásról.
A Gazzetta dello Sport szerint Yaffa azt állítja, hogy többször is elveszítette az iratait, és amikor 2009-ben megérkezett a bevándorlási hivatalba, azt mondta, hogy 1996. december 31-én született, nem pedig 1987. november 14-én.
Yaffa nem először került kapcsolatba az igazságszolgáltatással, tavaly januárban, miután Frankfurtba költözött, azzal vádolták, hogy megerőszakolt egy lányt, ezért letartóztatták.
A Gazetta azt is közölte, hogy míg Yaffa próbálja bizonyítani az igazát, addig a Milan részéről több korábbi edzője is tanúskodni fog, mint például Filippo Inzaghi.
forrás: blikk.hu
2016. 01. 18. 15:05
Hivatalosan is a német másodosztályú klub játékosa lett.
A Liverpool kapusa jelezte, nem foglalkozik a névtelen kritikákkal, és feláll a padlóról.
Mint ismert, Lázár Bencénél, az Újpest sérülések miatt már visszavonult kupagyőztes korábbi támadójánál szeptemberben leukémiát diagnosztizáltak, ami után rengeteg támogatást kapott szerte az országból.
Játékostársának ezúttal az 1860 München légiósa, a súlyos sérülés után lábadozó Simon Krisztián kívánt jobbulást; válogatott mezét küldte el barátjának, az alábbi felirattal:
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Közzétette: Veled vagyunk Bence – 2016. január 18.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Közzétette: Veled vagyunk Bence – 2016. január 18.
Tavaly az összes mérföldkőnek számító gólt ő lőtte.
A klubhonlap beszámolója szerint „valószínűleg” később csatlakozik.
Olaszországban elképesztő győzelmi sorozatot láthatunk, de a csúcstartó a Bayern München. Itthon a Ferencváros és a Videoton menetelt nagyot.
Az FC Ajka hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Sándor Istvánnal – adta hírül az NB II-es klub honlapja.
Sándor a nyáron érkezett a csapathoz, ahol 11 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken a találkozókon pedig egyszer talált be az ellenfelek hálójába.
Matthaus két év alatt több mint 100 játékost próbált ki a válogatottban, Storck csak néhány váratlant húzott, mégis sikeresebb.
2016. 01. 18. 10:25
Az NB III Közép-csoportjának 16. helyezettje győzte le az első edzőmeccsen.
Győzelemmel kezdte a téli felkészülési mérkőzések sorát a Puskás Akadémia FC. A szombati edzőmeccs első félidejében csupán egy-egy kapufáig jutottak a Siófokkal, ám a második játékrészben Zsótér Donát és Péter Bence találatával hazai pályán 2-0-ra legyőzte Robert Jarni legénysége a másodosztályú ellenfelet. A PAFC vasárnap útra kelt, és meg is érkezett Spanyolországba, ahol egészen január 29-ig készül a keret a februári bajnoki rajtra.
– Elég jó mérkőzést játszottunk. Figyelembe véve azt a kemény edzésmunkát, amit a csapat végez a jelenlegi periódusban, kimondottan jól teljesítettek a fiúk. Jók voltak a mozgások, jól helyezkedtünk, bár a labda kicsit lassabban járt, mint szerettük volna, így is elégedett vagyok. Győzelemmel kezdtük a felkészülési mérkőzések sorát, ami mindenképpen jót tesz a lelkeknek – összegzett a lefújást követően puskasakademia.hu-nak Robert Jarni vezetőedző.
Tízórás utazást követően kora délután érkezett meg a csapat a téli edzőtábor helyszínére, ahol egészen január végéig, napi két edzéssel és edzőmérkőzésekkel készül a februári bajnoki rajtra. A hajnali indulás és a hosszú utazás ellenére délután négy órától már edzést vezényelt a szakmai stáb. Robert Jarni vezetőedző az ebédet követően nyomatékosan felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy nem pihenni, hanem dolgozni utazott Spanyolországba a csapat. Cél a legjobb forma elérése február közepére.
A Bild dicsérte a magyar középpályást – a német lap a kezdőben látja.
A németek 200 ezret fizetnének. Nagy a különbség, de a tárgyalások most is tartanak.
2016. 01. 18. 06:40
Kilenc játékos, kilenc sors...
Háromgólos győzelmet aratott vasárnap az éllovas Atlético Madrid a Las Palmas vendégeként a spanyol bajnokság huszadik fordulójában.
A Real Madrid kevesebb mint húsz perc alatt négy gólt lőtt a vendég Sporting Gijónnak, és végül 5-1-re nyert. A Zinedine Zidane által irányított fővárosi csapat ugyanakkor komoly veszteségeket is szenvedett a találkozón, mivel a francia trénernek sérülés miatt le kellett cserélnie Karim Benzemát és Garreth Bale-t.
A hetek, sőt immár lassan hónapok óta nyeretlen Valencia döntetlent játszott az utolsó előtti Rayo Vallecanóval.
Az FC Barcelona 6-0-ra nyert a teljes meccset emberhátrányban végigjátszó Athletic Bilbao ellen.
A vendégek már a negyedik percben megfogyatkoztak, ezt pedig maximálisan kihasználta a katalán együttes, amelyben Luis Suárez három gólt szerzett. A Barcelona így ismét két pontra megközelítette az éllovas Atlético Madridot, amelynél azonban egy meccsel kevesebbet játszott.
Primera División, 20. forduló
FC Barcelona – Athletic Bilbao 6-0 (2-0)
Las Palmas – Atlético Madrid 0-3 (0-1)
Getafe CF – Espanyol 3-1 (2-1)
Valencia – Rayo Vallecano 2-2 (0-1)
Real Madrid – Sporting Gijón 5-1 (5-0)
Szombaton játszották:
Real Sociedad – Deportivo La Coruna 1-1 (0-1)
Villarreal – Real Betis 0-0
Celta Vigo – Levante 4-3 (2-0)
Sevilla – Málaga 2-1 (2-0)
Hétfőn játsszák:
Eibar – Granada 20.30
Az élmezőny állása:
1. Atlético Madrid 47 pont/20 mérkőzés
2. FC Barcelona 45/19
3. Real Madrid 43/20
4. Villarreal 40/20
5. Celta Vigo 34/20
6. Sevilla 32/20
Bejelentette az érkezését a másodosztályú klub.
Folytatta kiváló sorozatát a legutóbbi négy kiírásban győztes Juventus az olasz bajnokság huszadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
A torinóiak Udinében már az első félidőben emberelőnybe kerültek, a szünetben 4-0-ra vezettek, és sorozatban tíz győzelemnél tartanak. A házigazdák nem tudták megismételni az augusztusi nyitókörben elért bravúrjukat, amikor megverték a Juvét.
Most mutatkozott be az AS Roma régi-új edzője, Luciano Spalletti, de a fővárosiak odahaza szégyenszemre csak döntetlenre voltak képesek a nyeretlenül sereghajtó Hellas Veronával szemben.
A Fiorentina a Laziótól elszenvedett múlt heti vereség után vasárnap az AC Milantól is kikapott, így már hat pont a hátránya az éllovas Napolival szemben. A milánóiak sikerükkel a hatodik helyre jöttek fel, a firenzeiek pedig maradtak negyedikek.
Serie A, 20. forduló
AC Milan – Fiorentina 2-0 (1-0)
AS Roma – Hellas Verona 1-1 (1-0)
Bologna – Lazio 2-2 (2-0)
Carpi – Sampdoria 2-1 (1-1)
Chievo – Empoli 1-1 (1-0)
Udinese – Juventus 0-4 (0-4)
Genoa – Palermo 4-0 (1-0)
Szombaton játszották:
Napoli – Sassuolo 3-1 (2-1)
Torino – Frosinone 4-2 (3-1)
Atalanta – Internazionale 1-1 (1-1)
Az élmezőny állása:
1. Napoli 44 pont
2. Juventus 42
3. Internazionale 40
4. Fiorentina 38
5. AS Roma 35
6. AC Milan 29
A Manchester United – Wayne Rooney 78. percben szerzett góljával – 1-0-ra nyert a Liverpool vendégeként az angol bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján. A házigazdáknál Jürgen Klopp vezetőedző nem jelölte a keretbe a magyar válogatott kapust, Bogdán Ádámot.
Az éllovas Arsenal csak gól nélküli döntetlent játszott a Stoke City vendégeként, így továbbra is csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát a Leicester City előtt.
Premier League, 22. forduló
Stoke City – Arsenal 0-0
FC Liverpool – Manchester United 0-1 (0-0)
Szombaton játszották:
Aston Villa – Leicester City 1-1 (0-1)
Bournemouth – Norwich City 3-0 (1-0)
Chelsea – Everton 3-3 (0-0)
Manchester City – Crystal Palace 4-0 (2-0)
Newcastle United – West Ham United 2-1 (2-0)
Southampton – West Bromwich Albion 3-0 (2-0)
Tottenham Hotspur – Sunderland 4-1 (1-1)
Hétfőn játsszák:
Swansea City – Watford 21.00
Az élcsoport állása:
1. Arsenal 44 pont (37-21)
2. Leicester City 44 (39-26)
3. Manchester City 43
4. Tottenham Hotspur 39
5. Manchester United 37
6. West Ham United 35
Elek Ákos még a Csangcsun Jataj játékosaként utazik a DVTK-val Törökországba.
A fiatal Hahn János fel akart nőni a felnőttekhez, a jelek szerint sikerült neki: húsz évesen a csapat legjobbjának választották a szurkolók.
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 19:51 Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:24 Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpia botrányba keveredő magyar bokszoló
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 18:04 Napirend után: Hol van a Mi Hazánk helye, ha a Fidesz jobbra tolódik?
- 18:04 Baka András a 22-es csapdájában: két és fél hónapon belül működésképtelen lehet az ügyészség
- 17:48 Bóka János: Hankó Balázzsal szemben koncepciós eljárás zajlik
- 17:42 „Ócska kifogás” – a La Liga elnöke beszólt a Realnak
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 17:16 Lemondott a Vadászkamara elnöke
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 16:29 Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett
- 07:00 Koncz Zsuzsa, Omega, Metro – mennyire ismered a Kádár-korszak zenészlegendáit?
- 15:09 Kezdeményezték Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, a volt fejlesztési miniszternél milliárdos kenőpénz elfogadása a gyanú, a kormányfőnél telefonlopás
- 07:25 Rejtélyes rádiójelek érkeztek egy exobolygóról
- 06:21 Előkerült egy email, amiben Takács Péter arról írt, hogy oda kéne baszni az orvosi kamarának
- 06:58 Megszólalt Orbán Viktor: Így tovább!
- 08:51 Kiderülhetett, mi okozta Presley Gerber halálát
- 13:43 Összeférhetetlenség miatt lemondhat a Médiatanács frissen megválasztott tagja
- 14:18 Megölték egy borsodi község önkormányzati képviselőjét
- 11:47 „Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – reagált Lannert Judit az ellenzéki kritikákra és lejárató próbálkozásokra
- 15:46 Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost