A boon.hu megkérdezte Benczés Miklóstól, az NB I-es DVTK sportigazgatójától, hogy befolyásolja-e a Debrecen elleni szombati bajnoki végeredménye azt, hogy kinek a vezetésével utazik edzőtáborba a DVTK, és hogy egy esetleges sikertelen mérkőzés ellenére is töretlen marad-e a klubvezetés bizalma Horváth Ferenc felé.
– Igen, úgy gondolom, hogy ez elég egyértelmű az eddig meghozott döntések alapján – válaszolta a DVTK sportigazgatója.
2016. 09. 24. 12:12
Megnéztük, hogyan teljesítettek a katalánok világsztárjuk tavaly őszi sérülésekor.
Visszatérhet a csapatba az Arka Gdynia ellen a magyar hátvéd.
2016. 09. 24. 11:35
A németek szerint védekező középpályásként fog szerepelni a magyar.
A rekordösszegért a Manchester Unitedhez igazoló Paul Pogba tegnap repülőre ült, hogy Torinóba, egész pontosan a Juventus központjába utazzon. A középpályás nyáron úgy távozott a zebráktól, hogy az öltözőszekrényét ki sem ürítette, amelyen Patrice Evra folyamatosan viccelődöt a twitterén keresztül.
Tegnap este szabadnapot kaptak a United játékosai, amelyet Pogba arra használt fel, hogy elutazzon Torinóba és elhozza minden ott maradt holmiját. A francia játékos azonban nem érkezett üres kézzel, hiszen minden korábbi csapattársának, az igazgatóknak és a stábtagoknak is egy nagyon drága órát, vélhetően Rolexet adott ajándékba – írja a juventushungary.hu.
2016. 09. 24. 10:45
A walesi ügynöke kész új csapatot keresni ügyfelének.
2016. 09. 24. 10:26
Diamanti pihenőt kaphat a Juventus ellen.
Még egy „kicsit” várhatnak a piros-fehérek drukkerei.
2016. 09. 24. 10:12
Valószínűleg nem játszik a Novara ellen a hátvéd.
Több molinó is megjelent éjszaka Újpesten, amelyen ferencvárosi szurkolók helyeztek el különböző üzeneteket.
2016. 09. 24. 10:01
3-1-re nyert a Borussia a Freiburg ellen.
2016. 09. 24. 09:12
Olaszországban is magyaros csapatok feszülnek egymásnak, míg a Serie A-s légiósaink topklubok ellen bizonyíthatnak.
Szlezák Zoltán és Hrutka János beszélt a derbiről.
2016. 09. 24. 08:44
A Ferencváros ma 20.30-tól látja vendégül az Újpestet az NB I-ben. A derbi előtt Nagy Ádám az FTC nyáron Bolognába szerződő labdarúgója is üzent egykori klubjának az Instagramon.
2016. 09. 24. 08:15
Egy döntetlen és egy vereség a magyar kapusok pénteki mérlege.
2016. 09. 24. 08:05
Rashford frusztrált, hogy nem játszik többet.
Borussia Mönchengladbach-Ingolstadt 1-es és +1,5
A házigazda erősebb, otthonában félelmetes - ezt ma is bebizonyítja.
A Borussia eddig nem szerepel rosszul a Bundesligában, mindössze egy freiburgi betli rontja el az összképet. Jelenleg 4 meccset követően 7 egységgel a 8. helyet foglalja el André Schubert alakulata. A Borussia Parkban megnyerte mindkét bajnokiját, a Leverkusent és a Brémát is overes meccsen intézte el (2-1, 4-1). A gárda érintett a BL-ben is, ám ott nem volt sikerélménye: a Manchester City 4-0-lal küldte haza Raffaeléket. A formájuk nem rossz, múlt szombaton kivégezték a Werdert, szerdán pedig értékes ikszet értek el Lipcsében (1-1). A keret nem lesz teljes, Alvaro Dominguez és Herrmann sérült, Doucoure bevetése kérdéses.
Az Ingolstadt májusban magabiztosan őrizte meg élvonalbeli tagságát, 40 ponttal a középmezőnyben zárt. Az idén is ilyen céllal vágtak neki a pontvadászatnak a júliusban kinevezett Markus Kauczinski vezérletével. Nem lesz könnyű esztendeje a piros-feketéknek, akik beragadtak a rajtnál: egy hamburgi remi után háromszor kaptak ki Hartmannék, igaz, a sorsolásuk sem volt könnyű, hiszen találkoztak a Bayernnel és a Herthával is. Viszont a hétközi játéknapon azért illett volna pontot szerezniük otthon Rogeréknek a Frankfurttal szemben (0-2). Egyelőre tehát 1 ponttal és 2-8-as gólkülönbséggel szerénykedik a társulat. Ma sem vár rájuk könnyű feladat, még úgy sem, hogy a szakvezetés csak a támadó középpályás, Kittel szerepeltetését nem veheti biztosra.
A Borussia támadópotenciáljában bízunk, ezért is szavazunk bizalmat Hazardéknak. Azt gondoljuk, hogy győznek a zöld-feketék, és lesz legalább két találat a mérkőzésen. Tippünk így: 1-es és +1,5!
Paks-MTK 1
A csertői-csapat életjelet adott magáról, végre elmozdult a kieső helyről. Ma ismét sikert arathat...
Egyik együttes sem szerepel jól a Mennyei Bajnokságban. A házigazda kerete nem sokat változott, sőt, inkább erősödött, ennek ellenére a 9. forduló kieső helyen találta a tolnaiakat. Aztán a szerdai, mezőkövesdi siker hatására feljött a 9. pozícióba a zöld-fehér gárda, amely 10 egységgel rendelkezik immár. Hazai környezetben még veretlenek Bartháék, viszont csak a DVTK-t tudták legyőzni, a másik három meccsüket ikszre adták. Otthonukban nem igazán játszanak gólgazda mérkőzéseket, találati mutatójuk 3-2. A keretben a hétközi játéknapon kiállított Kecskés nem lehet ott.
Az MTK is bukdácsolva kezdte a szezont, az EL-től villámgyorsan elbúcsúztak Torghelléék, és a bajnokságban is úgy futballoztak le négy fordulót, hogy nem sikerült betalálniuk. Az első sikerre augusztus közepéig kellett várniuk, ekkor viszont igazi nagyvadat, a Vidit győzték le. Azóta összekapták magukat a kék-fehérek, ám a múlt hétvégén súlyos, 5-0-ás zakóba szaladtak bele a Kispest vendégeként. Szerdán azért jóvá tettek valamit Poórék, és legyőzték Dunaújvárosban a DVTK-t. Theodoru Vaszilisz gárdája igencsak szélsőséges teljesítményekre képes: verték a Vidit és a Fradit, ugyanakkor kikaptak a Mezőkövesdtől, és nem bírtak a Gyirmóttal sem... Ez a hullámzó produkció részben indokolható azzal, hogy sok a fiatal a fővárosiak keretében, ám felelőtlenség lenne minden hibára az átlagéletkorban keresni a választ...
A Paksnak nagyon jót tett a kövesdi siker, és azt gondoljuk, hogy a tolnaiak ismét nyerhetnek. Az MTK képes meglepetést okozni, akár pozitív, akár negatív irányban - ma szerintünk nem szereznek pontot Geráék. Tippünk így: 1-es!
2016. 09. 23. 22:20
A világsztár futballisták sorban álltak egy selfie-ért Arnold Schwarzeneggerrel.
Légióskörkép: Megyerinek nincs szerencséje, megint az utolsó pillanatban kapott gólt, ami most két pontba került a Fürth-nek.
Horváth Ferenc azonban most is úgy véli, meg tudja oldani feladatait a DVTK-nál.
A Haladás adta a hat meccs legjobbját, a Diósgyőr a leggyengébbet. Először villant nagyot az „erdélyi Xavi”.
2016. 09. 23. 19:49
Fejes András, a Videoton hátvédje zseniális lövést mutatott be. A kapu mögül tekert a hálóba, ahogy azt Leo Messi is tette a Barcelona edzésén.
Fejes András (@fegya) által közzétett videó, 2016. Szept 23., 10:25 PDT
2016. 09. 23. 19:47
A portugál edzőről készült botránykönyv szaftos részleteket közöl a Special One és az Arsenal menedzserének viszonyáról - többek közt.
Pontosan 571-en szurkolhatnak a rigai vendégszektorban a következő idegenbeli vb-selejtezőn.
- 05:10 Időjárás: hőhullámok követik egymást a folytatásban
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 04:10 Mától új vezetője van az Apple-nek
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 00:00 A szeptember nem csak a diákok „újéve” – ne csak a naptáradat rendezd újra (x)
- 22:59 A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
- 22:14 2,48 milliárd forintból működik majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- 21:44 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:27 A nyár utolsó napján megdőlt a budapesti melegrekord
- 21:21 Nagy területen pusztított tűz Tapolcánál, helikopterekkel oltották
- 21:18 Szabadon igazolhatóvá vált Karim Benzema
- 20:42 Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 05:00 Kezdődik az új tanév, 53 nap múlva jön az őszi szünet
- 15:55 Megúszta a letartóztatást a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 18:11 MTVA: A Fideszhez köthető politikus és üzletember, Várhegyi Attila irányította a valóságban a közmédiát
- 20:42 Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért
- 16:50 Schmidt Mária Bonanza Banzait idézve búcsúzott el a Terror Házától
- 16:03 „Te szerencsétlen” – mondta a képviselő a polgármesternek a győri közgyűlésben
- 13:53 „Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
- 14:38 Hidegfronttal és éjjeli viharokkal lépünk át a meteorológiai őszbe
- 19:51 Magyar Péter abban nem hibázott, hogy Unger Annára voksolt Ligeti Miklós helyett, de máshol mellényúlt – szakértők az NVVH vezetője körüli vitáról
- 15:45 Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba