Hármat vágtak az „ágyúsok” Conte csapatának - Hazardéknak a 80. percig kapura tartó lövésük sem volt.
2016. 09. 24. 20:30
Videók és edzői nyilatkozatok a 11. fordulóból.
A listavezető Vasas hazai pályán 4-0-ra legyőzte az újonc Mezőkövesdet.
2016. 09. 24. 19:54
Kőkemény küzdelem jellemezte a meccset, ahol Géresi klasszisa döntött.
Bár a gólkülönbsége még mindig rémes, egyre feljebb kapaszkodik a tabellán az újonc Gyirmót, amely zsinórban ötödször sem kapott találatot. A megtáltosodást ezúttal a Haladás bánta…
Már az első játékrészben kétgólos hátrányba került a DVTK a két kiállítást hozó keleti derbin.
2016. 09. 24. 19:51
A kevés helyzetet hozó találkozón a kék-fehérek kétszer is eltalálták a kapufát, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni.
Ötöst rúgott a Gijónnak a katalán klub.
Gyűjtőcikkünkben a harmadosztály nyolcadik fordulójának összes szombati eredménye megtalálható.
2016. 09. 24. 18:19
Balogh Norbert kezdett, de kikaptak.
Huszti szöglete után még a Frankfurt vezetett, majd a Dárdai-csapat vette vissza az előnyt, ami nem tartott ki a végéig.
Jacek Magiera vezeti a Legia Warszawát.
Az olasz mester szerint valószínű volt, hogy a spanyol jobban kezd Angliában, mert „kész” csapathoz érkezett.
Az Újpest trénere tudja, mire számíthat a Ferencvárostól.
A Bayern München erőnléti edzője a holland játékstílusát okolja a sok sérülésért.
2016. 09. 24. 16:00
A DVTK-szurkolók egy csoportja régóta készül az oly sok szép, és emlékezetes mérkőzésnek helyet adó Diósgyőri stadion méltó elbúcsúztatására – amelyet egy új stadion megépítése követne a tervek szerint –, de még mindig nincs hivatalos dátuma annak, hogy meddig használhatja az élvonalbeli gárda a stadiont – írja az Észak-Magyarország.
Bár egy korábban készült forgatókönyv szerint a szombati, Diósgyőri VTK – Debreceni VSC meccs lett volna az utolsó mérkőzés a létesítményben, de biztos, hogy nem ez lesz.
Lévén az új stadion építésére kiírt pályázat győztesét még mindig nem hirdették ki. A lap értesülése szerint a tendert meghirdető Nemzeti Sportközpontok „felettesénél”, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumában vár egy végső bólintásra az egyetlen érvényes pályázatot benyújtó céggel kötendő szerződés jóváhagyása.
Amennyiben ez megtörténik a jövő hónap közepéig, akkor az október 15-re kiírt Diósgyőri VTK – Videoton FC élvonalbeli bajnoki összecsapást még mindenképpen itt rendezik meg.
A Fradi elleni meccsen?
Így vagy ez a találkozó, vagy – a kivitelező cég beleegyezésével – az október 29-re kiírt Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC elleni élvonalbeli mérkőzés lehet az utolsó, amelyet az 1939-ben átadott, 2006-ban – vagyis tíz évvel ezelőtt – több százmillió forintból felújított klubházból, klubházról meg lehet tekinteni.
Légiós-körkép: Lang Ádám most is végigjátszotta a Dijon bajnokiját.
A Pogon Szczecin szélsője örül a nemzeti meghívónak, klubjában azon dolgozik, hogy topformába érkezzen a válogatott-összetartásra.
2016. 09. 24. 14:51
Már az első félidőben négygólos előnyhöz jutottak Mourinhóék.
2016. 09. 24. 14:22
13 órakor kezdték az első spanyol bajnokit szombaton. Az Eibar a Real Sociedadot fogadta, és a 25. percben Elustondo kezezése után – a védőt ki is állították – tizenegyeshez jutott a hazai csapat. A Real Madridot is megjáró Pedro Leon állította le a labdát, és nem volt elégedett a tizenegyes ponttal, egy nagyon kicsit mellérakta. Aztán nekifutott, és olyan szögben lőtte fölé, amilyet talán még sohasem láttunk – írja az index.hu.
Mert volt olyan, hogy Beckham megcsúszott, az uruguayi Ruben Sosa is rúgta ki a labdát a stadionból a 90-es vb-n. Most Leon is, de ilyen magasan fölérúgni egészen sajátságos. A lassításon látszik csak igazán, milyen volt a labda röppályája...
2016. 09. 24. 14:19
A magyar kapus a megpattanó lövésen kívül mindent védett a Preston ellen.
2016. 09. 24. 13:31
Enyhülhet a viszony a tréner és a legenda között.
2016. 09. 24. 13:13
Komoly kritikát kapott Baloghék fővédnöke.
2016. 09. 24. 12:51
Szerdán az Angol Ligakupában a Manchester City 2-1-re legyőzte idegenben a Swansea-t, az első vendég gólt a francia hátvéd, Clichy szerezte, egy nem akármilyen akció végén. Pazar passzolgatások után talált be a védő, mondhatni, oktatófilmbe illő játék volt. Szombat délután ugyanez az összecsapás kerül terítékre, ezúttal a Premier League-ben, reméljük sok hasonlóan szép jelenettel.
This is art. Ridiculously eye pleasing by Man City. pic.twitter.com/aYnsAZHyM4— Kárim Balushi (@KarimB92) 2016. szeptember 23.
- 16:36 Vitézy Dávid: Ötszörösére emeljük az útfelújításokra szánt keretet
- 16:34 Halálos lövöldözés történt Krakkó belvárosában
- 16:22 Német katonai beavatkozásról szóló álhírek terjednek Lengyelországban
- 16:00 „A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel
- 15:48 Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után
- 15:41 Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 15:10 Folytatódik a Széchenyi-kártya-program, 250 milliárdot szánnak rá
- 15:02 Scheiring Gábor: Amerika, ahogy ritkán látjuk
- 14:55 Sérülés miatt változott a magyar válogatott kerete
- 14:53 Rendőrök bántalmaztak újságírókat a francia tüntetéseken
- 14:48 Az USA végre felhagy az ősöreg flopilemezek használatával a légi irányításban
- 14:34 Az olaszok szerint ötéves kitiltást kapott egy Fradi-drukker az európai focimeccsekről
- 14:18 Gajdos László: 12 millió facsemetét ültetünk el a következő években
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra