A magyar kapusnak több olyan ismerőse is pozitív példát jelent, akik már felépültek egy ilyen sérülésből és jelenleg is a pályán rúgják a bőrt.
Pedig tartalékosan állt fel a katalán együttes, de így is továbbjutott.
2016. 12. 21. 23:51
Kettős emberhátrányban fejezte be a meccset a Nice.
A magyar hátvédnek ötvenegy perc jutott a francia bajnokin.
Icardi tovább növelte góljai számát, ezúttal egy duplával járult hozzá csapata sikeréhez.
Kleinheisler László végig a kispadon ült, nem jutott szóhoz a harmatos Darmstadtban.
Sima Bayern-siker a Bundesliga-rangadón.
2016. 12. 21. 21:50
Egyelőre csak pletykának tűnik, hogy a Real korábbi sztárjával erősítenek a zöld-fehérek.
Ifjú támadóját is nevezte a keretbe Ivan Juric vezetőedző.
Hosszútávon is el tudja magát képzelni a klubnál.
2016. 12. 21. 19:03
A Vasteras 250 ezer fontot követel a Benficától.
Több sztárjátékosnak is lejár a szerződése nyáron, de a télen még kaphatnak értük pénzt a klubjaik.
Aduriz 2018-ig még biztosan marad.
2016. 12. 21. 17:45
A januári alapozást már a Chicago Fire együttesével kezdi meg az új MLS-szezonra Nikolics Nemanja, aki hivatalos Instagram-oldalán azt is megmutatta, hogyan írta alá új szerződését: „Attól a pillanattól kezdve, hogy a klub érdeklődött irántam, majd főleg a vezetőedzővel, Veljko Paunoviccsal folytatott beszélgetés után tudtam, hogy ide akarok tartozni.”
#USA#MLS#newchallenge#motivated#yesican @chicagofire Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) által közzétett fénykép, 2016. Dec 21., 06:51 PST
Ezúttal nem David de Geával, de szintén egy korábbi Atléti-kapussal hozták szóba a királyi gárdát.
Kamerunban mindent megtesznek a sikeres szereplésért...
Jörg Danielt nevezte ki az MLSZ.
2016. 12. 21. 15:40
A Chelsea mestere korábbi játékosát, Arturo Vidalt szemelte ki.
2016. 12. 21. 15:36
A szövetség a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve segít a tarnabodi műfüves pálya karbantartásában.
Vegyes érzései vannak a feljutást követően Brekk Jánosnak.
2016. 12. 21. 15:27
Kádár Tamás klubja bejelentkezett a magyar játékosért. Él a kínai és a francia vonal is.
2016. 12. 21. 15:27
Franz Beckenbauer szerint nem fizettek le senkit azért, hogy Németország rendezze a 2006-os vébét.
2016. 12. 21. 15:17
A spanyol AS felmérést végzett olvasói körében, a kérdés arra irányult, hogy James Rodriguez szolgálataira szüksége van-e vagy sem a Santiago Bernabéuban.
Igazán meglepő eredmény született, ugyanis a több mint 25.000 válaszadó döntő többsége a kolumbiai támadó távozása mellett tette le voksát. A szavazók 71 százaléka szerint a Real Madrid akkor járna jól, ha megválna Jamestől és csupán 29 százalékuk ragaszkodik a szélsőhöz.
A kolumbiai klasszisnak nem tetszett, hogy Japánban nem léphetett pályára a klubvilágbajnokság döntőjében. A játékos ezek után, a hét elején megerősítette: több klubtól is van ajánlata és napokon belül akár döntés is születhet sorsáról.
Dél-amerikai sajtóhírek szerint a 25 éves támadó Kolumbiában járt, ahol brit vízumot intézett, spekulációk szerint a Premier League lehet a következő állomás karrierjében.
2016. 12. 21. 14:45
Januárban a labdás edzéseket is elkezdheti, márciusra tökéletes formába lendülhet a DAC magyar válogatott futballistája.
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 15:20 Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
- 15:19 Frank Carter kidobatott egy férfit a Sex Pistols koncertjéről, mert az beugrott a csak nőknek szánt pogóba
- 15:17 Jogsértő belső szabályzat: minisztériumi vizsgálatot indítanak az egyik kormányhivatalnál
- 15:16 Horrorisztikus gyilkosság Szentendrén: apjára támadt késsel a férfi, a leégett ház romjai közül egy női holttest került elő
- 15:14 A rijádi reptér elleni támadás megmutatja Szaúd-Arábia sebezhetőségét
- 15:05 Példátlan kibertámadás Franciaországban: több száz szupermarket hűtőjét kapcsolták le hackerek
- 07:24 Sopront is elcsatolnák – az AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 12:06 Orbán Győző, Tiborcz István, de akár Orbán Ráhel is megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot
- 08:00 Megvan, mivel készül a fideszes oldal október 23-ra a Békemenet helyett
- 12:39 Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András
- 14:39 Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait
- 12:39 Magyar Péter: Fél évvel ezelőtt ez az ország választott, nem pártot, hanem jövőt