A másodosztályban folytatja a Mezőkövesd trénere.
2016. 12. 22. 16:37
Új tréner után nézhet a Crystal Palace.
2016. 12. 22. 16:30
A Red Bull Arena befogadóképessége több mint 14 ezer fővel nő.
Az egymás utáni ötödik bajnoki címére pályázó Bayern München sorozatban hatodszor várhatja a tabella első helyéről a német élvonal tavaszi folytatását.
A bajorok szerda este, az utolsó őszi fordulóban a második helyen álló RB Leipzig együttesét győzték le simán, 3-0-ra, így ismét a tabella élén karácsonyoznak. A legutóbbi négy alkalommal a bajnoki címet is elhódította az együttes, amelynek jelenlegi helyezése jó előjel a csapat szurkolói számára.
„Németország összes futballszerető embere erre a mérkőzésre várt. Két olyan csapat játszott egymással, amely mindenkinek bizonyítani akart. Kedvező eredményt értünk el, jó helyzetből várhatjuk a bajnokság folytatását” – mondta a szerdai mérkőzés után Philipp Lahm, a müncheniek csapatkapitánya.
A bajorok győzelméből egy góllal vette ki a részét Robert Lewandowski, az együttes lengyel válogatott támadója, aki ezzel már 133 gólnál jár a német bajnokságban – nála többet nem német állampolgárként csak a jelenleg a Werder Bremenben futballozó perui Claudio Pizarro szerzett a Bundesligában (190).
Szerdai győzelmének köszönhetően a müncheni együttes három ponttal vezet közvetlen üldözője, az újonc Lipcse előtt.
A bajnokság a Bayern München számára január 20-án, a Freiburg otthonában folytatódik.
A Tottenham Hotspur hivatalos oldalain erősítette meg, hogy szerződést hosszabbítottak a csapat egyik kulcsjátékosával, Hugo Llorisszal. A francia válogatottnál is elsőszámú kapusnak számító 29 éves Lloris 2022-ig írt alá.
Kontraktusa 2019-ben járt volna le, ezt tolták ki további három évvel. Lloris a hetedik a sorban, akivel sikerült megállapodniuk, előtte Harry Kane, Christian Eriksen, Dele Alli, Mousa Dembélé, Eric Dier és Jan Vertonghen is hosszabbított.
Lloris kiemelte: boldog, hogy hosszútávon számolnak vele a klubnál, és reméli, remek új év elé néznek.
We are delighted to announce that Hugo Lloris has signed a new contract with the Club, which will run until 2022. #COYS pic.twitter.com/LKPr1ae0ig— Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) 2016. december 22.
2016. 12. 22. 15:19
A Ferencváros vezetőedzője szerint az első hely a cél, de csak akkor, ha sikerül megerősíteni a keretet.
2016. 12. 22. 14:56
Január elsejével kilép a Fortuna Ligából a Spartak Myjava labdarúgócsapata, ahol Radványi Miklós a vezetőedző – írja az Új Szó. Pavel Halabrín klubelnök szerint a Slovan elleni mérkőzést követő eltiltások az utolsó cseppet jelentették a pohárban. A klub nem szűnik meg, az utánpótláscsapatok és a B csapat is folytatja. A szlovák élvonalban példátlan ez a döntés, csak a II. ligában fordult elő hasonló.
A myjavaiak az utolsó őszi fordulóban a pozsonyi Slovant fogadták. A mérkőzés 1:1-es döntetlent hozott, de parázs hangulatban ért véget, a hazaiaktól egy, a vendégektől két játékost állítottak ki.
A fegyelmi bizottság döntései azonban mást mutattak: a myjavai csapatból három játékost is eltiltottak, a Slovanból viszont csak egyet. A vezetők közleményben jelezték elégedetlenségüket, s már abban is emlegették a kilépés lehetőségét. Akkor azonban még úgy tűnt, ez csak egyfajta nyomásgyakorlás, hátha a fegyelmi bizottság a fellebbezéskor enyhíti a büntetéseket.
Szerdán azonban Pavel Halabrín klubelnök váratlanul összehívta a játékosokat és az edzőket. A klubelnök és testvére, Peter Halabrín klubmenedzser szavait a klub hivatalos honlapján található videón bárki meghallgathatja.
– Négy éve, amikor megnyertük a II. ligát, gondolkoztunk, hogy a Spartak Myjava bejelentkezzen-e az élvonalba. A bajnokságban mindig a nagyvárosok, nagy klubok domináltak, s mellettük időről időre megjelent egy hozzánk hasonló kicsi, amelyik egy-két év után ki is esett. Jelenleg azonban ott tart a szlovák futball, hogy ha nem lennének ilyen kis klubok, akkor nem is lenne liga, mert a nagyok csesznek rá, és másra költik a pénzüket, nem a futballra – bírálta élesen a szlovák futballt Pavel Halabrín.
– Azt kellett látnom, hogy a hivatalnokok dirigálnak, és nem hallgatják meg azokat, akik a saját pénzüket adják a fociba. A végrehajtó bizottságban az aranyosmaróti Viliam Ondrejka mellett én vagyok az egyetlen, aki ellenvéleményt fogalmaz meg, mindenki más örül, hogy elmehet három hétre Franciaországba, és arra játszhat, hogy ért a futballhoz
Pavel Halabrín közölte, a csapat január 1-jével kilép a Fortuna Ligából, de a klub többi együttese, a B csapat, az utánpótlás- és női csapatok folytatják működésüket. A klubelnök kiemelte, nem anyagi okok állnak a döntés mögött, Myjaván eddig is mindenki megkapta a fizetését, és a szerződésekből fakadó kötelezettségeket maradéktalanul teljesíteni fogja a klub.
– Mindenki megkap mindent, amit megígértünk. Mindenkinek segítünk abban, hogy át tudjon igazolni más klubba. Rendezni fogjuk a dolgokat a részvényesekkel, a szponzorokkal és a bérletesekkel is.
A teljes cikk ITT olvasható.
Egybehangzó kolumbiai és spanyol sajtóhírek szerint Bogotában, a Brit Nagykövetségen járt James Rodríguez, aki minden valószínűség szerint vízum-papírügyeit rendezte. A Real Madridnál mellőzött szélső rövid időn belül a Chelsea játékosa lehet.
Nemrégiben a játékos azt nyilatkozta: „Nem tudom garantálni, hogy a téli szünetben nem váltok klubot." Sajtóhírek szerint a Chelsea 75 millió fontot fizetne a kiszemeltjéért, aki a Kínába távozó Oscart helyettesíthetné Londonban.
A Mirror ezzel párhuzamosan a Chelsea-drukkereket kérdezte, jó döntés lenne-e a klub részéről leigazolni Jamest. 78 százalékuk mondott igent, íme:
Elődjét, André Schubertet szerdán menesztették.
2016. 12. 22. 13:45
Radoki János november 21-én került megbízott edzőként a Greuther Fürth élére. Új megbízatása a szezon végéig szól.
2016. 12. 22. 13:40
Díjátadó-gálát rendeztek Hollandiában, amelynek keretein belül az év legjobb sportolójának járó díjat az Inter idén menesztett vezetőedzője, Frank de Boer adta át. A holland szakember azonban miután kibontotta a borítékot, és kihúzta a nyertes nevét tartalmazó lapot, megfordította azt és mindenki láthatta a győztest, mielőtt ő bemondta volna. A közönség soraiban természetesen mindenki nevetésben tört ki. A díjat egyébként a A 19 éves Formula–1-es versenyző, Max Verstappen vihette haza.
2016. 12. 22. 13:36
A kínai piac felveri az árakat, egyre nehezebb olcsón minőségi játékosokat szerződtetni.
2016. 12. 22. 13:07
Az olasz támadónál csupán két játékos hatékonyabb az idei szezonban.
2016. 12. 22. 12:29
A német világbajnok mellett a PSV rutinos mexikói játékosa is Nikolics csapattársa lehet.
A szakember marad a sereghajtó élén; legalább hat játékos leigazolását tervezik.
A Fradi korábbi játékosa szerint nehezebb dolga lesz Varsóban, azok után, hogy Nikolics távozott, de alapember szeretne lenni új csapatában.
Az élmezőnyben nem történt változás.
A kék-fehérek új vezetőedzője változtatna Kanta szerepkörén, Torghellét pedig továbbra is fontosnak tartja.
A PSG spanyol támadója igent mondott a Las Palmasnak.
„Messi fényévekkel jobb mindenkinél."
A francia játékos kevés lehetőséget kap Manchesterben, két PL-együttes is csábítja.
2016. 12. 22. 08:48
A magyar kapusnál csak Willi Orban zárt jobb pontszámmal a szaklapnál.
2016. 12. 22. 08:30
A Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg az a kormányhatározat, ami 306,855 milliárd forint újraelosztásáról dönt. Olyan területeken seperték össze a maradványokat az államkasszában, amelyeknél a tervezett kiadások nem valósultak meg – írja a boon.hu.
Az újraelosztásból a Diósgyőri Stadionra is jut, az eddigiek mellé további 3,1 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy az eddig ismert 10,915 milliárdos összeg 14,015 milliárd forintra nő. Ez utóbbi határozatban az szerepelt, hogy a Diósgyőri Stadion mellett az MVSC Csokonai utcai létesítménye is megújul a projekt során.
Az Észak-Magyarország értesülése szerint a most megítélt 3,1 milliárd forint egy része arra fordítódik majd, hogy a diósgyőri birkózók is infrastruktúrához jussanak a jövő év végéig.
Érdekesség, hogy a Diósgyőri Stadion építésének kapcsán ez a harmadik kormányhatározat, az első 2013. december 4-én született, a stadion megújítását akkor 4,5 milliárd forintból tervezték megvalósítani.
2016. 12. 22. 08:27
A csütörtöki élő futballközvetítések a hazai televíziókban.
2016. 12. 22. 08:11
- 18:17 Zelenszkij aláírta a kárpátaljai magyarok oktatási jogait is érintő törvényt
- 18:12 „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 17:44 Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 15:20 Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
- 15:19 Frank Carter kidobatott egy férfit a Sex Pistols koncertjéről, mert az beugrott a csak nőknek szánt pogóba
- 07:24 Sopront is elcsatolnák – az AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 12:06 Orbán Győző, Tiborcz István, de akár Orbán Ráhel is megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 14:39 Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
- 12:39 Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András
- 08:00 Megvan, mivel készül a fideszes oldal október 23-ra a Békemenet helyett
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 12:39 Magyar Péter: Fél évvel ezelőtt ez az ország választott, nem pártot, hanem jövőt
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait