Közélet

Ráálltak a NAV-nyomozók a pornókirályra

A Gattyán György érdekeltségébe tartozó luxusáruház, az il Bacio di Stile miatt szállt rá évekkel ezelőtt az adóhatóság a vállalkozóra – írja a Blikk.

Az luxustermékeket kínáló üzletet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zárolta egy hete. Gyattyán palotájának egykori vezetője szerint az adóhatóság már mintegy három éve rajtuk tartotta a szemét.

„Tudomásom szerint az ingatlant, amelyben az áruház működik, a nyilvántartás szerint már 2012 májusában biztosítási intézkedés alá helyezte a hatóság” – mondta a Blikknek, Magyari Tamás a il Bacio Kft. egykori ügyvezetője.

Magyari tavaly novemberig dolgozott ügyvezetőként az áruházban, azóta viszont annak ellenére, hogy résztulajdonosa az il Baciónak, nem kap tájékoztatást a jelenlegi ügyvezetőtől arról, mi is zajlik a luxusboltban.

A Blikk úgy tudja, a pornómilliárdos telefonját hónapokon át lehallgatták, miután adóelkerülés gyanúja miatt felfigyelt rá a NAV: úgy vélik, egy portugál forgalmú cége után az odakint érvényes 17 százalékos áfát fizette meg, szemben a hazai 27 százalékossal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik