Nagyvilág
Élő
Moszkva nem tartja valósnak az Európai Unió Ukrajna befogadására vonatkozó ígéreteit – írja a Reuters jelentése alapján a Guardian.
Élő
Ukrajna kész megállapodni Magyarországgal a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó uniós követelmények teljesítéséről – jelentette ki Olha Sztefanyisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
Bár Kim Dzsongun még 40 éves sincs, már évek óta keringenek pletykák arról, hogy ki lehet majd az örököse. Az egyik esélyes az észak-koreai diktátor húga, Kim Jodzsong, akiről eddig keveset lehetett tudni, ám egy most megjelent könyv igyekszik minél alaposabban bemutatni az észak-koreai „hercegnő” eddigi életútját.
2023. 11. 09. 15:00
Élő
Az izraeli hadsereg légicsapással megölt nyolc palesztin fegyverest a dzseníni menekülttáborban, Ciszjordániában csütörtök reggel – jelentette a helyi média Izraelben.
2023. 11. 09. 14:35
Élő
Ukrajna képes lesz legyőzni Magyarország politikai ellenállását az uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdésével szemben – közölte Olga Sztefanisina, Ukrajna európai integrációért felelős minisztere.
Élő
Az ukrajnai konfliktus túlterheli Oroszország hadseregét, és meggyengíti a határvédelmi képességeit – közölte a brit védelmi minisztérium.
2023. 11. 09. 13:31
Élő
Két-háromnapos gázai tűzszünetről folynak tárgyalások a túszok kiszabadítása érdekében – írja a diplomáciai forrásaira hivatkozva a The Guardian.
2023. 11. 09. 11:37
Élő
A Hamász által fogva tartott mintegy tucatnyi túsz szabadon bocsátásáért cserébe háromnapos humanitárius tűzszünetről tárgyalnak a Gázai övezetben.
2023. 11. 09. 10:14
Élő
Ukrajna vállalta a felelősséget a luhanszki Mihail Filiponyenko kollaboráns képviselő haláláért, aki még szerdán robbant fel egy autóban elhelyezett bomba miatt – számolt be a CNN.
2023. 11. 09. 10:03
Élő
Antony Blinken amerikai és Park Dzsin dél-koreai külügyminiszter csütörtökön közösen fejezte ki súlyos aggodalmát Észak-Korea és Oroszország katonai együttműködésének erősödése miatt – írja a Reuters.
2023. 11. 09. 09:59
Élő
Oroszország ukrán hadifoglyokat küld hazájuk ellen a frontvonalban, hogy Moszkva oldalán harcoljanak a háborúban – írta az Associated az orosz állami RIA Novosztyi közlése alapján.
2023. 11. 09. 09:55
Élő
Volker Türk szerint a palesztin fegyveres csoportok terhére róható „atrocitások” és a folyamatos túszejtés háborús bűncselekmény – csakúgy, mint a palesztinokkal szemben Izrael által alkalmazott kollektív büntetés, valamint a „civilek erőszakos evakuálása” is.
2023. 11. 09. 08:40
Élő
Megnövekedett a fertőző betegségek terjedésének kockázata a Gázai övezetben az izraeli légitámadások miatt – figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2023. 11. 09. 07:57
Élő
Az Egyesült Államok szerdán csapást mért egy szíriai fegyverraktárra, a művelet válasz a térségben állomásozó amerikai katonák elleni támadásokra - közölte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.
2023. 11. 09. 07:35
Élő
Az Irán által támogatott libanoni Hezbollah másodparancsnokával készített interjút a BBC újságírója Bejrútban.
2023. 11. 09. 07:16
Élő
A Hamász százharminc alagútaknáját semmisítették meg a gázai szárazföldi offenzíva kezdete óta – közölte az Izrael Védelmi Erők.
2023. 11. 09. 07:13
- 14:14 Brooklyn Beckham felesége havi 1 millió dollárnyi zsebpénzt kap milliárdos apjától
- 14:03 A vezérigazgató a ChatGPT segítségét kérte a 250 milliós bónusz elkerüléséhez - nagyon nem jött be
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
- 13:29 Új lakás garantált pénzügyi előnyökkel!
- 13:29 Tom Holland Zendaya miatt búslakodik, de összeáll Mark Ruffalóval az új Pókember előzetesében
- 13:11 Fodor Csenge a kapitánnyal való nézeteltéréséről: Jól viseltem, nincs visszhangja a lelkemben
- 13:05 A Bubi bicajok nem tűntek el, csak átalakultak – Manfred lett a nevük
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 08:13 A választás előtt Budapestre vonulnak Orbán európai szövetségesei
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
