Nagyvilág

Transznemű emberek is lehetnek keresztszülők a Vatikán szerint

Vincenzo PINTO / AFP
Vincenzo PINTO / AFP

Transznemű  emberek is lehetnek keresztszülők római katolikus keresztelőkön, valamint tanúk egyházi esküvőkön, és ők maguk is részesülhetnek a keresztségben – közölte szerdán a Vatikán doktrinális hivatala egy püspök kérdésére válaszolva.

A Hittani Kongregáció alá tartozó hivatal azonban homályosan fogalmaz azt illetően, hogy az azonos nemű párok örökbefogadott vagy béranyától származó gyermeke jogosult-e a keresztség szentségére – részletei a Reuters hírügynökség.

A brazíliai Santo Amaro püspöke, Jose Negri még júliusban fordult hat kérdéssel a doktinális hivatalhoz arra vonatkozóan, hogy az LMBTQ emberek miként részesülhetnek a keresztség és a házasság szentségében a katolikus egyház állápontja szerint.

A válaszul kiadott háromoldalas dokumentumot, amely a kérdéseket és a válaszokat tartalmazza, Víctor Manuel Fernández argentin bíboros, a Hittani Kongregáció július 1-jén kinevezett prefektusa írta alá, Ferenc pápa pedig október 31-én hagyta jóvá. A dokumentum szerdán került fel hivatal honlapjára.

Mint ismert, a 86 éves Ferenc pápa igyekszik az egyházat befogadóbbá tenni az LMBTQ emberek számára is, ám ezt anélkül teszi, hogy megváltoztatná volna az egyházi tanításokat. A katolikus egyház álláspontja szerint azonos neműekhez szexuálisan vonzódni nem bűn, de az azonos nemű partnerek között megvalósuló szexuális aktus igen.

Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e keresztelni transznemű embereket, a doktrinális hivatal azt írta: bizonyos feltételekkel igen,

ha nem áll fenn a botrány vagy a tájékozatlanság veszélye a hívek körében.

A doktrinális hivatal „olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a hitbeli és az erkölcsi tanok előmozdításával és védelmével kapcsolatosak. Ezenkívül támogatja a hit ismeretének növelését és a hit közvetítését célzó tanulmányokat az evangelizáció szolgálatában – olvasható a Vatikán hivatalos honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik