Nagyvilág
Élő
Órákkal azelőtt, hogy az orosz elnök megérkezett volna Phenjanba, az észak-koreai médiában máris megjelentek szemelvények Vlagyimir Putyin megszólalásaiból, aki köszönetet mondott Észak-Koreának, amiért az támogatja Oroszország ukrajnai invázióját.
2024. 06. 18. 08:11
Élő
Kanada úgy véli, nem megfelelő az idő arra, hogy visszaküldje katonai kiképzőit Ukrajnába tekintettel más NATO-tagországok ódzkodására egy ilyen lépéstől, mondta hétfőn Bill Blair kanadai védelmi miniszter.
2024. 06. 17. 21:33
Élő
Több ezer tüntető követelt hétfőn este Jeruzsálemben a Kneszet előtt előrehozott választásokat és megállapodást a Hamássszal a Gázai övezetben fogvatartott túszok szabadon bocsátásáról – írja a Times of Israel című lap.
2024. 06. 17. 19:56
Élő
Kilenc ember megsérült, miután hétfőn orosz rakétatámadás érte az Ukrajna közép-keleti részén található Poltava régiót – közölte Filip Pronin regionális kormányzó.
2024. 06. 17. 15:57
Élő
Kedden érkezik meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Észak-Koreába, ahol kétnapos látogatást tesz.
2024. 06. 17. 14:45
Élő
Magyarországon teljességgel elképzelhetetlenek a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban látott Izrael-ellenes, antiszemita jelenetek, hazánkban abszolút biztosított a zsidó közösség számára a békés együttélés lehetősége – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2024. 06. 17. 13:50
Élő
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját az ellenfelei részéről megnyilvánuló jelenlegi fenyegetések közepette.
2024. 06. 17. 13:07
Élő
Dánia szövetségeseivel együtt fontolgatja, hogy milyen lépéseket tudna tenni a Balti-tengeren közlekedő, a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő orosz olajtankerekkel szemben – közölte Lokke Rasmussen dán külügyminiszter hétfőn.
2024. 06. 17. 12:39
Élő
Ukrajnában a tervezett áramkimaradások és vészhelyzeti áramszünetek a következő hetekben súlyosbodni fognak a közelmúltbeli orosz támadások miatt – figyelmeztetett egy magas rangú ukrán energiaügyi tisztviselő.
2024. 06. 17. 12:04
Élő
Vasárnap feloszlatta a tavaly október 11-én alapított szükségkormányt Benjámin Netanjahu – számolt be az izraeli sajtó.
Élő
Oroszországban az adóemelések 2025-ben várhatóan 2600 milliárd rubel többletbevételt eredményeznek majd, amelyet bizonyosan a növekvő kormányzati kiadásokra, azon belül is főként az ukrajnai háború finanszírozására használnak majd fel – írta vasárnap a brit védelmi minisztérium jelentése.
2024. 06. 17. 09:53
- 12:27 Szépséges magyar betonszörnyek – képgaléria brutalista építészetünk gyöngyszemeiről
- 12:20 Demonstrálni szeretett volna a Kutya Párt CPAC Hungary helyszínén, a rendőrök nem engedték
- 12:11 Itt mi történik? Hallal a kezében futott át egy férfi a triatlonversenyző előtt
- 12:06 Meg akart szökni a veszprémi kórházból egy fogvatartott
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 11:00 A magyar gazdaság vergődik – Balogh Petya a Dellában
- 10:53 Orbán a CPAC Hungaryn: Make Europe Great Again!
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 10:07 Baltával támadtak hárman egy férfira Csörögön
- 09:58 Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
- 09:44 Tévéinterjúban igyekezett tisztázni magát az összeepsteineződött norvég koronahercegnő
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 09:31 Mocsai Tamás tanácsa a fiatal kézilabdázóknak: Próbálják ki magukat külföldön
- 09:26 Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra is
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 07:02 Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
