Pénzügy

Empowerment tréning

Sok vezető gondolkodik „az én munkámban bízom, de a kollégáiméban nem” rendszerben, mely megközelítésnek akár van alapja, akár nincs, semmiképpen sem hatékony módja a működésnek. Az empowerment tréning nyújtotta lehetőség célja egy út bemutatása a magasan motivált, tulajdonosi szemléletű munkatársakkal való együttműködés felé.

A tréning célja, hogy megtanulhassunk gazdálkodni magunk és munkatársaink energiáival, tudásával, munkakedvével annak érdekében, hogy szabadon, kedvvel, minőségre törekedve dolgozzanak, valamint hogy minden munkatársból a maximumot hozhassunk ki – úgy, hogy ők (is) akarják azt.

A tréninget elsősorban azoknak a vezetőknek, akik rájöttek,
• hogy nem csinálhatnak mindent maguk,
• hogy a vezetők körében terjedő negatív stressz kialakulása megelőzendő
• hogy érdemes bizalomteli légkört kialakítani, mert megtérülhet
• hogy jól járhatunk, ha hagyjuk, hogy mások is jól járjanak
• hogy a vevők, a tulajdonosok és a munkatársak elégedettsége összefügg

A tréning folyamán megismerhetünk egy korszerű vezetési modellt , amely felszabadítja a munkatársak készségeit, energiáit, tudását annak érdekében, hogy mindez a cég építésébe önként befektetett erővé válhasson.

Ennek érdekében a tréning fő témái:
• A szabad információáramlás – mint a döntés feltétele és a bizalom alapja
• A munkatársak autonómiájának kialakítása
• A szabadság és a fegyelem egymást feltételező szerepe
• Az egyéni és csoportos önirányítás, mint a felelősségvállalás, motiváltság és a minőségi munkavégzés alapja
• A vezetői identitás – lojalitási kérdések – fölfelé vagy lefelé?
Vezetési stílusok, stílusom – ahogy szoktam – miért is?
• A szituatív vezetés modellje (Blanchard)
• A motiválás – ahogy minden felmerülő gondkupacban ott rejlik a megoldás aranykulcsa
• A delegálás – a jó vezető nem az, aki nélkülözhetetlen, hanem akinek munkatársai jól teljesítenek
• Munkatársak menedzselése – mindig azt és annyit, ahogy szükséges és ideális

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik