Hagyományos szerepek
Rendkívül erős a mai napig a tradicionális szerepmegosztás a házastársak között, az apák elhanyagol-ható része vállalja akár csak átmenet-ileg az otthoni gyermek-gondozást. A gyest és gyedet igénybe ve-vők 200 ezres táborán belül évek óta mindössze 1 százalék az „erősebbik” nem aránya.
Megoldhatatlan feladat elé állított a jelenlegi, a gyes mellett négyórás munkát megengedő anyasági rendszer számos kismamát, közöttük a vidéki kisvárosban élő Asztalosné Barna Ildikót. Kislánya már tizenhat hónapos, így szívesen menne vissza a munkahelyére félállásba dolgozni. A főnöke azonban hallani sem akar erről.
A tapasztalatok szerint az anyukák többsége ma leginkább azért nem tudja összeegyeztetni a kismama és a dolgozói szerepet, mert rendkívül nehéz félállást szerezni. Ezért első látásra sokuknak jöhet jól az a most elfogadott új rendelkezés, amely utat nyit a teljes munkaidőben való foglalkoztatáshoz az anyasági segély éveiben is. Gyurcsány Ferenc kormányfő legalábbis a választás szabadságára hivatkozott, amikor május elején, a 100 lépés részeként bejelentette azt az időközben jogszabállyá formálódott szándékot, hogy jövő év elejétől a gyesen lévő kismamák teljes munkaidőben dolgozhatnak a baba egyéves kora után.
Tévhit
Kétségtelen – miként az a Népesedési Kormánybizottság honlapján is megfogalmazódik –, hogy azokban az országokban kedvezőbbek és javulnak a születési arányok, amelyekben magas a női foglalkoztatás, valamint könnyű, gyors és sima a szülés utáni visszatérés a munkaerőpiacra. Tévhit ugyanis, hogy a hazai alacsony szülésszám a konzervatív értékekkel való szembefordulást tükrözné. Ezt cáfolja Pongrácz Tiborné családszociológus, aki szerint ma sem jellemző az akaratlagos gyermektelenség, mindenki szeretne legalább egy gyermeket. A mai fiatalok nem kívánnak kevesebb gyermeket, mint a múltban a szüleik. Ennek ellenére a magyar reprodukciós mutató (egy termékeny magyar nőre mindössze 1,2 új élet jut) még azoknak a skandináv országoknak a számait is jócskán alulmúlja, amelyekre a leginkább jellemző a konzervatív családi értékek erodálódása. Ott ezzel együtt születik elég gyermek, még ha gyakorta házasságon kívül is.
Magyarországon, úgy tűnik, inkább gazdasági akadályai vannak annak, hogy a fiatal párok, amelyek többségében (és a nemzetközi trenddel ellentétben) még mindig huszonévesen kötnek házasságot, harmincéves kor előtt gyermeket vállaljanak. Néhány éve élettársi kapcsolatban élő magyar fiatalokkal rangsoroltatták a házasodást hátráltató tényezőket. Tízből az első hét helyen kifejezetten anyagi-egzisztenciális okokat sorakoztattak fel a megkérdezettek, leggyakoribb ok a közös fészek hiánya volt.
Még súlyosabban merül fel a kérdés akkor, amikor a pár gyermekvállalás előtt áll. A statisztikák azt mutatják, hogy a huszonéves nők csaknem négyötöde áll foglalkoztatásban akkor, ha nincs gyermeke – ám ez az arány csaknem 50 százalékra csökken azoknál, akik már szültek.
Az otthon maradó asszonyok az internetes fórumokon arról panaszkodnak, hogy a munkahelyük nem várja vissza őket, s kisgyermekes anyaként nagyon nehéz új munkát találniuk. A gyermekvállalás örömei elé néző nőknek van mit félteniük. Noha minden háromból legalább kettő úgy gondolja, hogy egy-két év után vissza fog térni a munkába, csalódás érheti őket. Pár évvel ezelőtti statisztikák szerint az anyák harmada azt tapasztalta, hogy megtagadják további foglalkoztatásukat, további 10 százalék pedig azt, hogy megszűnt a munkahelye. Csupán minden második nő mehetett vissza ugyanoda, ahonnan szülni távozott.
A munkaerőpiacról kirekesztettek problémájára azonban nem biztosít megoldást a mostani új törvény, amely jogalapot teremt ugyan a gyes melletti teljes munkába állásra, az ehhez szükséges feltételeket azonban nem biztosítja. Barna Ildikó esetében például a bölcsőde és a munkahely a város két ellentétes szélén van, a buszozás két és fél órát vesz el, kizárt, hogy időben vissza tudna érni a lányáért. „Mivel a vidéki bölcsikben reggel héttől délután négyig lehetnek a gyerekek – panaszkodik az interneten egy sorstársa -, még a környéken elhelyezkedve sem biztos, hogy egyeztetni tudtuk volna a bölcsődei munkaidővel a sajátunkat. Más városban pedig, mivel nem vagyunk helyi lakosok, csak térítés ellenében tudtam volna a gyermekemet elhelyezni, ami közel 40 ezer forintot tett volna ki egy átlagos teljes munkaidős hónapban. Erre a 24 ezer forintos gyes egyáltalán nem elég – még önkormányzati bölcsiben sem, ha nem területileg illetékes.”
Az önkormányzati bölcsődék 90 százaléka egyébként is a nagyobb városokban található. Ennek oka, hogy évi 1 millióba kerül egy fő ellátása, viszont az állami normatíva ennek felét teszi csak ki. Így a kistelepülési önkormányzatok pénz híján nem tudnak saját intézményt fenntartani a legkisebbek számára. Ezért van az, hogy a fővárosban minden ötödik arra jogosult kisgyermek bölcsődés, a községekben csupán minden századik. Az országban 70-75 családi napközi működik egyéni vállalkozásban – összesen 500-600 kisgyermeket fogadnak. Harmadannyi összegből működnek, mint a bölcsődék, s van, ahol még hétvégére is vállalják a gyermeket, ha úgy adódik. Van kereslet erre a megoldásra, mégsem terjedt el igazán. Talán azért sem, mert – mint Mátai Katalin, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) szakértője nyilatkozta – egy ilyen intézményben a kisgyermek évi ellátása közel félmillió forintot tesz ki – ehhez viszont csupán étkezési hozzájárulást kapnak a fenntartók, illetve jó esetben az állami fejkvóta bizonyos részéhez jutnak hozzá.
Ilyen feltételek mellett úgy tűnik, hogy a magyar kisgyermekes anyukák nagy részén (akik sem az intézményes vagy privát gyermekmegőrzésre, sem a családra nem számíthatnak) csak az segíthetne, illetve a gyermekvállaláshoz kötődő félelmeket az oldhatná, ha a munkáltatók között elterjednének a rugalmasabb foglalkoztatási formák. Mindenekelőtt a részmunkaidő intézménye. Ezt szorgalmazzák ugyan a különféle munkaügyi és népesedéspolitikai koncepciók is, viszont erre a munkaerőpiac nem nyitott, és a mostani intézkedés sem kedvez e gyakorlat elterjesztésének.
Részmunkaidő
Az Európai Unióban direktívákkal segítik elő az anyák számára a munka és a család összeegyeztethetőségét – ezt a törekvést a hazai munkaügyi politikának is át kellett vennie a csatlakozás után. A jogrendszerben nincs kifejezett akadálya annak, hogy a munkáltatók alkalmazzák ezt a foglalkoztatási formát: ez év elejétől a korábban fix összegű egészségügyi hozzájárulást is a munkaidővel arányosan kell megfizetniük a dolgozók után. Ennek ellenére a részmunkaidő népszerűsége idehaza nem nő. Nyugat-Európában az anyák legalább harmada (Hollandiában például csaknem négyötöde) ilyen formában dolgozik – ezzel szemben itthon csupán párszázalékos az arány. Ennek persze oka lehet az is, hogy a szakminisztérium Munkaerő-piaci helyzetjelentése szerint Magyarországon a részmunkaidőben dolgozók bruttó bére a teljes időben foglalkoztatottakénak a 40 százalékát sem éri el. A részmunkaidő bevezetése és tömeges alkalmazása a közszférában sem történt meg eddig, holott a privát szektor szereplőinek ellenérzése csupán az itt elérhető pozitív tapasztalatokkal lenne enyhíthető. (A mintapéldának számító Hollandia az 1980-as évek végétől nagy számban vette fel a fiatalokat az állami szektorba részmunkaidős státuszba, ezáltal is népszerűsítve ezt a megoldást.)
Ezeket a dilemmákat a januártól életbe lépő törvény nem oldja meg. Nem segít Barna Ildikón sem. Azt nem tudta elintézni, hogy 4 órában vegyék vissza, de teljes munkaidőt képtelen vállalni a kislánya mellett. Inkább újra terhes lett, továbbra is otthon marad. Néha eszébe jut, jobb lett volna, ha később érkezik az első gyerek, amikor már meg tudják fizetni a privát gondozást. Mire a kisebbik is óvodába kerül, ő maga öt éve számít majd inaktívnak – találnia kell olyan munkáltatót, aki ezt tolerálja. Nehéz dolga lesz.
