A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. tanulmánya szerint a Budapest építészeti arculatával kapcsolatos kérdésekben az építészek két csoportja különíthető el. Az optimisták a várost, bár kicsit „porosnak”, de alapvetően szépnek látják, ahol a fejlődés épp napjainkban kezd jobban megindulni. Az építészek több mint fele – a pesszimisták – azonban a régi és az új építészetet is színvonaltalannak tartják, a fejlődést pedig határozatlannak, koncepciótlannak vélik, Budapestet élhetetlen városként tartják számon. Budapest lakosságát több építész is konzervatívnak tartotta.
A megkérdezett építészek nagy többsége elégedetlen a városfejlesztéssel. A vélemények alapján a jogszabályi háttér, a vezetés erélytelensége, illetve a forráshiány egyaránt felelőssé tehető a kialakult problémákért. A válaszadók véleménye szerint a legújabb hazai trendeket a változó környezet és a stílusok keveredése határozza meg.
Eklektikus városkép
A megkérdezett építészek szerint a gótika és a budai reneszánsz korszaka után az építészeti stílusok megkésve érkeztek Budapestre, gyakran másolás formájában – ez a barokkra, valamint a klasszicizmusra, a romantikára, az eklektikára, a modernre és napjaink építészetére egyaránt igaz. Kivételt képez Budapesten a szecessziós stílus, amely a szakemberek szerint magas művészeti értéket képvisel, eredeti és igényes.
Egybehangzó vélemények szerint az eklektika a városképet leginkább befolyásoló stílus. Interjúalanyaink többsége szerint az eklektika irányzatai közül elsősorban az Ybl Miklós által is képviselt neo-reneszánsz – az Operaház, az Andrássy út épületei vagy a Lipótváros belső része – testesíti meg a legmagasabb művészeti színvonalat. A korszak épületeinek nagyobb része azonban nem éri el ezt a szintet.
Kispest és Újlipótváros a legegységesebb
A szecesszió utáni korszakkal, a modern megjelenésével megszakadt a korábban jellemző, egymást követő stílusirányzatok közti egymásra épülés, kontinuitás, és új szakasz kezdődött, mely mind a mai napig tart. A modern stílus jellegzetes – például az újlipótvárosi Bauhaus – és kevésbé erőteljes formákban – Wekerle-telep – jelent meg Budapesten.
A kispesti Wekerle-telep tudatos területrendezésével és kis családi házaival egyéni hangulatot sugároz. A megkérdezett építészek egy része szerint igen egységes és élhető területe ez a városnak.
A Bauhaus stílusú épületek a legnagyobb koncentrációban az Újlipótvárosban találhatók meg. Az 1920-’30-as években beépült, újjáépült negyed nagyszabású befektetések eredménye. A XIII. kerület e részét az építészek Budapest legegységesebb negyedének tartják.
Az 1960-as években tanúi lehetünk a modern egyfajta visszatérésének, bár a politika még mindig befolyást kíván gyakorolni a művészetekre. A ’60-as években, a korabeli építészek által annyira kívánt modern szellemiségének újbóli megjelenése néhány pozitív példát is eredményezett. Ilyen példa a XI. kerület lágymányosi beépítése, mely a vélemények szerint jól illeszkedik a korabeli európai trendekhez.
A panelek rondák, de szükségesek voltak
A ’60-’70-es években sorra jelentek meg a magyar városok, így Budapest peremén is az öt- és tízszintes panelházakból álló lakótelepek. A válaszadó építészek többsége egybehangzóan a peremkerületek panel-övezeteit jelölte meg mint Budapest legcsúnyább városrészeit. A megkérdezettek egy része azonban emlékeztetett arra, hogy a lakótelepek valós társadalmi igényt elégítettek ki a korban, akárcsak a mai lakásberuházások.
Az 1970-es években határozott szellemi arculattal rendelkező csoportok, szellemi műhelyek alakultak és a magyar építészetben újra lehetett áramlatokról, irányzatokról beszélni. Ebben az évtizedben tűntek fel a magyar építészetet máig meghatározó főbb irányzatok és alkotók, első jelentősebb munkáik is ekkor készültek. Nyilvánvaló példa Makovecz Imre munkássága, melynek kapcsán szinte minden megkérdezett elismerte, hogy az általa meghatározott trend – az organikus építészet – egyéni, és megfelel a kor elvárásainak. Néhány épülete, mint például a Farkasréti temető ravatalozója, vagy a szntén az organikus épületekhez sorolható – Nagy Ervin által tervezett Hattyúház kitüntetett helyet kapott a városban, minden megfigyelőt véleményalkotásra késztetve.
A mai fejlesztések stílustalanok
A megkérdezettek szerint a rendszerváltás utáni budapesti ingatlan-beruházásoknak három meghatározó hulláma, az irodaházak, a plázák és a lakások építése rajzolódik ki. Az általános vélemény mindhárom fejlesztési irányról, illetve a monofunkcionális fejlesztésekről meglehetősen negatív. Az építészek szerint mindhárom beruházási formára jellemző a profitmaximalizáló hozzáállás, és ezzel együtt az olcsó technológia, valamint a terület minél nagyobb arányú beépítése.
A megkérdezett építészek szerint a bérirodaházak állaga rossz, nincs stílusuk. A székház jellegű irodaházak esetében jobb a helyzet, az építtetők igényesebbek, kevésbé látszik a spórolás. A plázákkal kapcsolatban megosztott az építészszakma: némelyek „önpusztító jelenségnek”, mások „szükségesnek, praktikusnak” találják ezeket. A lakásépítés megítélése szintén ellentmondásos. Egyes építészek szerint rossz minőségű lakásstruktúra alakul ki, mások szerint szükség van a lakásállomány javítására.
