Belföld

Már a MÁV-nak sem tetszik a tender

A MÁV-vonattender nyertese nem saját adatait, hanem tulajdonosa pénzügyi eredményét mutatta be pályázatában, mivel az előbbiek nem feleltek volna meg a kiírásnak. Úgy tűnik, ez egy hónap után a vasúttársaságnak is szemet szúrt.

A Stadler-csoport minden olyan adatot a MÁV rendelkezésére bocsátott, amelyeket a vasúttársaság az elővárosi vonatok beszerzésére kiírt tenderen bekért – mondta Peter Jenelten, a svájci Stadler Bussnang AG kereskedelmi igazgatója. Az igazgatót megkérdeztük, hogy a társaság miként teljesítette a MÁV pénzügyi referenciát illető elvárásait. A tenderen ugyanis az elmúlt három évben évente 20 milliárd forintos árbevételt kellett felmutatni, de a Stadler Bussnang AG honlapján korábban található adatok szerint a cég nem felelt meg ennek a kritériumnak. Jelenleg a honlapon csak az öt céget magában foglaló Stadler Rail adatait lehet megtalálni.

Sem erre, sem arra sem kaptunk világos választ, hogy a pályázatban a tenderen induló Stadler Bussnang adatait, vagy helyettük a cég anyavállalata, a Stadler Rail AG pénzügyi eredményét írták-e be. A Stadler magyarországi partnere, a Transelektro vezérigazgatója a kérdésre azt válaszolta, hogy a MÁV elfogadta a benyújtott táblázatokat, ahogy öt másik cég is megfelelt a pénzügyi előminősítésnek. Jenelten, aki a svájci cég kereskedelmi igazgatói tisztét tölti be, nem emlékezett már arra, hogy a cég eredménye mennyi volt az elmúlt években, valamint arra sem, hogy mely adatok szerepelnek a beadott pályázatban.







Referenciák
A Stadler pályázatával kapcsolatban az sem volt egészen világos, hogy termékreferenciaként miért nem azt a vonatot mutatták be, amelyiket szállítják. Pályázatukban ugyanis a Flirt vonat elődjét, a GTW-t szerepeltették. Jenelten szerint ez a két szerelvény alapvetően megegyezik, hiszen karosszériája és hajtáslánca is rendkívül hasonló. A legjelentősebbb különbségnek azt nevezte, hogy az 1995-ben megtervezett GTW-vel szemben a Flirt már teljes hosszában síkpadlós. Ugyanakkor elismerte, hogy a két vonat egészen különböző futóművel készül. A csuklók alatt a GTW ugyanis meghajtott kerekeket rejt, míg a Flirt úgynevezett Jacobsen rendszerű, nem meghajtott futóművet tartalmaz. A Flirttel kapcsolatban az is felmerült, hogy a kiírás szerint legalább tíz ilyen vonatnak már egy éve forgalomban kell állnia. Ezzel szemben a Flirt első kilenc szerelvényét csak tavaly év végén állították forgalomba. Ebben is a GTW segítette ki a Flirtöt: a Stadlernél és a jelek szerint a MÁV-nál is úgy gondolták, hogy a pályázat nem a szállítandó vonatra, hanem az azzal egy családba tartozó vonatokra vonatkozik, és így kerülhetett képbe a GTW – amiből már megfelelő számú fut az európai vasútvonalakon.

Dunai Zoltán, a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a MÁV valóban a tender során csökkentette az eredetileg évi 40 milliárdos követelményt 20 milliárdra. Állítólag erre azért volt szükség, hogy a versenyt élénkíteni tudják. A MÁV egyik korábban nyilatkozó illetékese szerint, ha ez a kritérium kiszorított volna több gyártót, a maradék egy vállalattal lehetetlen lett volna az árról alkudni. A Transelektro a Stadler legnagyobb magyar partnere, a magyar beszállítók koordinátora. Mint utóbb kiderült, a Transelektro nem konzorciális partnerként, hanem csak koordinátorként szerepel.


Kitartó üzletfelek

Mindezek ellenére a Stadler és a MÁV kitartott egymás mellett egészen csütörtök estig. Ekkor ugyanis az addig szigorú hallgatásba burkolózó MÁV sajtóosztálya kiadott egy közleményt, mely szerint A MÁV Rt. visszamenőlegesen újra áttekinti a motorvonattender érintett dokumentumait, egyben kérte a Stadler AG Bussnang felelős vezetőit is, hogy vizsgálják meg a Peter Jeneltennek, a társaság kereskedelmi és marketing igazgatójának médiában megjelent kijelentése kapcsán felmerült körülményeket. A közlemény szerint a vasúttársaság csütörtökön értesült Peter Jenelten egy sajtótájékoztatón elmondott nyilatkozatáról, mely szerint a 30+30 villamos motorvonat beszerzése érdekében kiírt pályázat során a pénzügyi referencia elvárásának teljesítésére a pályázó Stadler Bussnang AG helyett az anyavállalat (Stadler Rail AG) pénzügyi mérlegét nyújtották be.

Győzzön a jobbik

A Bombardier Transportation továbbra is bízik abban, hogy a MÁV motorvonattenderén a jobbik ajánlat nyer; a cég álláspontja szerint ajánlata jobb volt, mint a nyertesnek kihirdetett társaságé – közölte Jens Henke, a Bombardier Transportation GmbH regionális kereskedelmi igazgatója. A tenderen második helyen végzett Bombardier a MÁV döntése után, március 23-án a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult.

Henke nem tekinti lezártnak a tender ügyét, és várja a döntőbizottság április 19-i eljárását, melynek várhatóan május másodikán lesz eredménye. A bizottság elvben többféle döntést hozhat: új eljárásra utasíthatja a MÁV-ot, helybenhagyhatja a vasúttársaság döntését, vagy esetleg megsemmisíttetheti az eredményt. Amennyiben ez utóbbi következik be, az nem jelent automatikusan új eljárást, hiszen ebben az esetben a MÁV tárgyalásokat kezdhet a második legjobb ajánlatot tevő Bombardier-val, amelynek pályázata minden tekintetben megfelelt a kiírásnak, csak az értékelés során kapott kevesebb pontot a bírálóktól. Az igazgató közölte: a tenderen tapasztaltak miatt az EU belső piacokért felelős biztosához fordultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik