Belföld

Tűzijáték-robbanás: újabb holttestet találtak

Két halottja, tíz sérültje van a törökbálinti pirotechnikai raktárban történt robbanásnak. Egy embert még mindig keresnek. A miniszterelnök a helyszínen azonnali tájékoztatást kért.

Óriási robbanás történt csütörtökön délután a törökbálinti tűzijátékraktárban. Az épületből hatalmas lángok csaptak fel, nagy a füst, a robbanás olyan erejű volt, hogy a közeli benzinkút ablakai betörtek. Az épületben nagyjából 50 tonna pirotechnikai eszközt tároltak, ami nehezítette a tűzoltást, hogy voltak köztük olyan anyagok, amelyek a tűzoltók vízsugarának hatására felrobbantak volna. Ebből a robbanásokban nagyjából 10 tonna semmisült meg.

Egyelőre csak találgatják a robbanás kiváltó okait, de az előzetes vizsgálatból kiderült, hogy a helyszínen elterjedt hírrel ellentétben nem egy lezuhant kisrepülő vagy helikopter okozta a katasztrófát. Bár a hatóságok egyelőre balesetként tartják számon a robbantást, egyes hírek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálódott az ügyben. Az Index által megkérdezett egyik szemtanú szerint a munkások ronthattak el valamit, a robbanás előtt hallotta, ahogy egyikük segítségért kiált.

A Nemzetbiztonsági Hivatal egyik illetékese közölte: a törökbálintihoz hasonló katasztrófák esetében a titkosszolgálatoknak kötelező felmérniük, hogy van-e olyan vonatkozása az ügynek, amely a hivatal hatáskörébe utalja a történteket. A csütörtök este elvégzett gyors vizsgálat szerint ilyen körülmény nem áll fenn – mondta a titkosszolgálat illetékese.







Meghalt a TV2 gyártásvezetője

Munkavégzés közben elhunyt a TV2 egyik munkatársa, Tuba Sándor; a 33 éves gyártásvezető motorbalesetet szenvedett, amikor a törökbálinti robbanásról készített légi felvételeket szállította a TV2-be – közölte a kereskedelmi csatorna. A Róna utcába visszatérőben eddig ismeretlen okból motorja megcsúszott, és a szalagkorlátnak csapódott. Tuba Sándort a TV2 saját halottjának tekinti. A televízió munkatársai gyászolják kollégájukat.

Két halott

Két halottja, tíz sérültje van a Pyro-Technik Kft. törökbálinti pirotechnikai raktárában történt robbanásnak – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A leégett petárdaraktártól 250 méterre éjjel megtalálták azt az embert, akit valószínűleg a robbanás ereje vetett az épülettől ilyen távolságra – mondta Ignácz István dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány péntek reggel. A teste annyira szénné égett, hogy egyelőre nem sikerült az azonosítása.

Sikerült azonosítani a másik áldozatot, egy 23 éves budapesti fiatalembert, a cég dolgozóját, akit a raktár romjai között találtak meg a robbanás után csütörtök este. A feltételezett harmadik áldozatot egyelőre még nem találták meg, de még mindig folynak az oltási és mentési munkálatok. Több szemtanú elmondása szerint a felrobbant raktárépületben csütörtök délután egy háromtagú – feltehetően a tulajdonos – család tartózkodott, róluk egyelőre semmit sem lehet tudni.

Már visszaköltözhettek otthonukba azok, akiket a robbanás miatt helyeztek biztonságba Törökbálinton. A kitelepítés körülbelül negyven házat érintett a környéken, többségében üdülőházakat, amelyekben nyár révén sokan tartózkodtak.

100 milliós kár

Továbbra is a törökbálinti petárdaraktárban bekövetkezett robbanás és tűz helyszínén dolgoznak a tűzoltók, jelenleg az utómunkálatok folynak – közölte az akciót irányító tűzoltóparancsnok péntek reggel.

Jelenleg hat autó és 28 tűzoltó tevékenykedik a helyszínen, fecskendőkkel locsolják a még parázsló tüzet. Az itt-ott még felizzó anyagok között pukkancsok, petárdák, nagyobb bombák is találhatók, ezek egyik fontos alkotóeleme az a fekete lőpor, amely a petárdák ballisztikus hajtóanyagaként szolgál. Időnként még el-eldurrannak ezek az izzó eszközök, de már olyan csekély mennyiségről van szó, ami nem okozhat nagyobb bajt – mondta Nagy Lajos ezredes.

A környéken lévő épületeket és az erdős területet már nem veszélyezteti a tűz. Az utómunkák lényege a tűzfészkek megszüntetése, s olyan nyomok keresése, amelyek támpontul szolgálhatnak a robbanás eredetének megállapításához. Ennek kiderítésén tűzszerész szakemberek is dolgoznak a helyszínen, mert egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi idézhette elő a katasztrófát.

A rendőrség előzetes összegzése szerint több 100 millió forintos kár keletkezett a környékbeli ingatlanokban, gépkocsikban, egyéb értékekben. Az üzem 200 méteres közelében tizenöt lakóépület sérült meg, közülük több is porig égett. Emellett ötven, a környező utcákban parkoló autó is kisebb-nagyobb károkat szenvedett.

Nem találtak veszélyes anyagot a levegőben a felrobbant törökbálinti raktár környezetében – mondta a Pest megyei tiszti főorvos. A katasztrófavédelem és a Pest Megyei ÁNTSZ csütörtöki vizsgálata szerint a levegőbe égés következtében került kén-dioxid és szén-monoxid mennyisége alatta maradt az egészségügyi határértéknek.

Medgyessy a helyszínen


Medgyessy Péter miniszterelnök felkereste csütörtök este a törökbálinti robbanás helyszínét, és azonnali tájékoztatást kért Ignácz István dandártábornoktól, a Pest megyei rendőrfőkapitánytól. A miniszterelnök írásos tájékoztatást kért péntek reggelre a robbanás okairól és körülményeiről. Az esetből okulva Ignácz István vezetésével a rendőrség most a társszervekkel – a tűzoltósággal, a katasztrófavédelemmel, az ÁNTSZ-szel, a munkavédelmi felügyelőkkel – átfogó ellenőrzésre készül, amelynek során felmérik a Budapest környékén működő hasonló, vegyi anyagokat, vagy robbanásveszélyes eszközöket gyártó, illetve tároló üzemeket, hogy megelőzhetőek legyenek az ehhez hasonló esetek.

Van engedélye és felelősségbiztosítása a cégnek

A Pyro-Technik Kft. gazdasági igazgatója a Magyar Rádiónak elmondta, hogy a rendőrségtől kaptak engedélyt a tárolásra, és legutóbb éppen június végén ellenőrizték, hogy a szabályoknak megfelelően tárolják-e a pirotechnikai eszközöket. Ignácz István megerősítette, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság május 24-i vizsgálata szerint az épület és a pirotechnikai eszközök tárolása megfelelt azoknak az előírásoknak, amit egyébként a kormányrendelet előír.

A Pyro-Technic Kft. gazdasági igazgatója pénteken reggel elmondta, hogy a kft.-nek érvényes biztosítási szerződése van az Allianz Hungária Biztosítóval, külön kötöttek felelősségbiztosítást a raktáron lévő anyagokra és eszközökre is. A biztosításra kifizetett összeg éves szinten eléri az egymillió forintot – mondta Lengyel Gábor, hozzátéve, hogy a robbanás okainak feltárásáig nem kíván bővebben nyilatkozni.

A környéken lévő ingatlanok tulajdonosaitól folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosító társaságokhoz. Az Aegon Magyarország Biztosító telefonos ügyfélszolgálatához eddig több mint tíz bejelentés érkezett, munkatársaik a helyszínen vannak. A felelősségbiztosítással rendelkezőknek a károk felmérésében segítünk, az üveges szakemberek a kisebb javításokat azonnal elvégzik – közölte Lengyel Gábor. A Generali Providencia és az Allianz Hungária biztosítókhoz eddig nem érkezett bejelentés ingatlan- vagy gépjárműkárokról a törökbálinti robbanással összefüggésben.


Nem volt hadianyag a robbanás helyszínén

A Pyro-Technik Kft. márkakereskedője az MTI-vel telefonon azt közölte: az épület “kizárólag raktárként szolgált” – mondta a neve elhallgatását kérő márkakereskedő. “Csak tűzijátékokhoz használatos pirotechnikai eszközök voltak a raktárban” – tette hozzá. Azt nem tudta megmondani, dolgoztak-e emberek a helyszínen.

Nincs hadianyag azon a területen, ahol a raktárrobbanás történt – jelentette ki Keller László politikai államtitkár, Budaörs parlamenti képviselője újságíróknak csütörtökön a helyszínen. A Mechanikai Művek egyik részlege korábban hadiüzemként is működött – közölte Keller László, aki korábban a cégnél dolgozott. Elmondta, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot azzal a vezetővel, aki annak idején a hadiüzem felszámolásáért volt felelős. Megerősítette azt, hogy a Pyro-Technik Kft. anyagain kívül semmiféle hadiüzemi anyag nem található a területen – jelentette ki Keller László. Mindent felszámoltak, a hadiüzemi felszereléseket a környező raktárházakból is kitelepítették, ilyen jellegű veszélynek tehát nincs kitéve a lakosság – tette hozzá.

Egy szemtanút a földre lökött a robbanás ereje

Barta Ilona, aki a pirotechnikai raktárral szemben lévő képeslap-üzemben dolgozik két nagy robbanást hallott, amelyek közül a második “levágta a földre”. Az égő épületből csütörtökről péntekre virradóan folyamatosan petárdák robbanása hallatszott, a tétényi fennsík felett sűrű füstöt lehet látni. Több helyen lángra kapott az avar is.

A környéken a lakóházak ablakai betörték – mondták el helyi lakosok. Laboranovicsné Rotzo Mónika, aki a Kamaraerdei út 73. szám alatti családi házában lakik, azt mondta, hogy a robbanás öt óra után néhány perccel történt. Közölte: az üzem irányából gomolygó füstfelhőt és “kisebb tűzijátékot” látott, színes petárdákkal. Körülbelül húsz percen át robbanások sorozatát lehetett hallani, a detonáció epicentrumából különböző tárgyak repültek a levegőbe – közölte. “Ajtók, ablakok repültek ki a helyükről az üzemben” – mondta Kétyi Lászlóné, a képeslapüzem vezetője.

Koccanásos balesetek és katasztrófaturisták

Több koccanásos baleset is történt az M1-es és az M7-es autópályákon az üzemi robbanás következtében – mondta el Lovas Kázmér rendőr alezredes, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egyik vezetője. Az autópályákon a baleseteket az okozta, hogy a gépjárművezetők a hatalmas füstöt és tüzet figyelték. Az Útinform ügyeletese az MTI-vel azt közölte, hogy egy koccanás történt, de személyi sérülés nem volt. A koccanásban három autó ütközött egymásnak a Pest fele tartó autópályaszakaszon. Az üzemi baleset a vasúti forgalomra nem volt hatással.

A katasztrófaturisták is komoly problémát jelentenek: egy helyi lakos szerint a rendőrség tegnap este nem zárta le a környéket és az M7-es Törökbálinra vezető szakaszát, ezért fordulhatott elő, hogy hamarosan több száz fős tömeg verődött össze Törökbálint mellett, az autók és a gyalogosok pedig akadályozták a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a tűzoltók autóit valamint a kitelepítést. “Míg az egyik oldalon mentették az embereket, a másik oldalon egyre újak jöttek” – mondta a szemtanú a TV2.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik