Belföld

Világrekord – 220 millió Munkácsyért

A téli szezon méltó zárásaként újabb rekordot hozott egy Munkácsy-festmény. A Poros út licitára nemcsak hazai aukciós csúcs: ezzel ez a világon eddig értékesített legdrágább magyar kép.

Áprilisban már az is óriási szenzáció volt, hogy Munkácsy Mihály: A baba látogatói című festménye átlépte az addig álomhatárnak tűnő 100 millió forintos értékhatárt, és 160 milliós leütési árral magyar aukciós rekordot állított be. Az azóta rendezett árveréseken a mester több más alkotása



Világrekord – 220 millió Munkácsyért 1

került kalapács alá, ám újabb rekorddöngető képre december 15-éig, a téli szezon utolsó nagyobb aukciójáig kellett várni. Már a hazai aukciók történetében legmagasabb, 75 millió forintos kikiáltási ár is azt sugallta, hogy könnyen újabb csúcs születhet, és ezt sejtette az árverést megelőző izgatott várakozás is – mondta el a Mű-Terem Galéria társtulajdonosaként az árverést is vezető Virág Judit.

A Vida-gyűjtemény része

 

A Poros út I. és II. Munkácsy legismertebb alkotásai közé tartozik. 1874-ben festette őket, azután, hogy Párizsból rövid időre hazalátogatott a feleségével. Mindkét mű kiemelkedő kvalitású, egyes művészettörténészek afféle impresszionista kikacsintásnak is tartják. A most elárverezett Poros út I. története ugyanolyan kalandos, mint amilyen A baba látogatóié. Ez is Vida Jenőnek, az egykori Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezetőjének magántulajdonában volt, egészen addig, amíg 1944 márciusában egy kiállításra kölcsön nem adta a Szépművészeti Múzeumnak. Mivel azonban a német hadsereg március 19-én megszállta Magyarországot, Vidát elhurcolták, a múzeum képei pedig Nyugatra kerültek, csak az ötvenes években került vissza a Munkácsy-mű is, ezúttal a Nemzeti Galériába. Vida Jenő unokái hossza pereskedés után 2000-ben kapták vissza a család tulajdonát képező festményeket. 

Rekordok a Mű-Teremben



A Mű-Terem Galéria ezzel kivételesen sikeres évet zár, hiszen mindkét Munkácsy-rekord az ő házukban született. A mostani aukción egyébként 207 műalkotás szerepelt, a Poros út I. az 50. tétel volt közülük. A festményt a legmodernebb biztonsági berendezésekkel óvták, egy őrző-védő kft. folyamatosan felügyelt rá. Lehet, hogy a festmény új tulajdonosa személyesen is megjelent az árverésen, de a licitet alkuszra bízta. A gyűjtők személyét egyébként is mindig bizalmasan kezelik az aukciósházak, ekkora értékű művek esetén ennek biztonsági okoból is nagy jelentősége van.

A Munkácsy-kép mellett több más értékes festmény is gazdára talált a galéria aukcióján. Két Vaszary János alkotás 20-20 millióért, egy Rippl-Rónai (Fiatal lány sárga ruhában) ugyanennyiért, míg Tihanyi Lajos Kompozíciós vázlata 36 millió forintért kelt el.


Világrekord – 220 millió Munkácsyért 2

Gazdag kínálat a többieknél is


A decemberi aukciókon persze számos említésre méltó alkotást kínált a többi nagy aukciósház is. A Kieselbach-árverés legdrágább tétele például egy korai Márffy Ödön kép lett (Fiú és leány zöld padon ülve), amelyet 32 millió forintért vittek el, de jelentős műnek számít Rippl-Rónai kukoricás portréja (Somssich gróf képmása) is, amely a 15 milliós kikiáltási árról 28 millióig emelkedett. Itt is elkelt néhány Vaszary-alkotás, 22 milliójával új festői csúcsot állított be egy Fényes Adolf kép (az Ünnepnap), viszont például visszamaradt egy 7,5 millióért kínált Rippl-Rónai pasztell. A leütések összértéke meghaladta az 590 millió forintot. 

BÁV: nem csak ékszereket

 

Ezúttal a BÁV is igyekezett felzárkózni a többi nagy ház képkínálatához, a Vaszary-, Gulácsy-, Egry- vagy Berény-képek itt is szépen emelkedtek, de hagyományosan erős volt a kínálat az ékszerekből és egyéb műkincsekből. Az összelütési ár mintegy 150 millió forint volt a három nap alatt. 

A Polgár Galéria háromnapos Karácsonyi Művészeti Aukcióján nem csak festményeket árvereztek. Ezekből is elkelt ugyan néhány kiemelkedő darab, de jellemzően az alacsonyabb árkategóriában futottak: a legtöbbet (13 millió forintot) egy ifj. Markó Károly festményért fizettek. A második és harmadik napon azonban egyéb műtárgyakat, bútorokat és ékszereket értékesítettek, több mint 400 tételben. A legnagyobb sikerrel az art deco darabok mentek el, ezek az utóbbi évtizedekben egyébként is igen népszerűek a gyűjtők, de az igényesebb és tehetősebb karácsonyi vásárlók körében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik