Gazdaság

A kockázati tőke a vállalkozásban nem a hitelfolyósítás hagyományos módján – visszafizetési kötelezettséggel és kamatfizetés ellenében – vesz részt, hanem mint “résztvevő-tőke”, a vállalat terheit nem növelve. A forrásbővítés mellett szakértelmet, szervezési és vezetési ismereteket is visz a társaságba. A befektetett tőke megtérülése a tulajdonrész eladásával – a nemzetközi gyakorlatban a befektetést követő 5-10 év [...]
1997. 02. 26. 00:00
A Felina Hungaria Kft. az elmúlt esztendőt bő 1 milliárd forintos árbevétellel zárta, ez 25 százalékkal több, mint a megelőző évben. A nyereség ennél is nagyobb ütemben nőtt, elsősorban a termelékenység javulásának köszönhetően, és eközben a cég létszáma is 10 százalékkal bővült. A társaság összforgalmának mintegy 60 százaléka export, fő felvevő piaca Németország, de egyre [...]
1997. 02. 26. 00:00
A főváros közlekedési gondjait enyhítendő, már korábban is felmerült egy új metróvonal megépítésének lehetősége, ám csak a múlt héten született megegyezés a kormány és a fővárosi önkormányzat között a terv megvalósításáról. Az új, “lila” metróvonal két fontos közlekedési csomópontot: a Kelenföldi és a Keleti pályaudvart köti majd össze, teljes hossza 7,3 kilométer lesz. A fontosabb [...]
1997. 02. 26. 00:00
A magyar mezőgazdasági termékek kivitele 1996-ban megközelítette a megelőző év rekordját - annak ellenére, hogy az agrárexportunknak hagyományosan fontos részét adó gabonakivitel a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta. Mire lenne képes a magyar mezőgazdaság egy igazán jó évben - olyanban, amelyet sem aszály, sem elhibázott támogatáspolitika nem sújt?
1997. 02. 26. 00:00
1996. I-IX. HÓNAP Export Import Egyenleg 1995. 1996. 1996/95. 1995. 1996. 1996/95. 1995. 1996. 1996/95. (millió dollár) (százalék) (millió dollár) (százalék) (millió dollár) (százalék) Élőállat, állati termékek 718,9 853,4 118,7 128,1 88,2 68,9 590,8 765,2 129,5 Növényi termékek 895,6 541,2 60,4 271,3 240,3 88,6 624,3 300,9 48,2 Zsírok, olajok 79,1 83,7 105,8 56,8 45,0 79,2 [...]
1997. 02. 26. 00:00
Az EU miniszteri tanácsa elé februárban beterjesztett jelentés úgy fogalmaz: aggasztó szakadék tátong Európa, illetve az USA és Japán információ-technológiai versenyképessége között. Andy Grove, az Intel vezérigazgatójának pesszimista helyzetértékelése szerint, amely Davosban, a Világgazdasági Fórumon nagy feltűnést keltett - ez végzetesen ronthatja az európai cégek versenyképességét.
1997. 02. 26. 00:00
A mezőgéppiac 1992-es mélypontja után 1994-ben áttörést hozott a vissza nem térítendő állami támogatás bevezetése. Ennek rendszerét 1995-ben átszabták, de a növekedés a 70 százalékos kamattámogatás ellenére elmaradt: aki ugyanis nem kapott hitelt, az nem élhetett a támogatással. Nem élénkült a kereslet a támogatási rendszer tavalyi újraigazítása után sem.
1997. 02. 26. 00:00
1996. I-IX. hónap Export Import 1995. 1996. ’96/95. 1995. 1996. ’96/95. (millió dollár) (százalék) (millió dollár) (százalék) OECD 1272 1383,8 108,8 505,8 437,5 86,5 EK 1106,9 1171,5 105,8 431,3 361,2 83,7 EFTA 58,6 52,9 90,3 8,3 10,8 130,1 Ex KGST 1183,9 1055,1 89,1 84,4 82,9 98,2 Ebből: volt SZU 651,8 501,5 76,9 17,4 13,9 79,9 [...]
1997. 02. 26. 00:00
Clinton elnök előterjesztette az 1998. pénzügyi évre szóló költségvetési előirányzatot, valamint azt a középtávú pénzügyi tervet, mely 2002-ig el akarja érni az államháztartás kiegyensúlyozottságát. A Kongresszus republikánus vezetése félfordulatot hajtott végre: immár kész arra, hogy ezen az alapon tárgyaljon egy kompromisszumos költségvetésről.
1997. 02. 26. 00:00
EZER BRUTTÓ REGISZTERTONNÁBAN Ország 1990. 1995. Brazília 255 172 Kína 404 784 Tajvan 685 488 Dánia 408 1003 Finnország 256 317 Németország 874 1121 Olaszország 392 395 Japán 6663 9263 Dél-Korea 3440 6264 Hollandia 190 205 Lengyelország 141 524 Románia 175 229 Spanyolország 367 251 Nagy-Britannia 127 126
1997. 02. 26. 00:00
Szűzföldre tették a lábukat a kilencvenes években Magyarországon megtelepülő és gombamód szaporodó csomagküldő vállalkozások. Bár forgalmuk növekszik, a svindlerek által lejáratott üzletág egyelőre nem hasított ki magának a nyugat-európaihoz hasonló szeletet a kiskereskedelemből. A beállni látszó piacon a talpon maradt, külföldi hálózatokhoz kapcsolódó cégeknek üzletpolitikájuk módosítására, újabb befektetésekre lesz szükségük, ha az eddigieknél
1997. 02. 26. 00:00
A világ osztatlan elismerését kiváltó gazdasági örökséget hagyott hátra Teng Hsziao-ping, ám a reformok továbbvitele politikai robbanásokkal járhat. Teng utódjára az idén két fontos megmérettetés is vár: előbb Hongkong júliusi visszacsatolása, majd a Kínai Kommunista Párt októberben esedékes XV. kongresszusa kényszeríti elszámolásra Peking új urát.
1997. 02. 26. 00:00
Tökéletesen liberalizált piac esetén a szolgáltatások nem tisztelik az országhatárokat: a szolgáltató és a fogyasztó egymástól eltérő országok polgára lehet, és földrajzilag is különböző helyeken tartózkodhat. Ilyen esetekben beszélhetünk globális szolgáltatóról. A WTO szerint négyféle nemzetközi szolgáltatás-kereskedelmi mód lehetséges. 1. Határokon túlnyúló szolgáltatás – amikor “A” országban bejegyzett szolgáltató a “B” országban bejegyzett fogyasztónak “B” [...]
1997. 02. 26. 00:00
A nemzetek közötti kereskedelem diszkriminációmentes liberalizálása érdekében 1947 októberében hozták létre az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményt (General Agreement on Tariffs and Trade, GATT). Az ENSZ többi szakosított szervezetével szemben azonban ez a genfi székhelyű szervezet csak de facto létezett, a jogi kérdésekben az akkor csatlakozó 88 (ma 90) államnak nem sikerült megegyeznie. Emiatt kezdődött [...]
1997. 02. 26. 00:00
A leggyorsabban fejlődő és legtöbb bevételt hozó ágazat a távközlés; éves forgalma közel hétszázmilliárd dollár. Ezért van különös jelentősége a február 16-án - a Világkereskedelmi Szervezet égisze alatt - Genfben aláírt távközlési liberalizációs egyezménynek (GATS), amely a következő 50-60 évben meghatározza az ágazat fejlődését a világban - és az egyezményhez csatlakozó Magyarországon.
1997. 02. 26. 00:00
A taxisdemonstrációhoz mérhető országos, kormányellenes megmozdulással fenyegetett a kiskőrösi bortermelők második tiltakozási hulláma. A kormány pozícióit megingathatja, ha nem sikerül elfogadtatnia az agrártömegekkel a társadalmi közteherviselés elvét. A tüntetők, akik ezt pontosan tudják, az ország több mint kétszáz pontján, útelzárásokkal követelték vissza korábbi termelői kiváltságaikat.
1997. 02. 26. 00:00
A szakemberek várakozásaival ellentétben a hét elején történelmi magasságokba emelkedett a kárpótlási jegy árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. Az okok között a még függőben lévő jegycserékkel kapcsolatos spekulációk ugyanúgy szerepet játszottak, mint az egyre csökkenő kínálat.
1997. 02. 26. 00:00
Nem ez az első tiltakozó megmozdulás a szakmában “Bermuda-háromszögként” ismert Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert körzetben. Kilenc évvel ezelőtt csaknem hasonló tiltakozássá fajult a bortermelők elégedetlensége, amikor a hosszú távú Kertészeti Egyezmény lejártával a Szovjetunióba irányuló borkivitel szinte teljesen leállt. Vészesen nagy, sok százezer hektoliteres készletek halmozódtak fel, tömegboraikat a helyiek nem tudták eladni. Csak Váncsa Jenő mezőgazdasági és [...]
1997. 02. 26. 00:00
Beruházás Befektető Típusa Kapacitás Állapot Üzembehelyezés Dunamenti Erőmű Tractebel G2 Gőzturbina 84 (MW) Építés alatt 1997. Budapesti Erőmű (Kelenföld) IVO-Tomen* Gázturbina 136 (MW) Működik 1996. Litér MVM Szekunder tartalék, gázturbina 120 (MW) Előzetes létesítési engedély 1997. Sajószöged MVM Szekunder tartalék, gázturbina 120 (MW) Előzetes létesítési engedély 1997. Zsana I. Mol Gáztározó 600 milió m3 mobilgáz [...]
1997. 02. 19. 00:00
Előzetes adatok szerint az Egyesült Államok 40 milliárd dollár hiányt halmozott fel az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA) másik két tagjával, Kanadával és Mexikóval folytatott kereskedelmében. Ez a hatalmas hiány, az általános globalizációs trendet gyengítve, a protekcionista törekvéseket erősíti Washingtonban, és kedvezőtlen hatással lehet a NAFTA tervezett kibővítésére, illetve az Alaszkától Argentínáig húzódó szabadkereskedelmi
1997. 02. 19. 00:00
Olvasói sztorik