Gazdaság

nem túl fényesen indult. A magyar külügyminiszter ugyan zöld utat kapott az őt két hete meghallgató európai parlamenti szakbizottságtól, amely azonban erős fenntartásokat is megfogalmazott energiaügyi biztosi posztra való alkalmasságát illetően. Mi tagadás, sokkal jobban is sikerülhetett volna a bemutatkozás. Annak, hogy nem így lett, legalább négy oka van. 1. Kovács az egyik legnehezebb területet [...]
2004. 10. 14. 08:00
Muramiste! Muramiste! – sóhajt fel Karinthy Móricz Zsigmond-paródiájában Turi Dani az élet súlya alatt. Nahát, most én is aszondom (hogy stílben maradjak): „Muramiste! Muramiste!”, azok után, hogy néhány hétig Tükörjáték című színdarabom próbáira járogattam az Asbóth utcai Ericsson Stúdióba. Azért e sóhaj, mert sok, nagyon is sok régi színházi emlék fűz a legszűkebb környékhez, egészen [...]
2004. 10. 14. 08:00
Az ígéretek szerint több mint 100 évig megőrzik majd eredeti minőségüket az új fejlesztésű patronok és fotópapírok segítségével készített nyomatok.
2004. 10. 14. 08:00
A termékvásárlásra ösztönző élelmiszerreklámokban alkalmazott látvány egyre inkább elválik a valóságtól.
2004. 10. 14. 08:00
Miközben az ország kevés, gazdaságilag sikeres kórházai egyikének teljes vezetése lemondott, a szféra új finanszírozási kísérletének ellenállnak az érintettek.
2004. 10. 14. 08:00
Karcsúsodik a Külügyminisztérium. Elkerül a tárcától a hányatott sorsú külgazdaság, aminek a diplomáciával való összevonását eddig is legalább annyira presztízsszempontok, mint amennyire gyakorlati megfontolások indokolták. Akik a tárcák, illetve gazdáik fontosságát a feladatok halmozásán keresztül mérik, azok a Külügyminisztérium háttérbe szorulásaként élik meg azt is, hogy az uniós ügyek kezelése is jórészt más helyekre kerül [...]
2004. 10. 14. 08:00
A MédiaFigyelő és az IN-STORE marketing közös konferenciáján terítékre kerül a BTL alapú integrált kommunikáció számos részterülete és összefüggése, többek között a trade marketing, az eseménymarketing és a direkt marketing köréből. Az előadások során szóba kerülnek a legújabb innovatív, egyedi fejlesztések és új mechanizmusok is.
2004. 10. 12. 08:00
Eljött az idő a harmadik generációs mobilszolgáltatás tömegessé válására, a magyar Vodafone számára pedig arra, hogy meghatározó, „főműsoridős” szerepbe kerüljön - állítja a szegmens globális piacvezető cégének vezérigazgatója.
2004. 10. 07. 08:00
Nem lehet, hogy ebben az országban puccsisták diktáljanak – mondta hirtelen felindulásában a lemondott kormányfő. Holott ami történt nem volt puccs, azaz államcsíny, éppúgy, mint maga a történet sem tragédia, hanem ha már műfaji meghatározásra törekszünk, inkább komédia. Legalábbis erre következtethetünk a Magyar Hírlap öt serény zsurnalisztája által írt, példamutató gyorsasággal megjelent, szerfelett izgalmas Medgyessy [...]
2004. 10. 07. 08:00
LILLY KAROSSZÉK, 1870. Öntöttvas műremek (Gyártó: Coalbrookdale). Christopher Dresser az első hivatásos ipari formatervezők egyike, a XIX. század második felének jelentős designteoretikusa, aki elsők között népszerűsítette a japán iparművészetnek az anyagok esztétikai minőségére alapozó, dísztelen egyszerűségét, formai minimalizmusát. William Morris kortársa (mindketten 1834-ben születtek), de míg Morris idegenkedett a gépesítéstől, s határozottan elutasította a tömegtermelést, [...]
2004. 10. 07. 08:00
SZABÁLYOS CIKLUSOK. A vegyipari társaságok profitabilitását, a termelésen elérhető fedezetet többé-kevésbé szabályos ciklusokkal lehet leírni, amelyeket elsősorban a műanyagipari alapanyagok iránti kereslet, az alapanyagárak, illetve a belépő új kapacitások határoznak meg. KERESLETI OLDAL. A vegyipar termékei iránti kereslet általában a világgazdaság növekedését meghaladó ütemben bővül, ez alapjában véve nem indokolja a szektor ciklikusságát. E bővülés [...]
2004. 10. 07. 08:00
– az előrejelzések szerint az idén a globális GDP 5 százalékos bővülése évtizedek óta a legmagasabb ütemű. Kínában 10, az Egyesült Államokban 4 százalék körülire becsülik a GDP emelkedését, és Japán is lendületbe jött. Az úgynevezett feltörekvő piacokon negyedszázada nem volt olyan robosztus növekedés, mint ezekben a hónapokban. Csak az Európai Unió csendes, a 25-ök, [...]
2004. 10. 07. 08:00
Üdítő színfolt a versenyzést, küzdelmeket és sokszor vérfürdőt is középpontba állító számítógépes játékok körében egy olyan szoftver, amely – a szó jó értelmében – hétköznapi: nem kell mást tenni, mint emberek életét irányítani. A műfaj megteremtője a 2000-ben megjelent The Sims volt, amely minden idők legsikeresebb számítógépes játékának bizonyult: az alapjátékból és a hozzá később [...]
2004. 10. 07. 08:00
A leendő Európai Bizottság, a Barroso-csapat több „játékosának" szűk két hónap leforgása alatt szinte teljesen át kellett képeznie magát ahhoz, hogy november elsején megnyílhasson előtte az uniós karrier.
2004. 10. 07. 08:00
Bár a Hubble űrteleszkóp sorsa még mindig kétséges, azért továbbra is kifogástalanul végzi dolgát. Legutóbb a Macskaszem-ködnek is nevezett kettős-csillag-rendszerről készített lélegzetállító felvételeket: a képeken számos koncentrikus gáz- és porkör, valamint hagymaszerű réteges szerkezet figyelhető meg – távolból nézve feltehetően így néz majd ki élete vége felé saját Naprendszerünk is. A hivatalos nevén egyébként NGC [...]
2004. 10. 07. 08:00
A választásokhoz közeledve az Egyesült Államok tőzsdei eseményein és a dollár árfolyamán jól lemérhető, hogy éppen a demokrata vagy a republikánus elnökjelölt győzelmi esélyei jobbak-e a piac szerint.
2004. 10. 07. 08:00
Görgey Gábor Tükörjáték című történelmi komédiája három korban játszódik. Egy mai meggyőződéses kapitalista, egykori meggyőződéses párttitkár, mulatságos jelenetek közepette színházba készül a feleségével. Majd a színházban egy házaspárt látnak a színpadon 1914-ből, saját hasonmásaikat, az agg Ferenc Jóska rajongóit, akik szintén színházba készülődnek. Ahol egy márki és márkiné a Comédie Francaise-be indul, 1789. július 14-én, [...]
2004. 10. 07. 08:00
kiírására tett ellenzéki kezdeményezés a médiakormányzás és árnyékkormányzás mélypontja. Rosszabb, mint a közjogi kezdeményezések, illetve a nemzeti petíció – e két, tulajdonképpen következmények nélküli mozgalmi akciózás – volt. Minden olyan kísérlet ugyanis, amely teljesen felesleges kérdésekben próbálná az urnák elé rángatni a választópolgárt (lásd még: a kórház-privatizáció leállítása), egyszerűen a demokrácia lejáratása. Valamelyest érthető, amikor [...]
2004. 10. 07. 08:00
Magyarország másfél évtizeddel a rendszerváltás után ismét meghatározó időszak elé néz. Az immár uniós tagállam üzleti életének szereplői a korábbinál is jobban igénylik a gazdasági szféra függetlenségének erősítését, azon területek egyértelmű meghatározását, amelyekre a politika nem gyakorolhat közvetlen befolyást. Fontos célunk, hogy az üzleti szféra, a tudományos élet és az államigazgatás képviselői számára fórumot biztosítsunk az érdemi
2004. 10. 07. 08:00
Olvasói sztorik