Gazdaság

Ezer méter lehetett annak a meteoritnak az átmérője, amely mintegy egymillió évvel ezelőtt csapódott be a mai Ghána területére. Osztrák kutatók szerint az ütközés helyén keletkezett kráter az azóta eltelt idők éghajlatáról árulkodhat. A 8 kilométer átmérőjű Bosumtwi krátert ma egy tó tölti ki, melynek üledékét a bécsi egyetem geológusai vizsgálják behatóan – az évezredek [...]
2004. 10. 28. 08:00
Diane Arbus fotója. 388 ezer dollárért. Soha nem látott lendülettel fejlődik az utóbbi időben a művészi fotók piaca. Az Artprice Index szerint tíz év alatt minden e szegmensben befektetett 100 dollár mára 268-at ér, és tavaly ősz óta napjainkig az értékemelkedés 57 dollárra rúg. A legsikeresebb művészek képei többszázezer dolláros magaslatokba emelkednek az aukciókon, így [...]
2004. 10. 28. 08:00
Az Európai Parlament a bizottság tagjelöltjeinek a „megizzasztásával” megmutatta erejét, de az unió intézményes válságát senki sem akarja.
2004. 10. 28. 08:00
New York toronyházai közelebb vannak a Naphoz, mint Athens kertvárosi építményei, de ebből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, még akkor sem, ha a Georgia állambeli városkából származó R.E.M. 13 számot felvonultató albumának első opusa a „Nagy Alma” becenevet viselő metropoliszról szól. Az előzetesen megismert Leaving New York című városi himnusz már előlegezte az új mű [...]
2004. 10. 28. 08:00
A zsugorító masina. Nagyteljesítményű változat is készül belőle. Manapság a háztartási hulladék laza térfogatának mintegy 60 százalékát a PET palackok teszik ki. Így nagyjából a felére csökkenti a szemét mennyiségét a Simon Lajos adonyi feltaláló által kifejlesztett és szabadalmaztatott, háztartásokban alkalmazható PET palack zsugorító készülék. A könnyen kezelhető elektromos masina az öszszes forgalomban levő egyutas [...]
2004. 10. 28. 08:00
kezd oszlani. Eddig minden erővel megpróbálták elhitetni velünk, hogy a magyar nemzeti légitársaság jó cég, élén kiváló menedzsmenttel, amely képes felszámolni a veszteségeket, ezáltal kívánatossá téve a vállalatot a befektetők számára. Ez utóbbi tétel a privatizációs pályázatok beadási határidejének lejártával látványosan megdőlt. Nem indult a tenderen az a Hainan Airlines, amelyet a Malév jövőjének zálogaként [...]
2004. 10. 28. 08:00
Zsolnay-váza. 3 milliót is megért valakinek. Rekordok nélküli, de korántsem szürke rendezvénynek lehettek tanúi azok, akik október elsején ellátogattak a Budapesti Kongresszusi Központba, a Mű-Terem Galéria árverésére. A Virág Judit által megszokott gondossággal összeválogatott anyag reális áron kelt el, fanyalgásra itt sem volt oka senkinek. A kollekció kiemelkedő darabjai semmiképp nem okoztak csalódást, így a [...]
2004. 10. 28. 08:00
Egy-egy világraszóló siker növeli az érdeklődést a sakk iránt, a világbajnoki döntők dollármilliós díjai azonban csak keveseknek jutnak osztályrészül.
2004. 10. 28. 08:00
Nehéz stabil pontot találni az emberi szervezetben: szerveink egymáshoz viszonyított helyzete állandóan változik, elég csak a folyamatosan dobogó szívre, vagy a ki- és belégzéskor süllyedő-emelkedő mellkasra, a teli és üres belek, vagy a húgyhólyag teltségi állapotára gondolni. A pillanatról pillanatra bekövetkező módosulásoknak különösen a rákbetegségek elleni sugárterápia esetén van jelentősége: gyakran előfordul ugyanis, hogy a [...]
2004. 10. 28. 08:00
Politikai elemzései révén vált ismertté a Political Capital, a cég dinamikus fejlődését mégis üzleti kommunikációs tevékenysége biztosítja.
2004. 10. 28. 08:00
Összességében pozitívak a befektetési alapok idei hozamkilátásai. Az árfolyamnyereség-adó jövőre az alapok felé terelheti a most még tőzsdéző kisbefektetőket, leginkább az indexkövető alapok vonzereje nőhet.
2004. 10. 22. 11:20
STEPHAN SEMSCH, a Lufthansa légitársaság közép- és kelet-európai regionális igazgatója: „A yotel koncepció figyelemre méltó. Annál is inkább, mert a Lufthansa tervezőinek ugyancsak feladata, hogy a fedélzet szűkre szabott méretein belül a lehető legkényelmesebbé tegyék az utasteret. Cégünk ennek érdekében európai járatain nem helyez el üléseket a repülőgép középső részén, a tengerentúliak business osztályán ugyanakkor [...]
2004. 10. 21. 08:00
Legközönségesebb honi fehérszőlő fajtánk az olaszrizling. Nemzedékek nőttek fel az olaszrizlinges poharat szorongatva a kertvendéglők bádogasztalai mellett. A borrendszerváltás óta a világfajták térhódításával teret veszít, de még így is belőle van a legtöbb. Igazi magyar szőlő, leginkább a Kárpát-medencében lakozik, a XIX. század végi filoxéra-járvány után terjedt el szinte mindenütt Magyarországon (Tokajt kivéve). Az olaszrizling [...]
2004. 10. 21. 08:00
A kár a milliméter egyszázezred részének megfelelő elmozdulást is képes érzékelni az a detektor, amelyet az amerikai védelmi minisztérium egyik kutatóközpontja, a Sandia National Laboratories fizikusai fejlesztettek ki. A rendkívüli érzékenységű eszközt az a kutató, Dustin Carr alkotta meg, aki néhány évvel ezelőtt a szilíciumból kivésett nanoméretű tárgyak, például a nanogitár megalkotásával vált ismertté. Nanofésűk [...]
2004. 10. 21. 08:00
Jó volt ismét jelen lenni újabb magyar író, ezúttal Esterházy Péter megkoronázásán Frankfurtban. Mint ahogy felejthetetlen volt Kertész Imre Nobel-díjas diadalmenete Stockholmban, ahol szintén ott lehettem. Az itthon agyonkoptatott és imamalomszerű hivatkozásokkal inflált nemzeti érzés ilyenkor végre őszintén és spontán buzog fel az emberben, és még az a bizonyos régi könnycsepp is előfurakszik. Igen, kint [...]
2004. 10. 21. 08:00
Elektromos roller és teherszállító eszköz, valamint kerékpár hajtására alkalmas motor is egyben az a szerkezet, amelyet Dőry Zsófia szentendrei gimnazista fejlesztett ki; a találmányt nemrég különdíjjal tüntették ki az Európai Unió által szervezett Fiatal Tudósok Európai Versenyének dublini döntőjében. Az eScart olcsó, energiatakarékos és kényelmes jármű, s mint ilyen környezetbarát szállító- és közlekedési eszköz, amely [...]
2004. 10. 21. 08:00
pénzügyminiszterünk, hogy államháztartási mérlegünk siralmas állapotán javítson valamelyest. Ha az adóbevételek drasztikus növelésével nem megy, s a kiadások látványos lefaragásában sem bízhat, hát Európának is megmutatja, milyen furmányosak a magyarok. Draskovics úgy gondolja, hogy egy ügyes könyvelési trükkel megmenthető a haza. Egészen pontosan az idén mintegy 170 milliárd forintot, jövőre vagy 200 milliárdot lehetne javítani [...]
2004. 10. 21. 08:00
Mind több magyar cég erősödik meg annyira, hogy képes legyen franchise rendszer kialakítására; tőkeszegénységük miatt szükségük is van a terjeszkedés e módjára.
2004. 10. 21. 08:00
Olvasói sztorik