Gazdaság

Újkonzervatívok

Politikai elemzései révén vált ismertté a Political Capital, a cég dinamikus fejlődését mégis üzleti kommunikációs tevékenysége biztosítja.


Újkonzervatívok 1

Nem gátolta a kreatív gondolatok születését semmi a Virányos út egyik villájában, ahol megalakulásakor a Political Capital tanyát vert. A helyszín nem mindennapi volta addig szemet sem szúrt az alapítóknak, amíg kezükbe nem került Farkas Vladimír: Nincs mentség című könyve. Az ÁVH alezredesének fotókkal dokumentált múltidézése során Somogyi Zoltán az egyik felvételt nézegetve szembesült azzal, hogy a kommunista állambiztonságnak abban a fogdájában sikerült irodát bérelniük, ahol Rajk Lászlót kivégzése előtt fogva tartották. A ház kémlelőnyílásos ajtói, a szögesdrótban végződő kerítés, amelynek szögei befelé merednek, nem keltettek gyanút bennük. Amikor azonban – immár a tények ismeretében – Somogyi és üzlettársa, Szabados Krisztián, lemerészkedett a ház pincéjébe, néhány kínvallató eszközre is ráleltek.

BRIT VONZALMAK. A cég egy 1998-ban kelt barátság nyomán, 2001 őszén alakult. Somogyi és Szabados útjai egy házibulin keresztezték egymást, ahol a Vaslady politikájáról és az angolszász konzervatív ideológiákról bonyolódtak hajnalig tartó beszélgetésbe, amit később Liszt Ferenc téri kávézókban folytattak. „Rajongásunk a brit konzervatív eszmékért és általában az angolszász politikáért mindkettőnknél hosszabb-rövidebb ideig tartó londoni tartózkodás eredménye” – mondja a tisztánlátás kedvéért Somogyi Zoltán.

„A világ nagyobb, mint Magyarország” – oltogatták a nagyhagyományú polgári családból származó Somogyit szülei, aki az ELTE szociológia szakának elvégzése után a brit fővárosba utazott nyelvet tanulni. „A szüleim buzdítottak arra, hogy merjem vállalni a véleményemet, és inkább tűnjek szemtelennek, mint hogy visszahúzódjak a gondolataimmal” – emlékszik a férfi, aki a családra jellemző vállalkozói attitűd hatására és felesége bátorítására, közvetlenül az egyetem befejezése után pr-cég alapításába kezdett. (A cég ma is működik, de már nem az ő irányításával, igaz, tulajdonrésze van benne.) Nem sokkal ezután ismerkedett meg a későbbi üzlettárssal, Szabados Krisztiánnal, a londoni ösztöndíjas közgazdásszal. Szabados találkozásukig belekóstolt az újságírásba, majd az SZDSZ-nél töltött három év alatt tapasztalatot szerzett a politikai kommunikáció és marketing területén. Később hátat fordított a közvetlen politizálásnak, és az akkor legnagyobb ügynökség üzletág-igazgatójaként elsajátította a pr szakmát.

Somogyi és Szabados eleinte publicisztikákat írtak. Az Élet és Irodalomban megjelent, a neoliberalizmus jövőjéről szóló értekezésük féléves vitát váltott ki a lapban, s ezt több más cikk is követte. Kevéssel ezután merült fel bennük egy angolszász típusú független és objektív politikai elemző intézet megalapítása. A Political Capital Policy Research & Consulting Institute-ot 2001 szeptemberében 3 millió forint alaptőkével, brit minták alapján hívták életre. „A papírok cégbírósági beadásának napján hallottuk, hogy Demszky Gábor hozott létre minket. Másnap valaki arról számolt be: milyen ügyes ez az Orbán, hogy volt bátorsága egy ilyenbe is belevágni” – idézi a múltat Szabados, miközben állítja, cége politikai kurzustól mindig is független volt.

A cégcsoport

• A politikai elemzést, közéleti és üzleti kommunikációt, illetve lobbitevékenységet folytató Capital Group Rt.-t a Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián kezében lévő One Nation Kft. 50 százalékban, a Pája Kft. és a Primed Kft. 25-25 százalékban tulajdonolják. A 30 állandó munkatársat és 10 állandó külső szakértőt foglalkoztató cég forgalma 2003-ban 202 millió forint volt.
Somogyi Zoltán
•32 éves, diplomáját az ELTE szociológia szakán szerezte. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktori képzésén vesz részt. Nős, egy 6 éves kislány édesapja.
•Szenvedélye a foci a gimnáziumi osztálytársakkal és a munkatársakkal, illetve művészeti, esztétikai, filozófiai munkák olvasása.

Szabados Krisztián
•31 éves. a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott. Nőtlen, egy 8 éves kislánya van.
•Hobbija a XIX. századi francia írók műveinek olvasgatása, a komolyzenei CD-k gyűjtése és hallgatása.

Eleinte nagykövetségeket, külföldi újságírókat láttak el információval, online politikai gyorselemző szolgáltatásukkal. „Műfajt teremtettek. Olyat, ami több mint pusztán politikai elemzés” – húzza alá Závecz Tibor, a Szonda Ipsos vélemény-kutatási igazgatója. „Írásaik a mi szikár, tényszerű elemzéseinknél olvasmányosabban, népszerűbben, egyéni adatgyűjtési technika felhasználásával vázolják a politikai összefüggéseket, rávilágítva mindkét oldal gyenge pontjaira” – teszi hozzá.

„Mindazok, akik intelligens módon el tudták fogadni kritikánkat, megkerestek minket. Így nyertük el a jobb- és baloldal bizalmát egyaránt” – avat be Somogyi Zoltán a részletekbe. „Az elfogult elemzés azért is kizárt, mert abból csak négy évig tudnánk megélni, mi pedig jóval hosszabb távra tervezünk” – replikázik az őket egyoldalúsággal vádolók kritikájára Szabados.

FEJLŐDÉSTÖRTÉNET. Indulásuk után egy kockázati befektető 16 millió forintot invesztált a cégbe, s finanszírozta a fejlődést, azzal a feltétellel, hogy három év múlva Szabadosék visszafizetnek egy meghatározott összeget. Ezt fél év alatt sikerült teljesíteniük, annak köszönhetően, hogy szolgáltatásaik sorába felvették a máig legnagyobb forgalmat generáló üzleti- és közéleti kommunikációt. Olyan neveket sikerült megnyerniük ennek az üzletágnak, mint a Budapesti Értéktőzsde, a Matáv, a Globus vagy a Rába. A gyors fejlődést a tehetség mellett ügyes árkalkulációjuknak is köszönhették, ami Szabados hasonlata szerint arányaiban egy Volvo S60-as árképzésének felel meg. 2002 nyarán kivásárolták a kockázati befektetőt, majd új üzlettársak érkeztek a 40 milliós alaptőkével Capital Group Rt.-vé szerveződő cégbe. Így tulajdonolja ma különböző arányban a részvénytársaságot Szabados és Somogyi mellett Arató András, a Dunaholding, illetve Gábor Péter, a Medicor Holding vezérigazgatója (lásd külön).


Újkonzervatívok 2

A cégcsoportban történő tevékenység-diverzifikálás következtében 2004-től a politikai elemzéseket a Political Capital Kft., a közéleti- és üzleti kommunikációt a Privy Council Kft., a lobbitevékenységet a GPS Capital Kft. végzi. A munkát a két barát menedzseli, akik megtapasztalták a buktatókat is: humán erőforrás ismeretek hiányában néha csalódniuk kellett egy-egy frissen felvett munkatársukban. Előfordult, hogy az aprólékosan kidolgozott, az ügyfél számára prezentált kommunikációs stratégia után megrendelést nem kaptak, ám a majdnem-ügyfél önerőből valósította meg az általuk tálcán kínált ötleteket. A malőröket azonban sikerült kiheverniük. Ezt bizonyítja, hogy a cég működésének harmadik évében 202 milliós forgalmat realizált. Az üzletmenetet a két vezető szerint Szabados Krisztián januárban bekövetkezett súlyos autóbalesete sem befolyásolta. A szellemi munkát Szabados a kórházban is folytatni tudta. Mi több, a lábadozónak arra is jutott ereje, hogy a publikációiért rajongó kezelőorvosának betegágyán megírja egyik ünnepi beszédét…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik