A vezetőnélküliség mély nyomokat hagyott a gazdaságilag egyébként is borotvaélen táncoló Magyar Rádión, amelynek új elnöke üzletileg is sikeres intézményt szeretne.
Míg Magyarországon a tarthatatlan gazdasági helyzet, Csehország, Lengyelország és Szlovákia esetében a politika megingása borzolja Brüsszelben a kedélyeket.
Tizenhat éves korában, 1956. november 4-én lépte át a magyar határt Gábor J. Dzsingisz, aki akkortájt aligha gondolta, hogy negyvenkét év múlva - jelentős közéleti karriert követően - Hollandia diplomatájaként tér vissza szülőhazájába.
A Nyolc Nagy csúcsa véget ért. Az energiavitát háttérbe szorította a regionális háború veszélyét hordozó harc Izrael és a Hezbollah terrorszervezet között.
Hiába aggódnak sokan Európában az első transzatlanti tőzsdefúzió miatt, úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan, sőt hamarosan ázsiai piacokért is elindul a harc.
Szárazföldi és légi offenzívát indított az izraeli hadsereg múlt szerdán Dél-Libanonban, megtorlásul azért, mert a síita Hezbollah szervezet gerillái nagyszabású támadást intéztek a zsidó állam északi része ellen, amelynek során a hírek szerint megöltek legalább nyolc izraeli katonát, kettőt pedig foglyul ejtettek.
Ma már a golf oktatásában is elterjedtek a digitális segédeszközök (amelyek például lézerfénnyel jelölik ki az ütő kívánt útját, és így gyakoroltatják a helyes ütéstechnikát), a futballisták rúgásainak csiszolását azonban eddig legfeljebb videofelvételek szubjektív elemzése segítette.
Sólyom László a Gyurcsány-csomag törvényeit. A köztársasági elnök nehéz helyzetben volt, hiszen gazdasági, politikai és presztízsszempontokat egyaránt figyelembe kellett vennie.
A hazai szervátültetési gyakorlatot a korrupció gyanúja lengi körül, miközben a rendőrség illegális orvosi tevékenység gyanúja miatt folytat nyomozást.
Széles körben alkalmazza ma már az orvostudomány az emberi agy megismerésére a képalkotó eljárásokat. Ezek jó része azonban csupán az agy pillanatnyi állapotát mutatja meg, annak folyamatos működéséről közvetlen információt nem adnak.
Csillagász körökben azt gondolják a fekete lyukakról, hogy azok elképesztő gravitációs erejű objektumokból keletkeznek, amelyek egy idő után olyan naggyá nőnek, hogy végül minden anyagot - így magukat is - beszippantanak.
Nyár. Uramisten, micsoda gazdag szó! Szinte minden benne van, amiért élni érdemes. Azt az életérzést, amit a nyár kelt az emberben, semmi más nem képes megteremteni.
A hatékonyság növelésére koncentráltak tavaly a legnagyobb vállalatok, amelyek összesített árbevétel-növekedése nem kiugró. A viszonylag szűk kör által dominált export viszont szépen bővült.