Magyarország területén még harcok folytak 1945 márciusában, amikor – Vorosilov marsall sürgetésére – megszületett az ideiglenes kormány földosztásról szóló rendelete. Romsics Ignác írja a Magyarország a XX. században című könyvében: “Az 1000 holdon felüli nagybirtokokat maradék nélkül ki kellett sajátítani. Az 1000 hold alatti úri birtokosok maximálisan 100, a paraszti birtokosok pedig 200 hold földet tarthattak meg. (…) A földosztó bizottságok összesen 5,6 millió hold földet vettek igénybe, az összes föld 35 százalékát.” Ebből 3,2 millió holdat osztottak szét átlagosan 5 holdas parcellák formájában 642 ezer igényjogosult között. Azt, hogy hány birtokot érintett a földosztás, nem tudjuk meg itt, de az 1930-as években 800 és 1200 között volt a nagybirtokok száma.
A HITBIZOMÁNY CSAPDÁJA. Az ország termőterületének 30 százalékát kitevő, 1000 holdon (600 hektáron) felüli nagybirtokok átlagos mérete 5 ezer hold (3 ezer hektár) lehetett, persze tetemes szórás mellett. A harmincas években a nagybirtokoknak több mint fele 350 arisztokrata család kezében volt. A hatalmas birtokok egyben tartását a hitbizomány intézménye garantálta, ami kétségtelenül torzította a piaci viszonyokat. Ezzel szemben a földosztás piac- és működésképtelen törpegazdaságok tömegét hozta létre. A népi mozgalom által régóta szorgalmazott lépés a vidéki munkanélküliséget és szegénységet nem tudta felszámolni, ma már úgy tűnik, hogy annak oka – a földpiaci forgalmat korlátozó hitbizomány intézménye mellett – inkább az ország iparosodottságának alacsony foka volt.
Legalábbis ezt látszik bizonyítani az elmúlt tíz év, a kilencvenes évek elején lezajlott kárpótlás ugyanis nagyrészt a földosztás utáni birtokszerkezetet rekonstruálta – az újra létrejött törpegazdaságok a piaci viszonyok között életképtelennek bizonyultak. A kilencvenes évek elején a kárpótlás során persze más utat is lehetett volna választani, de politikusi szemmel, a szavazatmaximalizálás szempontjából kétségtelenül ez a módszer volt a legoptimálisabb. Az első kárpótlási törvény kizárólag a földosztás utáni tulajdonviszonyokat vette alapul, az 1948 és 1962 közötti államosításokért ígért kárpótlást. Jogilag ez a koncepció tarthatatlannak bizonyult, hiszen a diszkriminatív kisajátítások 1938-ban a zsidótörvényekkel kezdődtek. A második kárpótlási törvény elismerte, hogy magyar állampolgárok tulajdonhoz fűződő jogait már 1938-tól több ízben megsértették.
Kulturális turizmus
Károlyi György. Felvásárolná a család fehérvárcsurgói kastélyát. Hajdani díszes kastélyt, főúri lakot senki nem vásárolt vissza. Egyrészt a műemlékvédelmi törvény nem engedi, többségük tilalmi listán van másrészt nem jó üzlet, hiszen az elképzelhető funkció, a hasznosítás nem nyújtana fedezetet, a műemléki felújításra. Az épületek hasznosítására – többnyire kulturális és idegenforgalmi funkcióval – születtek elképzelések (Figyelő, 1999/51-52. szám) Az elképzeléseket persze mindenki támogatja, probléma azonban a felújítás finanszírozása.
A Párizsban élő és a Fiat cég vezető testületében dolgozó Károlyi György, a gróf Károlyi-család egykori fehérvárcsurgói kastélyának felújítására először egy alapítványt hozott létre, amely a Műemlékek Állami Gondnokságával (MÁG) közösen tervezte a felújítást (Károlyi György kárpótlási jegyekért 400 hektárnyi szántót vásárolt, ennek évi 3 millió forint körüli bérleti díjából finanszírozzák az alapítvány működését).
Károlyi az Európai Kulturális Találkozó Központok keretében gyűjteményeknek otthont adó épületként, konferenciák, kulturális programok színhelyeként képzelte el a kastélyt. A MÁG korábbi vezetése – még kastélymúzeumban gondolkodva – bízott abban, hogy az alapítvány segítségével sikerül az állami forrásokon kívül is pénzt szerezni a felújításra. A felújításhoz szükséges források egy részét azonban Károlyi György csak hitelből tudta előteremteni – az EU fejlesztési bankjától az MFB közvetítésével tavaly novemberben 2 millió euró hitelt vett fel. A hitelnyújtó bank, csakúgy, mint a legnagyobb kockázatot vállaló Károlyi azonban ezt csak úgy tartották lehetségesnek, ha az épület vagyonkezelői joga a hitelvevőhöz kerül. Ezért a Károlyi-család alapított egy részvénytársaságot, a Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Fejlesztő és Üzemeltető Rt.-t, ez a cég kapta meg a Kincstártól a vagyonkezelői jogot, s vette fel a hitelt. Így tisztábbá is vált a “munkamegosztás”: a változatlanul megmaradt kulturális funkcióért az alapítvány továbbra is szavatol, miközben az rt. vállalja magára a beruházást és az üzleti működtetés feladatait. Károlyi György bízik abban, hogy eredeti elképzeléseinek megfelelően a Vértesben fekvő kastély Közép-Európa kulturális felfedezésének egyik kiindulópontja lehet, különösen, ha az EU-csatlakozás után várhatóan megnő a régió iránti érdeklődés. A kiállítások és rendezvények fő mondanivalója az ország és a régió európai kötődésének bemutatása lesz. Az e mögött meghúzódó filozófiát Fejtő Ferenc Párizsban élő történész neve fémjelzi, aki itt helyezte el könyv és iratgyűjteményének egy részét. A kulturális funkció azonban nem képes biztosítani a hitel visszafizetését, ezt Károlyi György elképzelései szerint – a kulturális találkozó központok nemzetközi gyakorlatának megfelelően – a kulturális turizmushoz kapcsolódó vendéglátás fedezi majd. A konferenciák, rendezvények megtartására amúgy is alkalmas kastélyban éttermet és 20-25 szobát, az egykori istálló épületében pedig további 40-50 szállodai szobát alakítanak ki.
Károlyi György elismeri, hogy csupán racionális befektetőként nem vágott volna bele ebbe az “üzletbe”, de úgy véli, saját kockázatvállalásával a tulajdonos államot is arra ösztönözte, hogy segítse a műemlék méltó felújítását. Amennyiben a műemlékvédelmi törvény jövőbeli módosítása lehetővé tenné a kastély magánkézbe adását, Károlyiék, eddigi befektetéseik értékét is elismerő áron meg is vásárolnák a fehérvárcsurgói kastélyt.
A kárpótlást sokan visszautasították. Nemcsak a legnagyobb földbirtokkal rendelkezők – mint az Esterházy-család hercegi ága – gondolta úgy, hogy a kárpótlásnak ez a módja és mértéke még jelképesnek sem nevezhető. Ez a fajta elutasítás különösen igaz annak a generációnak a tagjaira, akik felnőtt fejjel érték meg a család vagyonának, közte gyermekkori otthonuknak az elkobzását. A kárpótlás sokkal inkább a második, harmadik generáció fantáziáját mozgatta meg.
A gróf Wenckheim-család története korántsem egyedülálló eset: a Bécsben élő család – mellesleg az Ottakinger sörgyár tulajdonosa – idősebb tagjai nem kívántak foglalkozni a kárpótlással. Azonban fiuk, a közgazdasági tanulmányait akkor nemrég befejező Stefan érdeklődését felkeltette a régi birtok (Figyelő, 2002/22. szám). Magyarul szinte egy szót sem tudott, amikor 1992-ben Magyarországra jött családtagjainak kárpótlással kapcsolatos ügyeit intézni. Mire lezajlottak az árverések – ahol megszerezhető területek maximalizálása érdekében igyekezett kartellekbe szervezni az árverezőket – egész jól megismerte az országot, nemcsak a Békés megyei vidéket, hanem a kilencvenes évek elejének izgalmas pesti “helyeit” is. Közben megtanult magyarul is, s ma az édesapja által a privatizáció során megvásárolt Pécsi Sörgyárat vezeti.
ROMANTIKUS UNOKÁK. A kárpótlás során szerzett 440 hektáros dobozi birtokot pedig bérbe adta. Igaz, ez csak töredéke az egykori 9 ezer hektáros, 680 ezer aranykorona értékű birtoknak, de Wenckheim István szerint a kárpótlás megfelelő gesztus volt, e nélkül valószínűleg nem tért volna vissza nagyszülei hazájába. Úgy véli, az így létrejött birtok az Európai Unióhoz csatlakozó Magyarországon jó kiindulópont lehet. Szerinte a korábbi teljes terület visszaszolgáltatása azért sem lett volna elvárható, mert az államosítás pillanatában is jelentős adóssággal volt megterhelve.
“Jellemzőnek mondható, hogy az unokák tértek vissza. A kárpótlás legnagyobb nyeresége, hogy ezek a nyugaton élő fiatalemberek újra felfedezték a hazájukat, megtanultak magyarul és esetleg ma már Magyarországon is élnek” – véli a szintén arisztokrata családból származó Nyáry György, aki azonban azok közé tartozott, akik a “szocialista” évtizedekben is itthon maradtak.
Birtok és bor
Hunyady József. Birtokán turisztikai vállalkozást és borászatot üzemeltet. A borászati szakirodalom szupertoszkánként emlegeti a Sassicaiát, igaz az Incisa márkik birtokán készülő, bordói típusú testes vörösbor, besorolását tekintve, egyszerű vino tavola, azaz asztali bor, a borkedvelők mégis az egyik leghíresebb olasz borként tartják nyilván. Persze a Sassicaiának nem sok köze van Magyarországhoz, kapcsolatot legfeljebb csak Gróf Hunyady József személye teremt, aki most igyekszik Kéthely mellett a saját ültetvényét kialakítani. Hunyady ugyanis anyai ágon a Sassicaiát “kitaláló” Incisa családból származik, apai ágon pedig a Somogy megyében egykor jelentős birtokkal rendelkező Gróf Hunyady-család leszármazottja.
A Toszkánában nevelkedett Hunyady József “hazatérése” után rövidesen bekapcsolódott a helyi közéletbe. Zoológusként aktívan részt vesz a Somogy Természetvédelmi Szervezet és a Zöldfolyosó Közalapítvány munkájában. A közalapítvány – amelynek elnöke – a Dráva és a Balaton között halastavakat és természetvédelmi területeket vásárolt, kifejezetten azzal a céllal, hogy ott a természetvédelmi szempontokat szem előtt tartó gazdálkodást folytasson. A halastavakból és a szürkemarha-tenyésztésből származó bevételeiket turizmussal egészítik ki, de a végső cél a somogyi táj, a Dráva-ártér élőhelyeinek védelme. A természetvédelem mellett Hunyady falujában, Kelevizen önkormányzati képviselő volt
az előző ciklusban, megdöbbentette ugyanis, hogy Magyarországon az építészeti értékek megőrzésének jelentőségét milyen kevesen érzik át. Pedig az épített környezet is része a tájnak, a kettő együtt pedig nemcsak eszmei, hanem gazdasági értéket is megtestesít.
Hunyady József először a kárpótlás miatt időzött hosszabban Magyarországon, akkor kezdte el ősei anyanyelvét tanulni. A család többi tagja is őt bízta meg a kárpótlási ügyek intézésével, így jelentős mennyiségű kárpótlási jeggyel rendelkezett az árveréseken. Eleinte meglehetősen vonzó árak voltak, 10 ezer forint névértékű kárpótlási jegyért 20 aranykorona értékű földhöz lehetett hozzájutni, egy hektár erdőért pedig 2 ezer forintnyi kárpótlási jegyet kértek. Így az olaszországi birtokon nevelkedett Hunyady József számára nem volt kérdéses, hogy a család kárpótlási jegyeit földbirtokba kell befektetni.
Kárpótlási jegyért néhány száz hektárt tudtak megvenni, amit készpénzes vásárlásokkal 500 hektárra egészítettek ki. A birtok központja egy turisztikai célokat is szolgáló, eredeti stílusban felújított és berendezett lakóházból, és felújítás előtt álló gazdasági épületekből álló régi major. Itt szállnak meg a Hunyadyék által szervezett lovas túrák vendégei, illetve alkalmanként a környékbeli vadászatokra érkező külföldi vendégek. Somogy megye a Balatontól a Dráváig húzódó dombjaival, erdőségeivel, különösen az érintetlen Dráva menti táj kiválóan alkalmas lovas turizmusra. (Ebből a szempontból szerencse, hogy Magyarországon nem olyan sűrű az aszfaltozott úthálózat, mint Nyugat-Európában, ráadásul az ottani szabályozással szemben a magán földutakat is mindenki használhatja.)
A birtok fejlesztésének másik fő iránya a borászat. A jól ismert egri Gál Tibor pincészetében, a G.I.A. Kft.-ben az Incisa családnak is van részesedése – Gál Tibor néhány évig a család egyik rokonának birtokán dolgozott – az ő tanácsára is hallgattak, amikor elhatározták, hogy 10 hektáron szőlőt telepítenek. Traminire, kékfrankosra és pinot noirra esett a választásuk, ez utóbbira nemcsak azért, mert Gál Tibor szerint Magyarországon különösen kedvezőek a viszonyok a fajta termesztéséhez, de azért is mert egykor kisburgundi néven ez volt a Hunyady-birtok és általában a dunántúli nagybirtokok meghatározó fajtája. A szőlő feldolgozása és a borok érlelése a közeli Öregbaglas pincészetnél zajlik majd, e gazdaság Magyarországon élő svájci tulajdonosa örömmel fogadta az együttműködési ajánlatot. (Egykor ez a kéthelyi pince is a Hunyady-család tulajdona volt.)
Az 500 hektáros családi birtokból jelenleg mindössze 20 hektár van Hunyady József kezelésében – a szőlőn kívül 10 hektáron a lovaknak termesztenek lucernát – a többit a tsz-nek és magánvállalkozóknak adják bérbe. A birtok fejlesztéséhez a földek bérleti díján, a falusi turizmus bevételein kívül, állami és uniós pályázatokat is igénybe kell majd venni, amire EU-tagként a közösségi vidékfejlesztési pályázatok által nagyobb lehetőségek ígérkeznek.
Az elmúlt tíz évben 1 milliárd forintot fordítottak a birtok fejlesztésére. A 100 hektáros szőlőterület megújítása mellett folyamatban van a tarcali birtokon egy 22 szobás szálló kialakítása az egykori vincellérképző, ma műemléki épületében.
POLITIKAI KAPCSOLAT. Úgy vélik ugyanis, hogy a tokaji borok értékesítésének egyik akadálya az, hogy a tokajit kevéssé ismerik a külföldiek, így az egyik kitörési pont a turizmus lehet. Éppen ezért visszavásárolták és felújították a Tokaj főterén álló Degenfed palotát, amelyben étterem és konferenciaközpont működik. Ez utóbbi felújításához az Európai Unió Phare-programjának keretében kaptak támogatást. Degenfeld Sándor jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor korábbi miniszterelnökkel, mégis úgy véli, hogy a földtörvény tavaly tavaszi módosítása rendkívüli akadályokat gördített a földforgalom elé, s ezzel nehezíti a birtok területeinek racionális átrendezését. Degenfeld Sándor arra a legbüszkébb, hogy ma unokái és veje is beszélnek magyarul, kötődnek Magyarországhoz.
Magas szintű politikai kapcsolatai nem csak Degenfeldéknek voltak. Antall József néhai miniszterelnök számos történelmi arisztokrata családdal tartott kapcsolatot, Batthyány Ádámot 1990-ben gazdasági tanácsadónak kérte fel. Noha a Batthyány-család ausztriai birtokai megmaradtak, gróf Batthyány Ádám a felkérés időpontjában mezőgazdasággal foglalkozó bankárként dolgozott Ausztriában és Németországban. A privatizációval, illetve reprivatizációval kapcsolatos véleményére mégsem hallgatott a történettudós miniszterelnök. Amikor visszatért Magyarországra, még Batthyány Ádám sem beszélt magyarul – a nyelvtudást sokkal inkább az édesanya nemzetisége, mint a történelmi név határozta meg -, de ez természetesen nem akadályozta meg, hogy bekapcsolódjon a gazdasági életbe.
Brókercéget alapított, részt vett a privatizációban, a Zalaegerszegi Állami Gazdasággal 2800 hektáros területet és egy tehenészetet vásároltak meg. Ez utóbbitól azonban kénytelenek voltak megválni mivel a Zalatej Rt.-t nem sikerült megszerezniük, s nem volt stabil felvevőpiacuk. Batthyány Ádám a 18 ezer holdas Batthyány-birtok után a rokonságon belül egyedüliként tartott igényt kárpótlásra, s a folyamat során 250 hektáros területet szereztek vissza. Azon ma is önállóan gazdálkodnak – mérete egyébként megegyezik az ausztriai birtok nagyságával – míg a 2800 hektáros egykori állami gazdaságot nagyrészt bérbe adták. Ez utóbbinak egy része azonban zalai erdő, ezt saját kezelésben tartották és Egervár mellett egy majorságot kúriává alakítottak át, ami részben idegenforgalmi célokat is szolgál. Batthyány Ádámot nemcsak Antall Józsefhez fűzte személyes kapcsolat, ilyen viszonyban van a jelenlegi miniszterelnökkel, Medgyessy Péterrel is.
Báró a sertésfarmon
Stipsicz Károly. A volt Bethlen-birtokon sertésfarmot hozott létre. “Amikor megvettem az első traktort már nem volt visszaút, pedig a 800 hektáros békési birtok 1992-től nyolc évig csak vitte a pénzt” – összegzi a kezdeteket Stipsicz Károly, aki médiakarrierje mellett kezdett bele egy sertésfarm kialakításába az édesanyja után “örökölt” egykori Bethlen-birtokon Gyomaendrőd határában. A Bécsben közgazdasági egyetemet végzett Stipsicz Károly a nyolcvanas évek végén az osztrák tévé munkatársaként került Magyarországra, majd évekig a TV2-nél dolgozott. A kárpótlás során az anyai és az apai – a báró Stipsicz – család után is kapott kárpótlást, pedig még egyetemista korában is megmosolyogta édesanyját, aki őrizgette a rég megsárgult iratokat. Ma úgy véli, hogy a kárpótlás viszonylag gyorsan lezajlott, s abból a szempontból is szerencsés volt, hogy mindenki kapott valamit. Sokan, akik akkor nem akartak foglalkozni vele, mára megbánták.
Nagyapja egykor 3 ezer holdon, azaz körülbelül 1800 hektáron gazdálkodott a környéken, a mai 800 hektáros birtok kialakításához a kárpótlás mellett vásárlásokra is szükség volt, az első traktor beszerzése után azonban csak veszteséggel lehetett volna kiszállni, így nem volt más út, mint folytatni a fejlesztéseket. Ez a birtok azonban már eléri azt az üzemméretet, amely általános vélekedés szerint megtéríti a beruházást. Eddig több mint 150 millió forintot fektettek a gazdaság kialakításába, hitelt vettek fel, támogatásokra pályáztak. A 2003-as árbevétel már várhatóan eléri a 200 millió forintot, ami ugyan nem teszi még nyereségessé a vállalkozást, de a cash flow már pozitív lesz. A falu melletti egyik tanyán az egykori tsz-telepet sertésteleppé alakították, ma 2400 állatot tartanak (év végére 3 ezret szeretnének), a birtokon termésének a felét takarmányként felhasználják.
A tanya high tech terménytárolója és a gazdaság legújabb John Deere kombájnnal felszerelt gépparkja a XXI. századot képviseli, miközben az alföldi mezőváros környezete, rossz útjaival, elhanyagolt környezetével meglehetősen elüt az EU-ban megszokott tájtól. Az infrastruktúra, az utak, vízi utak fejlesztésére kellő összefogással, jó projektekkel ötletekkel lehetne uniós forrásokat szerezni, ehhez azonban együttműködésre lenne szükség a gazdák között. Stipsicz Károly szerint a szövetkezetek szétverése után nem maradt semmilyen szervezet, amely ezt az integrátori feladatot el tudná látni. Így például a dűlőutak karbantartásának sincs felelőse, többnyire a nagyobb birtokkal rendelkező gazdákra hárul ezeknek a munkáknak az elvégzése.
A rossz közlekedés, illetve a drága autópálya használata tetemesen megdrágítja a békési termények piacra jutását. A Körösök, a Tisza és a Duna azonban alternatív és jóval olcsóbb vízi szállítási lehetőséget kínálhatnának, aminek a kihasználására az uniós csatlakozás után megnyílnak a stratégiai alapok. Stipsicz a következő években ennek megszervezését tartja legfontosabb feladatának.
A gazdálkodás feltételei 2004-től persze fokozatosan megváltoznak, a sertések után nem jár ugyan támogatás, de a földalapú támogatást megkapják, ami lehetővé teszi, hogy idővel a befektetések után megtérüléssel is kalkuláljanak.
Persze, a magyar történelemből ismert nevek mellett vannak néhányan, akik édesanyjuk révén kötődnek az országhoz, főként rajtuk keresztül képviseltetik magukat az egykori Monarchia és Európa más országainak arisztokrata családjai. Közülük szintén a borászatban látott fantáziát az egyik Zichy-leszármazott, Georg von Twickel. Pontosabban az észak-rajna-vesztfáliai Münsterben gazdálkodó édesapja szerezte meg a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt.-t – igaz, a 4 ezer hektáron gazdálkodó társaság csak bérli a földeket – amely a nagyközönség előtt leginkább Liszt Pincészetként, illetve újabban Domain gróf Zichyként forgalmazott jellegzetes szekszárdi vörösborairól ismeretes. Zichy-birtok ezenkívül több is van az országban, Zichy Aladár Fejér megyében, Zichy Gabriella pedig Vas megyében önállóan gazdálkodik.
BIRTOKVISZONYOK. Az, hogy mennyire jó befektetés egy birtok, számos tényező függvénye. Értékét, a földrajzi elhelyezkedése, megközelíthetősége, minősége határozza meg, önálló gazdálkodásnál, de bérbeadásnál is fontos szempont, hogy egy tagban vagy nagy területen szétszórva találhatók-e az egyes parcellák – magyarázza Stipsicz Károly, aki Gyomaendrőd határában önállóan gazdálkodik.
Egy 400-500 hektáros dunántúli szántót évi 3-4 millió forintért lehet bérbe adni. Ez a 300-400 ezer forintos hektáronkénti földárak mellett nem tűnik túl jó üzletnek. Persze a bérleti díjak attól függően változnak, hogy milyen a mezőgazdaság jövedelmezősége, ami az uniós csatlakozással számottevően javulhat. A nyugat-európai átlagot meghaladó méretű, néhány száz hektáros birtokok már elérhetik azt az üzemméretet, amelynél valamilyen speciális piacot és terméket találva elfogadható eredményt hozhat az önálló gazdálkodás. Igazából érdeklődésre ezek a családi gazdaságok tarthatnak számot, különösen, ha a tulajdonosok intenciói szerint valamifajta vidékfejlesztési missziójuk is van. Persze ennek kialakítása a tevékenységi körtől függően számottevő beruházást igényel.
