Élet-Stílus

Az internetet használó emberek jelentős része ma már többet „beszélget" írásban, e-mailen, blogon, chaten, mint szóban. Közöttük is vannak intellektuális bűnözők (az úgynevezett fehérgallérosok), szélhámosok, kalandorok. Amerikai pszichológusok megfigyelték, hogy az írásban közölt gondolatokból jól el lehet különíteni az igazságot közlőket a szépítettektől vagy éppen hazugoktól.
2007. 04. 19. 12:51
A New York Rangers negyedik mérkőzését is megnyerte az Atlanta Thrashers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának első körében zajló párharcban, ezzel bejutott az elődöntőbe a keleti főcsoportban.
2007. 04. 19. 12:20
Horvátországban Vlatko Markovicnak, a labdarúgó-szövetség elnökének távozását követelik, miután az UEFA Lengyelországnak és Ukrajnának adta a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Az olaszok Platini árulásáról beszélnek.
2007. 04. 19. 11:19
Nem értem, miért írtak ki egyáltalán pályázatot a labdarúgó-Európa-bajnokság megrendezésre, ha magának a pályázati anyagnak az értékelése nem számított - nyilatkozta a FigyelőNetnek Gyárfás Tamás, a pályázat hazai felelőse.
2007. 04. 19. 10:57
A Skype telefonkészülékek és routerek megjelenésével használatukhoz már számítógép sem szükséges, így a klasszikus hanghívások lassan visszaszorulnak. A vállalati szférában viszont sokáig kérdéses volt a létjogosultsága, hiszen a költségmegtakarítás ellenére sokan ellenezték a használatát biztonsági szempontokra hivatkozva. A tendencia azonban azt mutatja, hogy ezen a területen is győzedelmeskedik az innováció.
2007. 04. 19. 10:24
A negyedik ikszüket taposó férfiúk mindennapjai nem túl fényesek. Ifjúságuk fénykorára emlékezve felöltik a bőrdzsekijüket, és motorjaik nyergébe pattannak, hogy megmutassák a világnak és maguknak. Meg is mutatják – csak éppenséggel nem úgy, ahogyan tervezték.
2007. 04. 19. 10:00
Kedd este a Manchester United ismét hatpontosra növelte az előnyét az angol labdarúgó bajnokságban, egy nappal később aztán a Chelsea is hozta a kötelezőt, és négy gólt lőve magabiztosan legyőzte a West Hamet.
2007. 04. 19. 09:01
A tavalyinál mintegy két héttel korábban, április 25-én kezdődik a szúnyogirtás a Balatonnál. A korábbi időpontot a szakértők kezdeményezték, mivel az enyhe tél és a meleg tavasz miatt gyors volt a szúnyoglárvák fejlődése.
2007. 04. 19. 08:51
Feszült hangulatú sajtótájékoztatót tartott Ferihegyen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázati bizottsága: Kistelekit kinevették, Mészöly Kálmán szópárbajba keveredett néhány demonstráló fiatallal, végül elsírta magát.
2007. 04. 18. 21:55
Az Inter hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett az AS Romától a Serie A 22. fordulójában, és emiatt elmaradt a bajnoki ünneplés Milánóban. Koman Vladimir ismét kezdő volt a Sampdoriában.
2007. 04. 18. 21:07
Kaszás Attila színművésztől családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek búcsút Budapesten, a Nemzeti Színház parkjában. A művész hamvait Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát áldotta meg, a ravatalnál több százan helyeztek el egy-egy szál virágot.
2007. 04. 18. 17:51
Mindhárom érintett vidéki város - Debrecen, Győr illetve Székesfehérvár - polgármestere sajnálattal vette tudomásul, hogy nem Magyarország és Horvátország nyerte el a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát, ugyanakkor jelezték, infrastrukturális fejlesztésekre ennek ellenére sor kerül az elkövetkező években.
2007. 04. 18. 16:12
A tavalyinál kisebb mértékben bővülnek az autópályáink, de a munka idén sem áll le. Ha igaz, még idén elér majd az M3-as Nyíregyházáig, és talán az M0-s keleti szektora is elkészül.
2007. 04. 18. 15:26
A külföldi lapok némi meglepetéssel tálalták, hogy a lengyel–ukrán pályázat nyerte el a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság rendezését. Egyöntetű vélemények szerint ebben komoly szerepe lehetett a rendkívüli erős pályázati anyagnak.
2007. 04. 18. 14:02
Olvasói sztorik