Részt vehet a januári Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely az idegenbeli sikert követően a selejtező visszavágóján is nyert a litván csapat ellen, Tiszaújvárosban.
A pontozás és a bíráskodás rendszerének megváltoztatásáról döntött a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága. A reformok a mérkőzések tisztaságát segítik elő.
Néhány napra félreteszi ütőjét az idén harmadik Roland Garros-címét besöprő Rafael Nadal, aki a negyeddöntőben búcsúzott a londoni füvespályás tenisztornán. A spanyol játékos Mallorcán lazít.
Július 1-től módosul a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló rendeletet: nő a biztosító helytállási kötelezettsége, bővül a kártalanítási számla, több változás érinti a külföldön történt baleseteket.
Bejelentette a visszavonulását Teodorosz Zagorakisz, a 2004-ben Európa-bajnokságot nyert görög labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, aki a jövőben sportvezetőként dolgozik.
Vasárnap rendezik az utolsó fordulót a spanyol bajnokságban: a Real Madrid az élről várja a záró kört, és ha nyer, aranyérmes lesz, ám adott esetben a Barcelona és a Sevilla is befuthat elsőként.
Tizenöt hónap után nyilvánosságra hozták annak a nyomozásnak az eredményeit, amelyet az angol labdarúgás vesztegetési ügyében folytattak le. A jelentésben szerepel, hogy öt klub - köztük a Chelsea - illegálisan titkolja el tizenhét játékos szerződésének hátterét.
Nagy valószínűség szerint nem Sandro Botticelli festette az esztergomi Királyi Palotában talált falképet - véli Louis Waldman, a Harvard Egyetem firenzei Reneszánsz Kutató Központjának a vezetője.
Június közepén megkezdődtek az óbudai Hajógyári-szigetre tervezett „Álomsziget” beruházáshoz kapcsolódó régészeti próbafeltárások. A régészek őrtornyokat, és a szigetet pesttel és budával összekötő hidak maradványait keresik.
Míg egyesek a Cousteau-filmek hatására régóta tervezik, addig mások egy-egy tengerparti nyaralás során pusztán kalandvágyból merülnek a mélybe a víz alatti világ felfedezésére. Ám akadnak olyanok is, akik nem akarnak lemaradni ismerőseiktől, munkatársaiktól és csak presztízsből húznak magukra búvárruhát. Tény, hogy a búvárkodás nem olcsó, ám a tévhitekkel szemben egy háromnapos túra már 50 ezer forintból is kijön.
Második helyszínéhez érkezett a száguldó cirkusz észak-amerikai túrája. Az Egyesült Államokban, a Indianapolis Speedwayen egyértelműen a Ferrari a favorit, de borulhat a papírforma - és pénteken, az első és a második szabadedzésen borult is.
A Domino-BHSE 12-6-ra nyert a TEVA-VasasPlaket ellen a férfi vízilabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2-1-re szépített.
Az Olasz Kerékpáros Szövetség pénteken kétéves eltiltással sújtotta a spanyol doppingbotrányba keveredett Ivan Bassót. A Giro d'Italia tavalyi győztese elfogadta az ítéletet, és készül a visszatérésre.
Súlyos, az űrben kijavíthatatlan hiba miatt romolhattak el a számítógépek a Nemzetközi Űrállomás orosz részlegében - tudta meg az ABC amerikai televízió.
Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka pontosan egy kilóval bizonyult könnyebbnek amerikai riválisánál, George Bladesnél, akivel szombaton küzd meg a ringben.
Az NB II-es labdarúgó-bajnokság Keleti és Nyugati csoportjában is az utolsó fordulóban dől el, hogy melyik együttes végez az élen és szerepelhet a következő szezontól az élvonalban. A FTC és a Nyíregyháza között már javában zajlik a lelki hasviselés.
A szervezők miatt nem követhetik nyomon idehaza a nézők spanyolországi Pontevedrában sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságot - írta közleményében a Magyar Televízió.