Élet-Stílus

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint már az idei évben célszerű újragondolni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány jelenlegi rendszerét, amely egy hónapot biztosít a gépkocsibiztosítók közti válogatásra. A szerződések megújítását ezentúl az autó vásárlásának napjához kötnék.
2008. 02. 25. 12:16
Aki igazán ki akar tenni magáért, ha limuzint bérel, nem éri be a „mezei” választékkal: neki a Range Rover Sport Limousine Disco Edition kell. A luxuslimuzinok piacán is extrémnek számító felszereltség és design biztosan elkápráztatja az üzleti vagy randevúpartnert.
2008. 02. 25. 11:40
Közúti balesetben 1230-an vesztették életüket tavaly Magyarországon, ez 6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. Összességében közlekedési balesetben mintegy 29 ezren sérültek meg.
2008. 02. 25. 11:20
Első fordulós dohai búcsúja ellenére Szávay Ágnes egy helyet javított egy héttel ezelőtti pozícióján, így már a 17. a női teniszezők világranglistáján. Ez a magyar játékos pályafutásának eddigi legjobb helyezése. Kedden Sarapova ellen lép pályára.
2008. 02. 25. 10:45
A múlt héten három helyszínen találtak szándékos mérgezés áldozatává vált sasokat: ezzel 50-re nőtt a két éven belül elpusztított fokozottan védett madarak száma. A természetet ért kár felbecsülhetetlen, az „eszmei érték” 50 millió forint.
2008. 02. 25. 10:33
A veterán Filippo Inzaghi szezonbeli első bajnoki góljával az AC Milan legyőzte a vendég Palermót a Serie A 24. fordulójának záró mérkőzésén, és ezzel a tabellán fellépett a Bajnokok Ligája-selejtezőre jogosító negyedik helyre.
2008. 02. 25. 10:10
A magányos „texas rangerként” dolgozó erdészek képtelenek megakadályozni a falopást Észak-Magyarországon: a kár tűzifa áron is több tízmillió forint, a természetben okozott pusztítás mértéke felbecsülhetetlen.
2008. 02. 25. 09:07
A Real Madrid nyolc nap alatt harmadik mérkőzést veszítette el; a spanyol labdarúgó-bajnokságban ezúttal a Getafe tréfálta meg hazai pályán, így két pontra csökkent az előnye az üldöző Barcelonával szemben.
2008. 02. 25. 08:59
Ethan és Joel Coen filmje mind a legjobb rendező, mind a legjobb film díját besöpörte. Az eddig jobbára ismeretlen színésznő, Marion Cotillard lett a legjobb női főszereplő (Piaf). A legjobb férfi főszereplő pedig Daniel Day-Lewis. Ha magyar film nem is szerepelt, de szomszédaink, az osztrákok örülhettek.
2008. 02. 25. 04:43
Az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick és a negyedikként rangsorolt cseh Radek Stepanek jutott be az egyesült államokbeli keménypályás férfi tenisztorna döntőjébe, San Joséban. Az NBA-ben tovább tart a Miami Heat mélyrepülése.
2008. 02. 24. 22:07
A Barcelona a két évvel ez előtti önmagát idéző játékkal alaposan elbánt a sereghajtó Levantéval a 25. fordulóban. A mérkőzés embere a sokáig sérüléssel bajlódó kameruni csatár, aki egymaga háromszor köszönt be a minden tekintetben alárendelt szerepet játszó vendégeknek.
2008. 02. 24. 21:57
Harmadikként zárt a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai selejtezőn, miután a vasárnapi bronzmérkőzést hosszabbításban 11-10-re megnyerte a görögök ellen. Primász Ágnesék biztosan ott lesznek Pekingben.
2008. 02. 24. 19:34
Az angol Ligakupa döntőjében Drogba szabadrúgásgóljával a címvédő szerezte meg a vezetést, de a Tottenham Hotspur végül a hosszabbításban megnyerte első trófeáját 1999 óta. Angliában is folytatta hihetetlen sorozatát az októberben érkező Juande Ramos.
2008. 02. 24. 19:08
Lindsay Lohan és Eddie Murphy zsebelte be a legtöbb Arany Málna díjat az idei Arany Málna díjkiosztón, melyet minden évben az Oscar díjátadó előtt ítélnek oda a legrosszabb filmalkotásoknak, valamint a leggyengébb színészeknek.
2008. 02. 24. 19:05
Szinte már az elődöntőben érezheti magát a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a középdöntő 3. fordulójában nyert a nagy rivális román Oltchim Valcea ellen, és így továbbra is százszázalékos.
2008. 02. 24. 18:05
Két pontot hozott az AS Roma együttese az olasz bajnokságban a címvédőn. Tottiék a forduló rangadóján egy góllal verték a Fiorentinát, az Internazionale pedig a Sampdoria otthonában hagyott pontokat. A Juventus még szombaton kapott ki, az AC Milan az esti órákban a Palermo ellen zárja a fordulót.
2008. 02. 24. 17:46
A világ talán legjobb formában játszó teniszezőjével találkozik a hétfőn kezdődő 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji női torna első fordulójában Szávay Ágnes.
2008. 02. 24. 17:00
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint soha többet nem szabadna futballoznia Martin Taylornak, aki szombaton eltörte játékosa, Eduardo lábát. Később a francia mester visszavonta kijelentését.
2008. 02. 24. 16:42
Sikeres próbarepülést hajtott végre vasárnap a brit Virgin Atlantic légitársaság egyik Boeing 747-400-as típusú óriásgépe, amelynek egyik hajtóművét hagyományos kerozin és "tiszta" bioüzemanyag keverékével látták el.
2008. 02. 24. 15:40
Utolsónapi mérkőzését is megnyerte a kecskeméti nemzetközi tornán a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az ausztrálok felett aratott négygólos siker révén tökéletes mérleggel tartotta itthon a Volvo Kupát.
2008. 02. 24. 14:33
Elfogott a rendőrség három mosonszentmiklósi gyereket, mert a két 16 éves suhanc és 14 éves társuk az M1-es autópálya lébényi felüljárójáról hígítót öntött az autópályán haladó autók egyikére.
2008. 02. 24. 14:13
Valószínűleg elaludt a volánnál az a férfi, aki autójával vasárnap hajnalban egy buszmegállóba hajtott és két nőt elgázolt a Nagytétényi úton, Budapesten.
2008. 02. 24. 12:27
Olvasói sztorik