Élet-Stílus

Megnyerte a Volvo-kupát a Kemény-csapat

Utolsónapi mérkőzését is megnyerte a kecskeméti nemzetközi tornán a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az ausztrálok felett aratott négygólos siker révén tökéletes mérleggel tartotta itthon a Volvo Kupát.

Románia (16-7) és Kanada (15-2) után a távoli kontinens Világliga-harmadik gárdája sem tudott szoros összecsapást játszani a Kemény Dénes irányította olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttessel. A csapatnál közvetlenül a kecskeméti találkozó előtti váratlan doppingvizsgálat mondhatni nagyobb zavart okozott, mint maga a mérkőzés.

Az elején ugyan csaknem három percig gólszünetet tartottak a gárdák, utána azonban beindult a hazai gépezet: Hosnyánszky Norbert eredményes büntetője után Kásás Tamás is betalált, majd Varga Tamás zúdította rá olyan erővel a labdát, hogy az a kaput tartó vasról “mérföldnyire” pattant vissza (3-0).

Sima győzelem

A második játékrészben már ausztrál gólok is születtek, a legszebbet azonban ekkor is magyar kéz szerezte: Biros Péter vagy hét méterről, oldalról ívelt a kapus felett a bal sarokba (5-2). A nagyszünetre “beállt” a háromtalálatos hazai előny (7-4).

Galéria

Galéria

A harmadik negyedet az ifjabbik Varga, Zsolt “besurranója” vezette be, ám a szívósan ellenálló ausztrálok tartották a “követési távolságot” (8-5). Legalább is eddig, mert aztán már érvényesült a tudáskülönbség, sorozatban lőtt három magyar góllal 11-5-re, az utolsó szünet előtt pedig 12-7-re módosult az állás.

A küzdőkedvüket nem vesztő vendégek a befejező szakaszban sem adták fel, és visszazárkózási igyekezetük részben sikerrel is járt, hiszen az ő szemszögükből nézve 8-14-ről 11-14-re felkapaszkodtak, de az igazi végszót Benedek Tibor mondta ki, aki bombagóllal zárta le a mérkőzést (15-11).

Alakul a keret

A magyar kapitány az MTI-nek így összegezte a torna tapasztalatait: “Jó egyéni teljesítményeket láttam, kár, hogy az utolsó negyedben, biztos győzelmünk tudatában – elsősorban hátul – nem vettük már olyan komolyan, mint kellett volna. Ami az olimpiai keretet, a pekingi csapatkeresést illeti, májusra kell, hogy a jelenlegi 22-ről 18 fősre szűkítsem a létszámot. Neveket most nem mondok, ezt majd május elején teszem meg, de a Volvo Kupán egy-két játékos stabilizálta a helyét. Ami pedig az oszlopokat, a stabil embereket illeti, Kecskeméten kifejezetten jól teljesített Kiss Gergely, Biros Péter, Benedek Tibor és Szécsi Zoltán.”

Eredmény:

Magyarország-Ausztrália 15-11 (3-0, 4-4, 5-3, 3-4)
A magyar góldobók: Hosnyánszky 3, Varga T., Biros, Kiss G., Benedek 2-2, Kásás, Molnár, Varga II. Zs., Szivós 1-1

A vasárnapi másik mérkőzésen:
Románia-Kanada 16-6

A Volvo Kupa végeredménye:
1. Magyarország 6 pont
2. Ausztrália 4
3. Románia 2
4. Kanada 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik