Élet-Stílus

Ezért lesz rossz idő hétvégén

Nem bennünk van a hiba, ha úgy látjuk, rendre hétvégére „romlik el” az idő: az esőt és lehűlést hozó ciklonok ugyanis periodikusan ismétlődnek, és bizony tartósan beállhatnak a hétvégi napokra. Mint ahogy ezt megtapasztaltuk az utóbbi időben, vagy a tavalyi nyár nagy részében. Még nem tudjuk, hogy az emberi tevékenységnek van-e hozzá köze.

A hétfői kellemetlen hideg és kiadós csapadék után kedden már szinte nyári meleg volt, szerda reggelre pedig tovább csökken a felhőzet, csapadék továbbra sem várható. Gyenge lesz az északi, északkeleti szél, foltokban párássá válhat a levegő. 5-11 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben alapvetően napos idő várható, a délutáni gomolyfelhőkből csapadéktól nem kell tartani. A gyenge szélben 23 és 26 fok közé melegszik a levegő – írja az Időkép.hu.
Szórakozik velünk

Az elkövetkező napokban kora nyárias időre számíthatunk, a hőmérséklet napról-napra emelkedik majd, szombat-vasárnapra 26-28 fok lesz a csúcs. Pénteken azonban egyre többfelé várhatók záporok csakúgy, mint a hétvége folyamán és a jövő hét első napjaiban. Talán még emlékszünk rá, hogy hasonlóan esős hétvégéket hozott a tavalyi nyár, és az idei tavaszon is a leggyakrabban hétvégére romlott el az idő.

Sokszor érezhetjük úgy, hogy az időjárás „szórakozik” velünk: a hétköznapokon, mikor a legtöbb ember zárt térben tölti a munkaidejét, az idő kint kellemes, majd hétvégére – amikor végre mindenki kiszabadulhatna a szabadba – rendszerint elromlik az időjárás. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a légköri folyamatokban, az időjárás változékonyságában is van-e egyfajta periodikusság – mondja az fn.hu-nak Kurunczi Rita meteorológus, az Időkép.hu munkatársa.

A 30 napos előrejelzés kevés kivételt enged. Forrás: Időkép.hu

A 30 napos előrejelzés kevés kivételt enged. Forrás: Időkép.hu

Röviden: van. A légköri mozgások rendszerezhetők, a szinoptikus skálába sorolható mérsékeltövi ciklonok és anticiklonok élettartama éppen 6-8 nap körüli, emiatt könnyedén előállhat az a szerencsétlen helyzet, hogy időnként tartósan a hétvégi napokra esik a frontok érkezése, ezáltal az idő elromlása. A probléma kérdésköre nem csak hazánk, hanem számos külföldi ország meteorológusainál felmerült, emiatt szerte a világon kutatják, hogy ezen túlmenően befolyásolja ezt a periodikusságot az emberi tevékenység – fogalmaz a meteorológus.

A jó hír

A szakember szerint bár tavasszal mindig szeszélyessé válik az idő, a változékonyság az évszak egyik legfőbb jellemzője, az idei tavasz valóban elég szélsőségesre sikeredett. Hol kora nyárias volt az idő és jóval az átlag felett, hol több fokkal az átlag alatt alakultak a hőmérsékletek.

A csapadék mennyisége országos viszonylatban márciusban és áprilisban is jóval elmaradt a sokéves átlagtól, márciusban viszont az északi megyékben, például Nógrád megyében a sokéves átlag kétszerese is lehullott. Áprilisban viszont a Dél-Alföldön voltak olyan területek, ahol mindössze néhány mm eső esett. Jó hír viszont, hogy mostantól napról napra melegedni fog az idő: a hét második felétől újra az átlagosnál melegebb időre készülhetünk – biztat Kurunczi Rita.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik