Qantum csendje
Hát itt van. Vártuk már – és láttán megnyugodtunk: megérte várakozni.
Miközben őfelsége 007-es számú bűnüldöző favoritja (Daniel Craig) folytatja a Casino Royale-ban megkezdett harcát, miszerint hogy felfedje az „ügynökség” valódi arcát (és mintegy bosszút álljon szerelme, a kényszer-árulásba kergetett Vesper Lynd haláláért), Bond és M (Judi Dench) kifaggatja Mr. White-ot, aki ráébreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6-os ügynök boncolási eredményei egy Haitin lévő bankszámlához vezetik őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életveszélyes Camille karmai közé kerül, aki személyes bosszúja eszközeként kívánja felhasználni.
A modern kor Bondja ugyan nem mondja, hogy a neve „Bond, James Bond”, és nem ad arra, hogy a vodkamartinit keverik-e vagy rázzák, mégis a legmarkánsabb, ha megengedik: a legemberszabásúbb titkosügynök-figura. Öl, mert ez a dolga, és olykor előtte kérdez is, egyébként meg ha megütik, fáj neki, és nem a mechanikus ketyeréi teszik győzhetetlenné, hanem szívóssága, ereje és intellektuális és érzelmi képességei.
A széria 22-es számú darabját dirigáló Marc Foster nem tipikus akciófilmes (Felforgatókönyv, Szörnyek keringője), valószínűleg ez tesz igazán jót a filmnek, és például ez kölcsönöz igazi testet (nem ágyrajáró bútordarab-funkciót) a film hősnőinek – meg persze Craig. Akit egész egyszerűen nem lehet megkerülni. Mint ezt a filmet sem.
Quantum csendje
(Quantum of Solace), színes, szinkronizált, amerikai–angol akciófilm, 106 perc, 2008, rendező: Marc Forster, szereplők: Daniel Craig, Olga Kurylenko, Gemma Arterton, Judi Dench, Jeffrey Wright, Giancarlo Giannini, Mathieu Amalric, Jesper Christensen, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt., honlap
Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal
A 2007-es Sziget Jack Daniel’s-es VIP-sátrában (innen a „dzsekdzsekkes” főcím) fogant az ötlet, hogy az egyébként négy különböző formációban jeleskedő hazai rock-zenész, Mester Tamás (A Mester és tanítványai), Papp Szabolcs (Supernem), Ganxsta Zolee (Kartell, Sex Action) és Tóth Tibor (Hooligans) új bandát hívjon életre, és hét hétre összeköltözve nagylemezt készítsen, és egy nagykoncertre gyúrjon. Mindezt kamerák előtt téve. A film mindennek az eredménye.
Még mielőtt az átlagnéző nagyokat hörögne, miszerint jaj, ne már, minek nekünk egy „szponzorfilm”, összetalicskázott magyar könnyűzenei hírességekkel, le kell szögeznünk, hogy Magyarország egyik legelismertebb videoklip-rendezőjének, Galler András „Indiánnak” a munkája összességében igenis nézhető és felvállalható korzenei dokumentum – és most nem arról beszélünk, hogy ki hogyan viszonyul a film celebjeihez. Ugyan az alkotás folyamatáról, az ihletettség születéséről és mibenlétéről vajmi keveset tudhatunk meg, ám Gallernek sikerült emberi pillanatokat is belecsempésznie a filmbe, a zenekartagok egyéniségéből, jelleméből valamit megmutatnia. Így nem egyszerűen egy rockzenei valóságshow-nak lehetünk a tanúi, hanem láthatunk egy kis szeletet a kortárs populáris magyar kultúrából.
Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal
(Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal), fekete-fehér, magyar zenés dokumentumfilm, 96 perc, 2008, rendező: Galler András „Indián”, szereplők: Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Papp Szabolcs, Tóth Tibor, forgalmazó: Budapest Film, honlap
A rejtekhely
A 76 éves olasz független filmes Pupi Avati egyedi módszere szerint készíti a horrorfilmjeit. Ez tetten érhető A rejtekhelyben is, mint mindegyik ilyen műfajú filmjében (a továbbiak: A nevető ablakos ház (1976), Zeder (1983), A bűvös árkánum (1996), vagyis évtizedenként egy-egy). Nála a hétköznapi borzalom jelenik meg a hétköznapi hősök hétköznapi életében, vagyis az úgynevezett kisemberek félelmei öltenek testet – ahol kevés a primer borzalom, annál több a suttogás, az elfojtás és a titok. A rejtekhelyben például (az éttermes) Leit férje öngyilkosságát követően tizenöt éven keresztül egy elme-rehabilitációs klinikán kezelik, mivel – többek között – folyton hangokat hall. Felépülése/kiszabadulása után újra fogadót akar nyitni, ám a kiszemelt ház kísértetek lakta, 1957 telén rejtélyes körülmények között öt nő halt meg az épületben. Lei – nyugalma érdekében – szeretne utána járni a történteknek.
Horrorfilmnek túl lassú, művészi alkotásnak túl banális – mondogatják erre a filmjére. Valóban: akit nem fog meg a film – amiben tényleg minimális a „konkrét” horror-elem – hangulata, ne áldozzon időt A rejtekhely megtekintésére, mert ritmustalannak, lassúnak, gyengécske B-kategóriás szkeccsnek fogja találni. Máskülönben meg megérinti a mindennapi félelem esztétikája. (További Pupi-filmeket – nemcsak horrorokat – az Uránia mozi retrospektív vetítéssorozatán lehet látni november 16-25-e között, ahol a mester személyesen is tiszteletét teszi.)
A rejtekhelyej
(Il nascondiglio), színes, feliratos, olasz thriller, 110 perc, 2007, rendező: Pupi Avati, szereplők: Laura Morante, Burt Young, Rita Tushingham, Yvonne Scio, Giovanni Lombardo Radice, Angela Pagano, Treat Williams, Peter Soderberg, forgalmazó: Best Hollywood, honlap
A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció
Meghökkentő cím, pontosabban a mai magyar közéleti tematikához nagyon is alkalmazkodó.
Az Otthonom, Tarnabod című dokumentumfilm rendezője, Hajdú Eszter és e filmbeli alkotótársa, Gát Balázs forgatókönyvíró filmje azzal foglalkozik, hogy a rendszerváltás után kialakult politikai légkör miképpen tett tönkre barátságokat és családokat. A kapcsolatokat a mediáció (kölcsönös kompromisszumkereséssel foglalkozó beszélgetés, külső közvetítő bevonásával) eszközeivel próbálják meg helyrehozni, amelyet végigkövet a film.
Az utóbbi időszak egyik (hanem: „a”) legvitatottabb alkotása A Fideszes zsidó…, ha úgy tetszik, botrányfilm, de azzá a közéleti, médiabeli fogadtatása tette, sokkalta inkább a megoldáskeresésről szól, arról, hogy ezek vagyunk, ezekké lettünk, nem pedig a zavarkeltésről.
A film első fele két egykori jó barát, Sebes Gábor, zsidó származású fideszes országgyűlési képviselő és a szintén zsidó származású Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója kapcsolatának történetét meséli el. Látjuk őket a mediátor két oldalán ülve nagyokat sóhajtani, látjuk, ahogy „tétova léptekkel” elindulnak egymás felé. A film második felében Lajostól, egy nemzeti érzelmű, jobbos, paraszti származású családapától elköltözik a felesége, a liberális-baloldali nézeteket valló Zsuzsa a 2002-es országgyűlési választásokat követően. A történtekért mindketten a politikai vitákat és feszültségeket teszik felelőssé. Zsuzsa kamaszlányát, Zsófit is hátrahagyta, aki édesapja pártjára állt a családszakadáskor. A házaspár kapcsolatán sokat lendített a filmes mediáció. Ahogy a rendezőnő fogalmazott egy interjúban: „Lajos és Zsuzsa újra összeköltözött azóta, és úgy tűnik, az, hogy kibeszélhették a problémáikat a kamera előtt, komolyan segített a közeledésben. Lajos például szeretné folytatni a filmet, mert úgy érezte, rengeteg minden benne maradt, amit el szeretne mondani. Jó ötlet, örülök ennek, főleg, hogy jönnek a 2010-es választások…”
Mindennek ellenére a film nem kampányfilm, nem foglal politikailag állást, sőt igazából nem is a politikáról szól. A legbelsőbb érzéseket mutatja be: miért és hogyan gyökerezik a politikai meggyőződés az emberekben, a bal és a jobb oldali gondolkodás miért nem tud egymás mellett, családon belül vagy barátságokban békésen együtt élni, honnan származnak és hogyan alakulnak ki ezek a legtöbbször kibékíthetetlen, véres ellentétek. A film lendületesen, a játékfilmeknél megszokott tempóban és izgalommal pörög végig.
A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció memediációej
színes, magyar dokumentumfilm, 72 perc, 2008, rendező: Hajdú Eszter, forgatókönyvíró: Gát Balázs, operatőr: Németh Viktor, Faragó Péter, Szandtner Dániel, honlap
Árvaház
Van valami máshoz nem fogható delej az ibériai és a hispano-amerikai lélekben. Egyre-másra születnek a jobbnál jobb spanyol, közép- és dél-amerikai horror- és thriller-mozik. Eszünkbe jut a spanyol Álex Ollé és Isidro Ortiz 2001-es darabja, a Fausto 5.0, illetve honfitársuk, Alejandro Amenábar Nyisd ki a szemed! (2001, ennek alapján született az amerikai Vanília égbolt) és Más-világ (2001) című filmje/alapműve, vagy egy újabb opus, Jaume Balagueró és Paco Plaza 2007-es, Rec című – érthetetlenül a tékákba kényszerített – filmje (aminek a hollywoodi remake-je Quarantine címmel debütált a tengerentúlon), valamint és hát persze a mexikói Guillermo del Toro korai és mostani darabjai (Ördöggerinc, A Faun labirintusa) stb., stb.
Éppen utóbbi filmmágus az Árvaház producere, akinek nevével reklámozzák a spanyol Juan Antonio Bayona ex-kliprendező horrorját. Jogos alapot erre az is szolgáltat, hogy del Toro Ördöggerinc című filmje és ez a mozi több ponton mutat párhuzamot, alkalmasint abban, hogy ez is, az is árvaházban játszódik, és a történet mélyén egy múltbeli szörnyű titok lappang. Ez esetben Laura gyermekkora legszebb éveit egy tengerparti árvaházban töltötte, harminc esztendővel az intézeti idők után férjével, Carlos-szal és hétéves kisfiával, Simonnal visszatér álmai otthonába, azzal a szent elhatározással, hogy a romos épületet felújítsa, és fogyatékos gyerekek számára megnyissa. Az új otthon és a titokzatos környezet megmozgatja Simon fantáziáját, és a kisfiú furcsa mesék és nem éppen ártatlan játékok fonalát gombolyítgatja. Laurát ez a fiú különös világába vonja, és saját gyermekkorának rég elfeledett, mélyen felkavaró emlékeit idézi fel. Ahogy közeleg a megnyitó napja, a családban nő a feszültség. Laura számára fokozatosan nyilvánvalóvá válik, valami hosszú ideje lappangó és borzalmas „dolog” kezd belopózni az öreg házba, ami ugrásra készen várja, hogy családjára rémisztő csapást mérjen.
Az Árvaház kapcsán joggal kiálthat az értő műfaj-ismerő a Más világ című film után is, illetve Steven Spielberg és M. Night Shyamalan hatása szintén felötölhet benne. De, higgyék el, nem fogunk ezen a felismerésen sokat tépelődni. Bayona csavarosan, pontosan és hatásosan kivitelezett mozija nem engedi (ahogy mi sem engedjük el a karfát). Az utóbbi idők vitathatatlanul legjobb horrorfilmjével van dolgunk. Úgyhogy: bátran, ijedelemre fel! Kiabálni nem a felismerés boldogsága miatt fogunk.
Árvaház
(El Orfanato), színes, feliratos, mexikói–spanyol horror, 105 perc, 2007, rendező: Juan Antonio Bayona, szereplők: Belén Rueda, Fernando Cayo, Roger Príncep, Mabel Rivera, Montserrat Carulla, Edgar Vivar, Geraldine Chaplin, forgalmazó: Paradigma és Budapest Film, honlap
Film Noir
Nos. A „film noir” (ami francia nyelven fekete filmet jelent, és először Nino Frank gall kritikus alkalmazta 1946-ban bizonyos amerikai filmekre) egy főképpen hollywoodi bűnügyi drámákat és krimiket meghatározó stílust jelöl, amikben kiemelt szerepet játszik (túlteng) az ambivalens erkölcsiség és a szexuális motiváció. A kvázi műfaj aranykora az 1940-es eleje és a késő 1950-es évek közé tehető, de korábban és későbben is készültek filmek ebben a hangnemben. Főleg a kontrasztos fekete-fehér képi világ jellemzi, aminek gyökerei a német expresszionista fényképezésig nyúlnak vissza, míg sok történet és a klasszikus noir-szemléletmód Amerikában a nagy gazdasági világválság idejének (1929-1933) krimi-iskoláiból ered.
A tengerentúli pénzből – és közreműködéssel: lásd a társrendező-forgatókönyvíró személyét, D. Jud Jonest – lett szerb animáció (rendező: Risto Topaloski) egy klasszikus film noiros helyzettel indít, amiben egy férfi, Sam a híres „Hollywood”-feliratú tábla tövében eszmél kábán, kezében egy füstölgő pisztollyal, mellette egy halott zsaruval – és nem emlékszik semmire. Ki kell derítenie, kicsoda ő, és miért akarnak olyan sokan az életére törni.
Az elnagyolt (olcsón megoldott) történet nem tartalmaz semmi újdonságot, érdemlegeset, ami lekötné a néző figyelmét (oké, pucér nő és erőszak akad benne bővivel). Ami talán még nagyobb baj, hogy ehhez gyatra (olcsón megoldott) kivitelezés társul, suta animációkkal. Igaz, a zene jó – ami a főhősnek a hangját kölcsönző Mark Kellert dicséri –, ám a végeredmény messze alulmarad az utóbbi évek olyan hasonlatos alkotásaitól, mint a Renaissance vagy a Kamera által homályosan.
Film Noir
(Film Noir), színes, feliratos, amerikai–szerb animációs film, 97 perc, 2007, rendező: Risto Topaloski, D. Jud Jones, eredeti hangok: Mark Keller, Bettina Devin, Roger Jackson, Jeff Atik, Kristina Negrete, forgalmazó: Best Hollywood, honlap
Fövenyóra
A délvidéki vagabund író (és Esterházy Péter-kedvenc) Danilo Kiš művét írta és rendezte vászonra Tolnai Szabolcs (Arccal a földnek). A Kárpát-medence öblében ringó félelem mozija ez, ami az eredeti mű után erősen sugározza az errefelé mindenkit – intellektust, közembert – egyaránt átjáró/meghatározó negatív érzést.
A „káeurópai Telemachia” (a görög mitológiai Télemakhosz a bolyongó apját, Odüsszeuszt kereső fiú volt) cselekményének középpontjában a második világháború forgatagában eltűnt apjának emlékét és saját gyökereit kutató fiatal író, Andreas Sam áll. A múlt labirintusában bolyongva válaszok helyett csak újabbnál újabb kérdésekkel találja magát szemben. Így válik ez az önmagából kiinduló és önmagához visszatérő múltbéli utazás a különböző civilizációk és vallások közepette élő közép-kelet-európai, gyakran kisebbségi léthelyzetbe kényszerített ember életérzésének, kételyeinek, tanácstalanságának, hontalanság-érzésének és állandó hazavágyásának, valakihez és valahova tartozni akarásának katalógusává.
A szuggesztív vizuális eszközökkel – amiért Pohárnok Gergely a 2008-as Magyar Filmszemlén a legjobb operatőrnek járó elismerést vihette haza – újrafogalmazott Kiš-mű az újraéledő nacionalizmusok paranoiájával és az ideológiai elvakultság következményeivel (is) szembesíti a nézőt.
Tolnai olyan magyarországi filmes hagyományokhoz csatlakozott, amiket (például) Szász János és Tarr Béla neve fémjelez. Filmjének hangulatába vagy azonnal beleszeretünk, vagy fölösleges „birkóznunk“ vele.
Fövenyóra
(Fövenyóra), fekete-fehér, magyar–szerb dráma, 104 perc, 2007, rendező: Tolnai Szabolcs, szereplők: Slobodan Ćustić, Nebojša Dugalić, Jasna Žalica, David Vojnić Hajduk, Lars Rudolph, Derzsi János, Lázár Kati, Nagy Mari, Rajhona Ádám, forgalmazó: Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége, honlap
