Az algériai születésű Khaled maga mögött hagyva a nyomorúságos gyermekkorát és a zenei kifejezéseket szigorú korlátok közé szorító társadalmi környezetet, királyságát Frankhonba tette át, s ott mint a rai zene első számú apostola egy szempillantás alatt elsöprő sikert aratott.
A rai tulajdonképpen éppúgy lázadás, mint egykor a rock and roll volt. Az életről, a világmindenség dolgairól, meg úgy egyáltalán mindenről tett őszinte, zenei formába öltött véleménynyilvánítás. Az autentikus nyugat-afrikai zenei gyökerekre épülő dallam és ritmuskombináció, melybe lépten-nyomon belebotlunk – eredeti, lakodalmas vagy rockosított formában -, bárhol járunk a fekete földön, valójában sokkal több, mint egyszerű muzsika.
Egyfajta kinyilatkoztatás is, évszázados fájdalmak, évezredes históriák kifejezése, a szabadság örök vágyának kelyhe. A nyugati kultúra számára ez jelenti a sivatag bámulatos virágát, távoli, egzotikus tájak igézetét, misztikus kincsek rejtekét, szóval mindent, amire álmainkban vágyunk, és mindent, amiről a modern társadalom oly könnyed szívvel lemondani látszik. Noha Khaled dalai sokkal inkább szólnak a szeretetről, a nőkről és a gondtalan szórakozásról, a stílus, melynek valóban koronázott királya, a magával ragadó zenei élmény mellett a vallási és a kulturális tolerancia emblémája lett.
Különös disszonanciát kelt, amint a bajuszos férfi elképesztően magas, nőies hangon érzelmes, fájdalmas énekébe kezd – a melódiák mégis nehéz, édes illatokkal terhes levegőt terítenek fölénk és fellebbentik a lélek fátylát. Khaled nagymestere annak, hogyan játsszon érzékeinkkel, és varázslata minden alkalommal – legalább néhány órára – valósággá válik.
