Élet-Stílus

Ramadán és böjt Indiában

Az ízeket nem nagyon lehet érezni, mert minden kaja olyan csípős, hogy a nyelőcsövem állapota egy lerobbant indiai országútéhoz hasonlatos. Szerintem a hindu csecsemők fokhagymát szopogatnak cumi helyett.

A Földnek ezen a térfelén már lélegzetvisszafojtva számoljuk a napokat, lassan ugyanis véget ér a Ramadán, és nemsokára visszatérnek a normális hétköznapok. No, ebben azért, mármint a böjtben, én nem veszek részt, viszont a körülöttem élők közel egyharmada igen, s bátran állíthatom, nem könnyű dolog.

Ráadásul régebben az volt a szabály – és a legvallásosabbak, köztük Ahmed barátom még ma is követik ezt –, hogy ha valaki elaludt naplemente után (mondjuk este fel tízkor), az hiába ébredt fel még napkelte előtt (mondjuk reggel fél négykor), az már neki böjti időszaknak számított, szóval, se kaja, se folyadék (!), se cigi, se ábrándozás a nőkről… E szabály miatt a moszlim országokban egy hónapig csak nappal aludhattak az emberek, aminek az lett a következménye, hogy az ország működése és termelése erre az időszakra szinte teljesen leállt, ezért kénytelenek voltak változtatni a dolgon.



Ramadán és böjt Indiában 1

Hazai ízek


Mondjuk, ha választhatnék, én szívesebben böjtölnék Magyarországon, és ennék jó kis magyar kajákat otthon, sötétedés után, mint hogy itt böjtölnöm ugyan nem kell, viszont nem igazán fogamra való, amit itt esznek. Az ízeket nem nagyon lehet érezni, mert minden kaja olyan csípős, hogy a nyelőcsövem lassan egy lerobbant indiai országút állapotához hasonlatos. Nem tudom, miféle adottságokra van szükség ahhoz, hogy valaki ezt élvezze, szerintem az indiai csecsemők fokhagymát szopogatnak cumi helyett.

Az elmúlt héten egyébként egyik este nem hittem a szememnek: találtam egy amerikai gyorséttermet (éljen a globalizáció!), ahol olyan dolgokat fedeztem fel, melyekről több mint két hónapja csupán álmodom. Volt ott virsli, még ha kissé csoffadt is, bacon, és más felvágott. A látványtól annyira elérzékenyültem, hogy egy pillanatra még a Parlament képét is látni véltem egy szép darab párizsin. Aztán persze gyorsan magamhoz tértem, mikor közölték az árakat – pontosan 18-szor tudok megvacsorázni a kollégiumban egy ilyen „hazai” szendvics árából – sajna nem leszek törzsvendég.








Kutyavilág
A sokszínű állatvilág közül talán a kutyák a legfurcsábbak, európai értelemben nem is igazán kutyák ezek, inkább halak. Mindegyik nagyjából ugyanakkora, és ugyanolyan, azaz rettentően csúnya. Girhesek és tetvesek, borzalmasan rossz bőrben vannak, olyan melankolikusok, hogy nekem rögtön a kegyes halál jut róluk eszembe. Már azért is hálásak, ha nem üti el őket egy riksa, és amúgy is nagyon be vannak tojva az embertől. Ezek után talán nem nehéz kitalálni, mit is csinálnak: egész nap fekszenek az út közepén, vagy ahol épp szundikálni támad kedvük. Nem lélekemelő látvány, de hát minek is, arra itt vannak a szent tehénkék. A múlt héten először én is megérintettem egyet.

Ő is Csabi


A napokban egyébként elszántam magam, és némi hezitálás, illetve erőgyűjtés után felkerestem az egyik helyi masszázsszalont. No nem kell semmi rosszra gondolni, ez nem „vöröslámpás”, vagy legalábbis nekem nem szóltak az extrákról. Az igazat megvallva ezután már nem is nagyon lesz rá lehetőségük, személyesen legalábbis.

Úgy tűnik, ez a masszázs dolog nem nekem való. Nem igazán kedvelem, ha hátulról valaki azt suttogja a fülembe, hogy lazuljak el, még ha nő is az illető, bár az is lehet, hogy több évtized idegeskedéseit nem lehet fél óra alatt kimasszírozni a gerincemből. A legviccesebb az volt, mikor a henteskezű, középkorú asszonyság diszkréten megkérdezte a kínzás után, hogy mi a baj a hátammal? Mondtam neki, hogy semmi, ez így működik. Ebben maradtunk.

Ennél jóval izgalmasabb volt vasárnapi kirándulásom a jó öreg Puneban. Német társaim fanyalgása miatt ezúttal le kellett mondanom a buszozásról (mondjuk, tényleg kétséges volt, hogy jön-e még busz arra aznap), viszont ennek köszönhetően megismerkedhettünk egy nagyon vicces riksással. Rögtön egy meglepetéssel szolgált, szerinte ugyanis az egyik közeli főiskolán három magyar lány tanul! Szóval lehet, hogy nem vagyok egyedül itt magyarként, ha szerencsém van, még talán maradt a lányoknak valamicske a hazai kolbászból, vagy valami más finomság.


Ramadán és böjt Indiában 10

Visszatérve a riksásra, röviddel ez után közölte, hogy őt is Csabinak hívják! Na jó, gondolom, máshogy írja, de a kiejtés nagyon hasonló. Csabi végül azzal tette fel az i-re a pontot, hogy kérésünkre élőzenét szolgáltatott: vezetés közben nekiállt énekelni, így dalolva szeltük át a várost! Meg kell jegyezzem, hogy az indaiak nagyon szeretnek énekelni, és a többség tud is, de ami a legjobb az egészben, hogy nem olyan szégyenlősek, mint a fehérek. Sok esetben elég csak szépen megkérni őket, ha nem maguk ajánlják fel, és máris dalra fakadnak – ez is egyike India számtalan szépségeinek.

Visszatérve a vasárnapi kiránduláshoz, először valami hatalmas erődítményt néztünk meg, illetve csak a romjait, mert a vár maga sajna leégett közel kétszáz éve. Így viszont egy csodás park született a város közepén, monumentális kőfallal körülvéve.


Választási előkészületek


Ezt követően egyedül folytattam a túrát, és egy nagyon csinos kis kerületbe sikerült eljutnom, olyan volt, mint a Gorkij fasor dél-ázsiai változata. Az egyik kis utcában találtam egy kissé furcsa templomot. Kicsit olyan volt, mintha telepakolnák a Blaha Lujza téri aluljárót mindenféle színes kacattal, és szólnának a bolíviaiaknak, hogy jöjjenek át muzsikálni az Astoriától. Persze itt tradicionális hindu hangszerekből (szitár, meg valami speckó dob, aminek most nem ugrik be a neve) szólt a muzsika, és egy tag énekelt is hozzá.

Hazafelé aztán, valamivel sötétedés után egy szépen kivilágított parkra bukkantam. Telis-tele volt labdázó és fogócskázó családokkal, sétáló nagyapákkal, s persze mindenki nagyon színes ruhában pörgött, épp csak virágot nem szedtek, amúgy igazán meseszerű volt.



Ramadán és böjt Indiában 11


Örömmel jelenthetem, újabban villany is, áram is van a koliban, nem véletlen, hiszen a választások közeledtével meglátogatta egyetemünket a helyi kormányzó, azaz, hogy pontos legyek, Maharasthra állam miniszterelnöke. (Éppen akkor, mikor robbantás történt egy iszlám mecsetben Bombaytől keletre.) Voltak ám biztonsági intézkedések, illetve elővigyázatosság is: legalább húsz rendőr özönlötte el a kollégiumot és érdeklődött afelől, szándékunkban áll-e a következő néhány napban felrobbantani valakit. Szóval zajlik az élet, bár a jövő heti vizsgák miatt ebből nem sokat veszek észre. Az egyetlen előnye a tanulásnak, hogy közben lehet napozni a tetőn.


2003. november


A következő rész:


  • Indiai útinapló X. – Vonaton az elefántok nyomában 

  • Az útinapló főoldala >>
  • Ajánlott videó

    Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
    Olvasói sztorik