Az Alkotmánybíróság (AB) május 31-i hatállyal megsemmisítette azt a szabályt, miszerint a kormánytisztviselőket indoklás nélküli felmenthetik - közölte a testület sajtófőnöke.
Az MSZP-frakció tagjai kivonultak az ülésteremből, amikor a parlamentben kedd délelőtt megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalása.
Kilenc határsértőt, három szerb és hat koszovói állampolgárt fogtak el a rendőrök Röszke térségében; valamennyien az éjszakai sötétben léptek magyar területre a zöldhatáron keresztül, de a hőkamera lebuktatta őket – tájékozttott a rendőrség kedden.
Időközi választást helyezett kilátásba Botka László szegedi polgármester arra az estere, ha a képviselő-testület nem fogadja el a költségvetési tervét - írja a Népszabadság.
Már csak egy napjuk van igénylésre mindazon hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszter első utalásakor szeretnének diákhitelt kapni. A felvehető hitelösszeg 200 ezer - költségtérítéses hallgatóknak 250 ezer - forint is lehet.
Már csak a keddi nap maradt arra, hogy ki-ki eldöntse, az adóhatósággal akarja-e elkészíttetni az idén szja-bevallását az egyszerűsített bevallás keretében, az erről szóló nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig kell visszaküldeni az adóhatóságnak. A határidő jogvesztő hatályú.
Megfigyeltették és környezettanulmányt készíttettek a Tescónál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete vezetőiről és tagságáról – számol be a Magyar Nemzet keddi száma arról a feljelentésről, amit ismeretlen tettes ellen tettek személyes adattal való visszaélés, valamint magántitok megsértése miatt.
REMEK – azaz Regionális Egészségügyi Együttműködési és Megelőzési Klaszter néven három, perifériára szorult kórház, a hatvani, a ceglédi és a jászberényi olyan gazdasági társulást hozott létre, amely közösen indulhat pályázatokon, és együtt olcsóbban vehet számos szolgáltatást - írja a keddi Népszabadság.
Nincs feszültség, csak vita alakult ki a Fidesz és a KDNP között a múlt heti siófoki frakcióülésen - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Hírlap keddi számában.
A kazettán, lemezen megjelenő zeneművek jogdíja csökkent, míg a filmeké változatlan maradt - ismerteti az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda közleményében, amely a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Kedd éjfélig adhatják be a jelentkezési lapjukat azok, akik szeptembertől valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatói szeretnének lenni. A ponthatárokról, az egyetemek és főiskolák akcióiról, a népszerű szakokról, illetve a pontszámítás rendszeréről is érdemes tájékozódni a jelentkezés előtt. A döntéshez az fn.hu kisokosa is segítséget kínál.
Az Országgyűlés harmadik ülésszaka a miniszterelnök napirend előttijével, afféle parlamenti évértékelővel kezdődött. A körítést Vona Gábor szolgáltatta, aki még egy múlt heti demonstráción megígérte: a betiltott Magyar Gárda mellényében jelenik majd meg az épületben.