Egy ózdi kocsma kéményében töltötte az éjszakát egy peches betörő. A férfi állítja, hogy csak focizott és a tetőre rúgott labdájáért ment. A rendőrség nem hisz neki.
A nyest.hu úgy tudja, hogy a Tárcaközi Földrajzinév-bizottság húsz tagjától válnak meg a ferihegyi repülőtér új elnevezése körüli szakmai nézeteltérések miatt.
Várhatón az év végére kerül a kormány elé az új büntetőjogi törvénykönyv (Btk.) tervezete - közölte az igazságügyért felelős államtitkár szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nyílt napján tartott előadásában. Elsősorban a bűnismétlés megítélése szigorodhat.
Harmincmillió forintot követelt a pénzintézettől az az ismeretlen, aki valódi robbanószerkezetet tartalmazó táskát hagyott egy józsefvárosi bankfiókban péntek délután – közölte a rendőrség a honlapján.
Két napon keresztül, szombaton és vasárnap kinyílik a Sándor-palota ajtaja: a nyílt napokon az érdeklődők megnézhetik az épület lovagtermét és a köztársasági elnök dolgozószobáját is.