Belföld

Vádat emeltek a volt főrendőr ellen

A vádirat szerint Kiss Ernő ittasan, jogosítvány nélkül vezetett.

Ittas, illetve jogosítvány nélküli járművezetés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kiss Ernő volt dandártábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgtóság egykori vezetője ellen – értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerint arról az esetről van szó, amikor tavaly februárban rövid időn belül kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök Kiss Ernőt Óbudán. Az akkori beszámolók szerint először elvették a jogosítványát, de utána újra autóba ült, s nem sokkal később újra elkapták. Ekkor már a slusszkulcsát is elvették tőle a rendőrök.

A volt kerületi kapitány, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjeként azzal került a figyelem középpontjába, amikor levizelte az ORFK Teve utcai épületét; ezt azzal magyarázta, hogy “vízhajtó menedzsertablettát szedett”. Ezt követően – hivatalosan egészségi okokból – menesztették.

A volt főrendőrt korábban pénzbüntetésre ítélték azért, mert a vádirat szerint 2007. november 23-án a XIII. kerületi Petneházy utcában szintén ittasan összetört kocsijával több autót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik