Belföld
Élő
Az interjú végén előkerül az ellenzék is, amelyről a kormányfő azt állítja, hogy az Brüsszel- és ukránpárti, szemben a Fidesz-KDNP-vel, ami viszont a magyarok mellett áll, és ebből azt is levezette, hogy az ellenzéki pártok támogatnák a katonai jelenlétet Ukrajnában.
2026. 01. 16. 08:00
Élő
Ezt azzal kapcsolatban mondta Orbán, hogy szerinte a nyugat-európai országokban három-négyszeres a rezsiköltség, és azt is állította, hogy az EU el akarja töröltetni a 13.
2026. 01. 16. 07:52
Élő
Az ukrajnai támogatással kapcsolatban a miniszterelnök azt állítja, hogy azt amerikaiaknak több eszük van, mint az Európai Uniónak, mert már nem adnak annyi pénzt, mint amennyit az ukránok kérnek.
2026. 01. 16. 07:47
Élő
Orbán szerint van elég földgáz és folyamatosan érkezik a pótlás, és azt állítja, hogy a nyugati országokhoz képest jóval nagyobb a tartalékunk.
2026. 01. 16. 07:41
Élő
Minden rendkívüli időjárás mindenkinek próbatétel, de összességében ezt a hópróbát kiállta az ország – jelentette ki az interjú elején a kormányfő.
2026. 01. 16. 07:37
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
2026. 01. 15. 20:59
- 19:15 Soha nem volt olyan meleg az augusztus Magyarországon, mint idén
- 18:45 Nyomoznak Orbán Viktor közösségi médiás szerződései miatt
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 18:24 Két orosz kettős állampolgárt vádolnak a lipcsei drónincidens elkövetésével
- 18:00 A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban
- 17:59 Lemondott Jászszentandrás fideszes polgármestere
- 17:55 Az Olasz Nagydíjat se vállalja még Isack Hadjar
- 17:34 Ukrajna drónmegállapodást kötött Németországgal
- 17:22 Mentőhelikoptert riasztottak az M5-ösre, lezárták az autópályát Budapest felé
- 17:11 Magyar Péter: A Duna medrének természetes mélyülése miatt a szakemberek feltöltik az érintett részeket Paksnál
- 16:42 Otthagyja a Centrál Színházat Szabó Kimmel Tamás
- 16:38 Magyarország ismét leszavazta az új tárgyalási klaszterek megnyitását Ukrajnával
- 16:16 Ámokfutásnak minősítette a svájci rendőrség a vasárnapi lövöldözést
- 15:58 Nyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora
- 15:57 A Premier League csapatai többet költöttek átigazolásokra, mint a többi topliga együttvéve
- 13:44 Elmondta három kisgyermek a szüleinek, hogy milyen szörnyűségeket művelt velük a barátjuk, amíg ők koncerten voltak
- 12:57 Kígyós táncával meghódította Hollywoodot, Frida Kahlóként Oscarra jelölték – galéria a 60 éves Salma Hayekről
- 12:01 Londonban, egy G-Mercedesből kiszállva szpottolták Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt
- 09:05 Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői általános iskola konyhásai, 12 kilónyi sajtból és sonkából csak három és fél kilót adtak oda a több száz gyereknek
- 13:14 Kegyelmi ügy: Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják, ha nem jelennek meg, előállíthatják őket
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 10:24 Molnár Áron élőben beszélt az ügyről, amikor befutott az őt beperelő volt gyermekotthon-igazgató
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 09:24 „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
