Belföld

(WSJ) A Rába a DaimlerChryslerrel közösen adta be pályázatát a magyar honvédség 1 milliárd dolláros megrendelésére -nyilatkozta Pintér István, a Rába vezérigazgató-helyettese a The Wall Street Journal Europe-nak. Elmondta, hogy a vállalat termelésének 60 százalékát exportálja, elsősorban az Egyesült Államokba. Elárulta azt is, hogy a Rába a közeljövőben az autóipar valamelyik nagy multijával szeretne szövetségre lépni.
2001. 04. 25. 12:01
(Magyar Tőkepiac) A Tiszai Vegyikombinát Rt. eladta a Tipszo Kft.-ben lévő 99,6 százalékos tulajdonrészét a Gépviller Kft.-nek. Az értékesített részesedés magában foglalja a Tipszo Kft. TVK-Gépgyár Gépgyártó Karbantartó és Kereskedelmi Kft.-ben meglévő 100 százalékos tulajdonrészét is. A Tipszo a TVK befektetései között 231 millió forint könyv szerinti értéken szerepelt, az elmúlt évben nettó árbevétele 436 millió forint, mérleg szerinti veszte
2001. 04. 25. 11:43
(FN) A monetáris politika nem helyettesítheti a kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát - hangsúlyozta José María Aznar spanyol kormányfő a Financial Times-nak adott szerdai interjújában. Kiemelte: nem az ő feladata azt eldönteni, hogy emelje vagy csökkentse a kamatot az Európai Központi Bank. Emlékeztetett azonban arra, hogy az eurózóna jegybankjának kötelessége az árstabilitás fenntartása. Szerinte Európa legnagyobb gazdasági problémája a tehetetle
2001. 04. 25. 11:31
(MTI-eco) Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közgyűlésén a kormányzótanács megerősítette a kelet-európai piacgazdasági átalakulást segítő pénzintézet mandátumát. A jövőben az EBRD Oroszország, Ukrajna, Közép-Ázsia, Délkelet-Európa és a Kaukázus térségébe helyezi át tevékenységének fókuszát. A közgyűlésen elfogadták a bank következő öt évre szóló stratégiáját, illetve döntött a tőkeforrások felülvizsgálatával kapcsolatban is. A tu
2001. 04. 25. 11:13
(FN) Idén tovább nő a budapesti luxusszállodák átlagelfoglaltsága - derül ki a Horwath Consulting elemzéséből. A főváros elit szállodáinak vendégszáma és átlagára a berlini és a frankfurti luxushotelek adatával egyezik meg. Az elemzés szerint Budapest lassan behozza Béccsel szembeni hátrányát is.
2001. 04. 25. 10:52
(MTI-eco) A Nemzetközi Energiaügynökség(IEA) igazgatója arra figyelmeztette a kőolajexportáló országok szervezetét, az OPEC-et, hogy ha nem növeli kitermelését, elszabadulhatnak az olajárak. A piac a mostani árakat is magasnak tartja, de ősztől a helyzet tovább rosszabbodhat, hiszen a kereslet emelkedésével ellátási problémák jelentkezhetnek. Ezért az IEA azt javasolja az OPEC-nek, hogy a kereslet-kínálati egyensúly zavarainak elkerülése érdekéb
2001. 04. 25. 10:29
(MTI) Orbán Viktor szerda reggeli rádióinterjújában megerősítette, hogy továbbra is heti 40 óra marad a törvényes munkaidő. A munkatörvény külön rendelkezik arról, hogy a heti két pihenőnap közül a vasárnap mindenképp munkaszüneti nap legyen. A nyugdíjemelés kapcsán elmondta, hogy 2002. január 1-jétől már a nyugdíjasok sajátos fogyasztási szokásai alapján fogják kiszámolni az inflációt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlament 90 százalékos
2001. 04. 25. 09:58
Növekszik a nyugdíjszerű szociális ellátások összege (+1). Minden állami alkalmazott levelet kap a munka törvénykönyvének módosításáról (0). Országgyűlési beszámolójában elmarasztalja a kormányt a Gazdasági Versenyhivatal (-1). Nem mozdul a FigyelőBarométer.
2001. 04. 25. 09:56
(Népszava) Évente három százalékkal nőtt a magyar iparvállalatok termelékenysége a rendszerváltás óta , 1,6 százalékponttal nagyobb mértékben, mint az Európai Unió átlaga, azonban még mindig mintegy 40 százalékkal marad el a termelékenység az EU szintjétől - állapítja meg a bécsi Nemzetközi Összehasonlító Gazdasági Kutatások Intézetének felmérése, amelyet a Czipin and Partner nemzetközi termelékenységi tanácsadó cég megbízásából végzett. A felmér
2001. 04. 25. 09:26
(NSZ) 2010-ig szóló előrejelzést készített a gazdasági tárca az ország energiaigényének alakulásáról, szeptemberben várhatóan elfogadja a parlament a villamosenergia-törvényt, amelynek hatálybalépésekor, 2003. januárjában szabaddá teszik a piac 35 százalékát - hangzott el az Energiakonferencia 2001 című kétnapos tanácskozáson. A kormányzat 2010-ig készített prognózisa szerint az ország összes energiaigénye évente átlagosan egy százalékkal, a vi
2001. 04. 25. 09:22
(NSZ) Több mint hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az év első két hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában. Januárban a növekedés közel tíz, februárban pedig hat százalék volt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A nagyobb forgalmat a tavalyinál hétezerrel több kiskereskedelmi üzlet bonyolította le. Az idei első kéthavi forgalom folyó áron 16 száz
2001. 04. 25. 09:03
(NSZ) Nem indokolt, hogy a kormány a közbeszerzési eljárás kikerülésével indította útnak autópálya-építési programját, és mellőzte a pályáztatást a Postabank eladásakor - derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Országgyűléshez benyújtott, a múlt év tapasztalatait összegző beszámolójából. A hivatal ugyan elismerte, hogy legtöbbször valóban körülményes és hosszadalmas versenytárgyalások mellőzése különleges helyzetekben járhat előnyökkel, a korm
2001. 04. 25. 08:48
(VG) A társaság 16 százalékos árbevétel-növekedés mellett a goodwill és UMTS-költségek nélkül számított eredményét 18 százalékkal tudta növelni , 450 millió euróra. A cég már forgalmának több mint ötödét külföldön realizálta. A mobilárbevétel 73 százalékkal ugrott meg, s immár a teljes bevétel 23 százalékát adja. Az előző negyedévhez hasonlóan ezúttal is a Deutsche Telekom (DT) negyedéves gyorsjelentéséből lehetett hozzávetőleges adathoz jutni a
2001. 04. 25. 08:47
(VG) Névértéken fizetné ki a kormány a mezőgazdasági szövetkezetek külső üzletrészeit -erősítette meg Borókai Gábor szóvivő. Így azonban az állam a gazdaságokban szavazati jog nélküli külső tulajdonossá válna. A MOSZ lehetséges tárgyalási alapnak tekintené, ha az állam e tulajdont tartalék vagyonként átadná a szövetkezeti tagoknak. Részletek a Világgazdasá
2001. 04. 25. 08:36
(FN) A tokiói Nikkei-225 13 827,5 ponton (+0,61%), a dél-koreai Kospi-index pedig 1,93 százalékos emelkedést könyvelhetett el. Csökkent viszont a tajvani TWSE, mely előző napi záróértékéhez képest 1,3 százalékkal alacsonyabban zárt. A hongkongi Hang Seng jelenleg 0,06 százalékos pluszban van.
2001. 04. 25. 08:29
(MTI-eco) A francia VivendiUniversal média- és kommunikációs vállalkozás kedden nyilvánosságra hozta, hogy tiszta bevételei ezen két fő üzleti területen az idei év első negyedében csaknem megkétszereződtek , elérve a 951 millió eurót. A csoport egyidejűleg bejelentette, hogy megállapodott a Rupert Murdoch ausztrál médiamogul birtokolta News Corp.-pal: összevonják (veszteséges) olaszországi fizetőtévés vállalkozásaikat, a Telepiu-t és a Stream-et.
2001. 04. 25. 08:17
(MH) Vállalkozóknak adná bérbe az ipari infrastruktúrát a győri kekszgyárát bezáró Danone cég. A élelmiszer-ipari konszern elnöke Matolcsy György gazdasági miniszterrel tárgyalt tegnap a győri üzem jövőjéről. Mint megtudtuk, a franciák meglehetősen furcsa logikai okfejtéssel számították ki, hogy győri egységük csupán 30 százalékos kihasználtsággal üzemel. További részletek a
2001. 04. 25. 08:15
(VG) Jóval többen bizalmatlanok az EU-val szemben a tagállamok többségében ma, mint tíz évvel ezelőtt. A csatlakozás pártolóinak tábora több tagjelölt országban is csökken, Észtországban pedig már abszolút többségbe kerültek a belépést ellenzők. Magyarországon ugyanakkor stabilan nagy az EU-tagság támogatottsága. Részletek a Világgazdaságban >>>
2001. 04. 25. 07:59
(VG) A Pénzügyminisztériumban is sokan akadnak, akik úgy vélik: a befektetési kedvezmények még tavaly hatályos rendszere jobb volt a jelenleginél. A tőkeszámlán tartott részvények árfolyamnyeresége után az idén kivetett adó eltörlése, vagy változtatása azonban a költségvetési terv miatt nem lenne egyszerű. Ugyanakkor mivel a költségvetési törvény ebből az adónemből milliárdos nagyságrendű bevételi tervet tartalmaz, korántsem lenne egyszerű az új
2001. 04. 25. 07:57
(VG) Akár részvények vásárlásával, akár opcióinak lehívásával a Mol ajánlattételi kötelezettség nélkül növelheti tovább részesedését a TVK-ban , a befolyásszerzés már csak a konszernszabályokat érinti. A TVK alaptőke-leszállítása miatt a magyar olajtársaság tulajdona 33,03 százalékra emelkedett a vegyipari cégben. Mivel a szavazati jogok nem részvényátruházás során nőttek a kritikus határ fölé, ezért a Molnak később sem keletkezhet felvásárlási k
2001. 04. 25. 07:55
A távközlés és a szórakoztató elektronika terén szerzett szakértelem egyesítése. A 3G és a mobil internet növekvő piacát megcélzó ideális együttműködés. Az Ericsson és a Sony Corporation közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írt alá egy olyan új vállalat létrehozására, amely egyesíti a két cég mobiltelefon üzletágainak tevékenységét világszerte. A Sony Ericsson Mobile Communications nevű új vállalat az Ericsson és a
2001. 04. 25. 00:00
A FigyelőNet kávéház vendége volt Kőrös Zsolt, az internetes biztonsággal foglalkozó Noreg Kft. ügyvezetője, aki élőben válaszolt az Önök kérdéseire. Összefoglalónk az online ankét szerkesztett változata.
2001. 04. 24. 18:49
Kollégája hirtelen felmondott, és nincs aki segítsen? Netán itt a mérlegkészítés szezonja, és annyit kell dolgoznia, hogy családja szinte alig látja? Megoldást jelenthet ilyenkor egy kölcsönbe kapott munkatárs.
2001. 04. 24. 18:25
Olvasói sztorik