[FN, FT] Egyre valószínűbb, hogy a július 3-án - egy hónapon belül immár másodszor - újra összeülő OPEC-miniszterek továbbra is a jelenlegi termelési szint mellett foglalnak majd állást - írja a Financial Times. Az OPEC főtitkára, Ali Rodriguez Araque szerint a piac egyensúlyban van, nincs szó elégtelen kínálatról, hanem inkább a csökkenő keresleti igény a jellemző. A főtitkár eddig egyetlen olyan OPEC-tagországról sem tud, amely a termelés emelésére vonatkozó javaslatot készülne tenni kedden, amikor az olajtermelő országok az egy hónappal ezelőtt felfüggesztett iraki olajexport óta eltelt időszak történéseit vizsgálják meg. Azt egyelőre nem tudni, hogy Irak mikor indítja újra a világ olajtermeléséhez napi 2,1 millió hordóval hozzájáruló olajexportját. Rodriguez szerint az iraki olajminiszter várhatóan erről is tájékoztatja majd kollégáit. Kétséges azonban, hogy tisztázhatja-e a helyzetet, mivel az ENSZ ugyancsak kedden dönt az irakot sújtó szankciók jövőjéről. Mint ismeretes, Irak a számára kedvező döntés, valamint az "olajat az élelmiszerért" program további féléves meghosszabbításához kötötte a termelés visszaállítását.
Ajánlott videó
- 21:15 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 18.
- 21:13 Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben
- 20:53 „Most a magánéleti seggfejekről van szó” – dalbemutató titkos Carson Coma koncerten jártunk
- 20:48 A Kecskemétről Angliába szerződő magyar focista: Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 20:15 Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
- 20:05 A Harry Potter-filmekben diákot játszott a színésznő, aki A Bridgerton családban kétgyerekes anyukát fog alakítani
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
- 19:44 Nagy Márton: Minden eddiginél szigorúbb szabályozás lesz az Airbnb-k esetében
- 19:25 És egyre csak emelkedik a víz – képeken a szerdai Duna-helyzet
- 19:11 Szaúd-Arábia nem ismeri el Izraelt Palesztina létrejötte nélkül
- 19:05 Már több mint 610 ezer orosz katona eshetett el vagy sebesülhetett meg az ukrajnai háborúban
- 19:01 A kiscsapat sportdiplomáciai sikere: mégis lejátsszák a Mezőörs-Paks kupameccset
- 19:00 Élményvonattal akart szelfizni, majdnem az életét adta a fotóért
- 18:58 Már lehet regisztrálni a Fehér-tavi darulesre
- 14:23 Medián: a fiataloknál nyerő helyzetben a Tisza Párt
- 09:26 Budapesti cég gyártotta a Libanonban felrobbant csipogókat
- 15:48 Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit
- 17:29 „Itt, a rántott csirkemell feliratnál fog megállni a víz”
- 09:55 Feldarabolják a Vodafone-t
- 07:02 A védekezés keddi képei Orbánnal
- 13:51 Mennyi nyugdíjat kaphatnak a minimálbéresek?
- 08:47 Egy hete tart a hajtóvadászat a gyilkosság miatt keresett Gál János ellen, erről az óriási tetoválásról ismeri fel
- 15:48 Rogánék több mint 380 ezer telefonszámot adtak át egy propagandakampányhoz
- 16:59 Újabb robbanások történtek Libanonban, több százan megsebesültek, ezúttal walkie-talkie-król szólnak a hírek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!