Belföld

[FN] A Vodafone arról adott hírt, hogy a szeptember 30-ával végződött üzleti féléve után 30-40 százalékkal jobb eredményre számít . A Vodafone november 13-án teszi közzé a végleges félévi gazdálkodási mutatókat. Szakértők szerint a Vodafone legutóbb kiadott belső adatai szerint a költségek csökkentésére tett erőfeszítések a vártnál jobb eredményt hoztak. •
2001. 10. 05. 11:22
[FN] A dél-koreai Daum Communications bejelentette, hogy panasszal fordult a Szöuli Területi Bírósághoz , hogy az ítélettel tiltsa meg a Windows új verziójának, az XP terjesztését. Az operációs rendszert október 25-én tervezik útnak engedni világszerte. Bill Gates a hír hallatán távolkeleti körútjának programjába illesztette Dél-Koreát. A panasz fő oka, hogy az ún. "instant messaging
2001. 10. 05. 10:53
[FN, MTI-Eco] A Kopint-Datorg szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2001-ben a korábban vártnál mérsékeltebb ütemben, 4 százalékkal nő majd - áll a cég konjunktúra-jelentésében. Ebben jelentős szerepet játszik a nyugat-európai dekonjunktúra is, aminek következtében lassabban nő az export az elmúlt évhez képest. A kutatók szerint a belföldi felhasználás sem növekszik annyira, hogy ellensúlyozná a külgazdasági teljesítmény romlását.
2001. 10. 05. 10:44
[FN] A Merrill Lynch csütörtökön megnevezte azt a két személyt, akik a társaság befektetési üzletágának társigazgatói lesznek . Egyikük Paul Roy, londoni veterán a Smith New Court-tól, másikuk pedig Arshad Zakaria kockázati menedzser. A kinevezések előzménye, hogy kedden kinevezték elnökké Thomas Davis-t, de nem nevezték meg utódját, ezzel egyidőben pedig kinevezték Kelly Martint Win
2001. 10. 05. 10:24
[FN, MTI-Eco] Pongrácz Antalt nevezte ki Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója vezérigazgató-helyettesévé. Erről a Magyar Tőkepiac pénteki számában tájékoztatott a pénzintézet.
2001. 10. 05. 10:09
[FN] 6367,64 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX. Az érték 46,06 ponttal elmarad a csütörtöki zárástól. A Nasdaq Composite indexe 1597,33 ponton fejezte be a csütörtöki napot, ami 1,06 százalékos (16,52 pont) erősödés szerdához képest. A DJIA mutatója 0,69 százalékkal (62,90 ponttal) 9060,88 pontra hanyatlott. Pénteken minimális emelkedést mutatott
2001. 10. 05. 10:03
[FN, MTI-Eco] Az ipari termelés az előzetes, szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazított adatok szerint 3,8 százalékkal nőtt augusztusban az előző hónaphoz képest, és 1,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A kiigazítatlan adatok szerint a nyolcadik hónapban az ipari termelés 3,1 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit, az első nyolc hónapban 6,2 százalékkal nőtt az előző
2001. 10. 05. 09:51
[FN] A PC-gyártó Gateway arról számolt be, hogy a harmadik negyedévben a vártnál komolyabb veszteséggel kénytelen számolni . Elsősorban az amerikai terrortámadások miatti keresletcsökkenés következtében a társaság 14-17 centes részvényenkénti veszteségre számít a szeptemberrel zárult negyedévre. •Folytatás a CNNfn old
2001. 10. 05. 09:09
[FN] A Fuji Photo Film Co. - elsősorban a csökkenő utazási kedvre hivatkozva - bejelentette, hogy várhatóan nem éri el a korábban tervezett bevételi szintet . A Fuji digitális fényképezőgépeinek elasása egyes vélekedések szerint 13 százalékkal esik vissza a folyó üzleti évben. A cégnél úgy tervezik, hogy március végéig világszerte 4,8 millió darab készüléket értékesítenek. •
2001. 10. 05. 08:35
[FN] Nem látják biztosítva a sürgősségi betegellátás feltételeit az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben dolgozók - áll abban a levélben, amelyet Mikola István egészségügyi miniszterhez juttatott el az intézet másodorvosi kara. Mindennek fő oka az alulfinanszírozottság, amely lassanként valóban ellehetetleníti e betegek ellátását, és a rendezetlen állapotok már anyaghiányban i
2001. 10. 05. 08:25
Az Oxford Egyetem kutatói azonosították az első olyan gént, amely meghatározó szerepet játszik a beszéd és a nyelvfejlődés terén. Szintén brit kutatók megfejtették a bubópestis géntérképét.
2001. 10. 05. 08:23
[FN] Tavaly alig 10 milliárd forinttal sikerült csökkenteni a magyar állam rendszerváltás előtt keletkezett követeléseit a tervezett 21 milliárd forinttal szemben. Az év végén a külföldi követelések 46,7 milliárd forintra rúgtak, aminek döntő része már lejárt. Idén felgyorsult - a tavaly még akadozó - orosz államadósság lebontása, s gyakorlatilag befejeződött az algériai követelések
2001. 10. 05. 08:11
[FN] Több tízmilliárd forinttal többet adna a fővárosi MSZP a budapesti kórházak, közlekedés és az oktatási, valamint szociális intézmények működtetésére a jövő évben a tavalyinál . Ezzel a csomaggal készül a párt az SZDSZ-szel folytatott költségvetési tárgyalásokra - mondta el lapunknak Gy. Németh Erzsébet, a legnagyobb városházi frakció vezetője. Kétmilliárd forintnyi pluszforrás szükséges ahhoz, hogy a közterületeken a város köztisztasága is é
2001. 10. 05. 08:04
[FN] Eddig illetékességi okokból tologatták a hatóságok az M3-M30-as autópálya építésénél felmerülő hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen augusztus elején Keller László (MSZP) képviselő által tett feljelentést - olvasható a Magyar Hírlapban. Mára ismételten a Bács-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysághoz került az ügy, ahol feljelen
2001. 10. 05. 07:57
[FN] Kétségtelenül szükség van a Malév Rt. tőkehelyzetének rendezésére , ám a légitársaság jövőjének kulcsa elsősorban a belső megújulás és a piaci versenyképesség megteremtése - nyilatkozta lapunknak Danks Emese, a nemzeti légitársaság szóvivője. Az átalakítási program eredményeként a 2002. évre már "nullszaldós" eredményt vár a Malév. •
2001. 10. 05. 07:52
[FN] Az Európai Unióval tárgyaló magyar delegáció azt kívánja elérni, hogy a belépés után a magyar agrárgazdálkodók minden közösségi támogatási formához ugyanúgy hozzáférhessenek, mint uniós versenytársaik - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter. Értékelése szerint a várhatóan három éven belül bekövetkező csatlakozás után 1,8-2,2 milliárd euró közösségi forrást használhat fel
2001. 10. 05. 07:44
[FN] A kormány támogatja, hogy a kelet-európai tőzsdék együttműködésével készítsék elő a börzék esetleges fúzióját - mondta el Varga Mihály tegnap lapunknak. A pénzügyminiszter közölte: 2003-tól kedvezőbb személyi jövedelemadó-rendszerre és a 25 százalékos áfakulcs fokozatos mérséklésére lehet számítani. Lehetséges, hogy a gazdaságélénkítő csomag részeként a kormány átvállalja az ex
2001. 10. 05. 07:40
Két szoftveróriás évek óta birkózik egymással. Hol pereskednek, hol a programozókat és a fogyasztókat próbálják meg magukhoz édesgetni. A háború kimenetelétől függ, hogy milyen lesz az internet pár év múlva.
2001. 10. 04. 17:40
[FN, MTI-Eco] Jelentős emelkedéssel zárt csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A mutató 119,56 pontos erősödést követően 6413,70 ponton fejezte be a kereskedést, de nap közben 6500 pont felett is járt. A vezető részvények közül az OTP nagy arányú drágulását érdemes megemlíteni. A New York-i börze 30 vezető részvényének DJIA mutatója a kereskedés első p
2001. 10. 04. 16:33
[FN, MTI-Eco] Az Európai Bizottság aggodalommal fogadta a Swissair svájci légitársaságnak nyújtott állami támogatás hírét , és illetékes tisztségviselője az üggyel kapcsolatban bekérette Svájc EU-nagykövetét. A gyakorlatilag csődhelyzetbe került légitársaság szerdán kapott 450 millió svájci frank (306 millió euró) összegű rendkívüli készenléti hitelt a szövetségi kormánytól, ami lehe
2001. 10. 04. 16:08
[FN, MTI-Eco] Az IBM kifejlesztette a világ jelenlegi leggyorsabb szerverét , a Regatta terméket - közölték csütörtökön az IBM Magyarország Kft. sajtótájékoztatóján. Veres Zsolt, az IBM Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a szerverre Magyarországon is lesz igény, a terméket ez év végén már szállítani is tudják. Az ügyfeleknek az új terméket október 10-11-én mutatják az IBM kétnapos szakmai rendezvényén.
2001. 10. 04. 16:04
[FN, MTI-Eco] A Dell Computer megerősítette harmadik negyedévi nyereségvárakozását , amivel nem kis meglepetést okozott azon elemzők körében, akik visszafogásra számítottak. Eszerint a cég egy részvényre eső nyeresége 15-16 cent lesz 7,2-7,6 milliárd dollár bevétel után.
2001. 10. 04. 15:51
Olvasói sztorik