Belföld

[FN, Origo] Csiszár Jenő ismét kedvet kapott a televíziózáshoz . Bár még nem tudni, melyik csatornán láthatjuk újra, de azt mondja, egyéni stílusú útifilm-sorozatot készít majd. Az elhatározás Balin történt meg, ahová pihenni utazott. Úgy hírlik, a fenegyerek imidzsű sztár nemsokára filmben is szerepel majd, ahol önmagát alakítja majd. •
2002. 03. 14. 13:54
[FN, Index] Három másik áruházzal együtt a Centrum Áruházak Rt. túlad a Blaha Lujza téren álló patinás épületen . A Corvinért és társaiért összesen hat és fél milliárd forintot kér az rt. Az eredetileg angol nagyáruház stílben épült ingatlanról végre lekerülhet a szocreál borítás, de az is lehet, hogy az eladás után a Corvin megszűnik áruház lenni. •
2002. 03. 14. 13:41
[FN, HWSW] A Gartner Japan közzétette a 2001-es japán nyomtatópiacra vonatkozó piackutatási jelentését, e szerint az eladások 7,73 millió darabot tettek ki tavaly , ez 5,8 százalékos csökkenés 2000-hez képest, míg értékben 3,14 milliárd dollárt tett ki a forgalom, ez 11,1 százalékos csökkenés az előző évhez viszonyítva. A visszaesést két fő tényező okozta: a gazdasági hanyatlás és a PC-forgalom lelassulása. Ez ahhoz vezetett, hogy 1994 óta előszö
2002. 03. 14. 13:14
[FN, HWSW] Az AMD bejelentette, hogy a vállalati illetve otthoni piacra szánt asztali számítógépekben is jelentősen növelte a piaci részesedését 2001-ben . A félvezetőgyártó cég a Gartner Dataquest felmérésére alapozva hozta nyilvánosságra információit. A Gartner jelentése szerint a 2001-ben eladott, Windows operációs rendszert futtató asztali gépek 22 százaléka épült AMD processzorra, ami 4 százalékpontos emelkedés 2000-hez képest.
2002. 03. 14. 12:51
[FN, MTI-Eco] Az elmúlt évben a bankrendszer jövedelmezősége jelentősen javult , a kereskedelmi bankok adózás előtti eredménye csaknem 50 százalékkal 144,4 milliárd forintra, a szövetkezi hitelintézeteké pedig 39,9 százalékkal 6,7 milliárd forintra nőtt - mondta Szepesi György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főosztályvezetője csütörtökön. Kifejtette: tavaly a korábbi tendenciák folytatódtak, élesedett a pénzügyi szektorban a verseny
2002. 03. 14. 12:40
[FN, MTI-Eco] Szlovákia hazai összterméke 3,9 százalékkal volt nagyobb a tavalyi negyedik negyedévben, mint egy évvel korábban , és ezzel a tavalyi egész évi átlagos gazdasági növekedés elérte a 3,3 százalékot - jelentették csütörtökön a szlovák statisztikai hivatalban. A negyedik negyedévi gyorsulást a hazai fogyasztás 8 százalékos növekedése táplálta. Ezen belül a lakossági fogyasztás 5,3 százalékkal nőtt a 2000-es utolsó negyedhez képest.
2002. 03. 14. 12:23
[FN] Ahogy Olaszország, úgy Franciaország ipari termelése is jobb eredményt mutatott januárban , ezzel azt jelezve, hogy az amerikai fellendülés segíthet az Európai növekedésének a tavalyi visszaesés után. A francia index 0,6 százalékkal állt magasabban, mint decemberben, amikor a pontosított adatok alapján 1,1 százalékos volt a gyengülés - jelentette a kormány. Az Egyesült Államok, mely az euróövezeti export egyötödének célállomása, kezd kilábal
2002. 03. 14. 11:55
Ha amúgy nem lenne jó tanulni, akkor az adatok akár kiábrándítónak is mondhatók : 8 általánossal magasabb jövedelmet lehet elérni, mint szakmunkás végzettséggel vagy érettségivel, és a legképzettebbek átlagjövedelme is csupán a másfélszerese a legképzettlenebbekének.
2002. 03. 14. 11:45
[FN, MTI-Eco] A monetáris bázis éves növekedési üteme - a kötelező tartalék szabályozásában történt változások kiszűrésével - 17,6 százalékra emelkedett februárban - közölte a jegybank csütörtökön az előzetes adatok alapján. Az előző hónaphoz képest a monetáris bázis (M0) növekedése 1,7 százalékponttal nőtt.
2002. 03. 14. 11:12
[FN] Nyilvánosságra került, hogy a BP olajóriás vezérigazgatójának 58 százalékos béremelése után éves jövedelme nem kevesebb, mint 3 millió font (kb 1,185 milliárd forint). Lord Browne fizetését 2000-ben 1,9 millióról emeték fel a jelenlegi összegre - mutatta a vállalat évvégi jelentése. A szakember alapdíja 869 ezer fontról "csak" 1,2 millióra emelkedett, de ehhez még kap teljesítménybónuszt és jelentős kötségtérítéseket. Lord Browne 2,6 millió
2002. 03. 14. 11:00
[FN, MTI-Eco] Olaszországban januárban csaknem stagnált az ipari termelés : 0,2 százalékkal bővült, szezonális kiigazítással, decemberhez képest, a decemberi 1,5 százalékos havi gyarapodás után. Ha az áram- és a gáztermelés nem nőtt volna kiugró 7,3 százalékkal, a januári havi adat úgyszólván változatlanságot jelzett volna decemberhez képest - jelentették csütörtökön az olasz statisztikai hivatalban. Az olasz ipari termelés szeptembertől november
2002. 03. 14. 10:53
[FN] A Lehman Brothers felajánlotta, hogy pénzben kárpótolja azon klienseit, akik egy most felfedezett 15 éves csalásnak voltak áldozatai . A cég egyik alkalmazottját Frank Gruttadauriát azzal vádolják, hogy a bank több ügyfelének összesen közel 40 millió dolláros kárt okozott, előbb az SG Cowennél majd a Lehman Brothersnél, amely 2000 októberében vásárolta fel a rivális brókerüzletágat. Az amerikai tőzsde felügyeleti szerve, a Securities and Exc
2002. 03. 14. 10:41
[FN, MTI-Eco] Az Ernst and Young könyvvizsgáló csoport kiszállt az Andersen megvásárlásáról folytatott tárgyalásokból , legalábbis addig, amíg az Enron-csőd miatt komoly bajba került rivális cég helyzete nem tisztázódik. Az Andersen ellen perek sora készül, sőt büntetőeljárás is lehetséges, miután erős kételyek merültek fel az Enronnál alkalmazott könyvvizsgálati módszerei kapcsán.
2002. 03. 14. 10:24
[FN] Az Allied Irish Bank Plc. azt nyilatkozta, hogy Frank Bramblet, az amerikai ágazat vezetőjét elbocsátják , és az egység több pénzügyi irányítójának már korábban felmondtak, miután kiderült a 691 millió dolláros csalás. Írország legnagyobb bankjának döntését egyhónapos vizsgálati idő előzte meg, amikor is Eugene Ludwig, korábbi bankszabályozó azt vizsgálta, hogyan lehetett öt éven keresztül folyamatosan kicsalni a pénzt anélkül, hogy a vezető
2002. 03. 14. 10:20
Csütörtökön 10,8 pontos emelkedést követően 8076,33 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . Az árfolyamok gyengülésére számítanak a csütörtöki budapesti részvénypiacon a megkérdezett tőzsdei szakértők. A londoni FTSE-100 0,4 pontos, a frankfurti DAX-30 0,19 pontos veszteséggel indult. A Nasdaq Composite 35,08 pontos, 1,85 százalékos eséssel 1862,04 po
2002. 03. 14. 10:09
[FN] A világ legnagyobb kiskereskedője, a Wal-Mart Stores Inc. részesedést vásárol a japán Seiyu Ltd.-ből , hogy talpalatnyi helyet szerezzen a második legnagyobb kiskereskedelmi piacon. A Japán ötödik legnagyobb hálózatából felvásárló vállalat rövidebb útját szeretné választani a piacra kerülésnek, mert korábban látta a konkurens francia Carrefour SA-nak milyen nehéz dolga volt saját üzleteinek beindításakor. "A Wal-Mart megoldása igen okos, his
2002. 03. 14. 09:51
[FN] A PSA Peugeot Citroen hamarosan megelőzi a picversenyben a Volkswagen AG-t, Európa legnagyobb autógyártóját új modellek és fejlesztett dízelmotorok bevezetésével. A francia vállalatnak 15,8 százalékos volt a piaci részesedése a múlt hónapban, köszönhetően a 6,8 százalékos forgalomnövekedésnek, míg a német társaság mutatója 17,6 százalékra esett vissza az eladások 7,2 százalékos gyengülése következtében. A Peugeot 1997-ben az ötödik helyen á
2002. 03. 14. 09:48
Az idei hannoveri CeBit első napja a harmadik generációs mobilszolgáltatásokra való előkészületek jegyében telt: míg a telkók bizakodóan nyilatkoznak a hálózatok kiépítéséről, a készülékgyártók nem tolonganak a 3G-s készülékekkel.
2002. 03. 14. 09:24
Verheugen megerősítette, hogy az Európai Bizottság a következő hetekben előáll az EU közös álláspontjára tett javaslattal a mezőgazdaság, a regionális fejlesztés, a költségvetés és az intézményi kérdések fejezetében. A biztos szerint a júniusi sevillai EU-csúcs idejére az uniónak meg kell állapodnia ezekről a közös álláspontokról, s így a június végéig tartó spanyol elnökség alatt a
2002. 03. 14. 09:23
Svetlana Kuzmenová, a BCPB (pozsonyi tőzsde) egyik vezetője szerint a börze keretein belül független felügyeleti részleg alakulna , ami az állami tőzsdefelügyelettel, a rendőri szervekkel és az adóhatósággal együttműködve felügyelné a tranzakciók jogszerűségét - jelenti a SITA hírügynökség. Ezen jogkörét alkalmazva a tőzsdei felügyeleti részlegnek lehetősége lenne eljárni (a pénzpiac
2002. 03. 14. 09:18
Romániában egy hét alatt Sorin Vantu üzletember két pénzintézete zárt be . Miután a jegybank bejelentette, hogy a betétesek 20 millió dollárjának eltűnése miatt bezárja a Banca Romana de Scontót (BRS), a Banca de Investi si Dezvoltare is befejezte működését. A tőkéjének háromnegyedét elvesztő intézmény igazgatótanácsa lemondott - írja a Reuters. A bank felállításához használt tőke er
2002. 03. 14. 09:15
Lecsengőben az Electro World februári nyitása utáni izgalom a műszakicikk-piacon . A fogyasztói árak, úgy tűnik, kiegyenlítődnek, s a Media Markt is felhagyott a háromhetes agresszív akcióval. Ám küszöbönáll egy újabb árháború, hiszen a Media Markt jövő héten nyitja új áruházát az Árkád bevásárlóközpontban. Az Electro World (EW) és a Media Markt (MM) elektronikai cég látványos árvers
2002. 03. 14. 09:10
Továbbra is Magyarországon tartja megvalósíthatónak a közel egymilliárd dolláros beruházását az olasz Redilco ingatlanfejlesztő , amelynek közel egymillió eurós vesztesége keletkezett az elmaradt nagykanizsai projekt miatt - tudta meg a Világgazdaság Massimo Mazzitól, a Redilco Real Estate SpA elnökétől Cannes-ban, a világ legnagyobb ingatlanbefektetési fórumán, a MIPIM-en. Bár az ol
2002. 03. 14. 09:01
A világgazdasági konjunktúra kilátásairól továbbra is vegyes képet kaphatunk, ha a makrogazdasági adatokat, a bizalmi indexeket, illetve a különböző kutatóintézetek előrejelzéseit próbáljuk összerakni . Az utóbbi időben mintha kicsit növekedett volna a gyors kilábalással kapcsolatos optimizmus. A Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) egyik tagja a hét elején úgy nyilatkozott: 2002 vá
2002. 03. 14. 08:55
Olvasói sztorik