Belföld

CeBit – hangolás 3G-re

Az idei hannoveri CeBit első napja a harmadik generációs mobilszolgáltatásokra való előkészületek jegyében telt: míg a telkók bizakodóan nyilatkoznak a hálózatok kiépítéséről, a készülékgyártók nem tolonganak a 3G-s készülékekkel.

Míg tavaly a kiállítók száma meghaladta a 8000-et, idén pontosan 7962-en hozták el újdonságaikat a legnagyobb technológiai és kommunikációs kiállításra, a CeBitre. 60 százalékuk Németországból érkezett, de jelentős számban képviseltették magukat a tajvani, amerikai, brit és dél-koreai tech cégek is.

CeBit – hangolás 3G-re 1A telkók 2003-ra készek a 3G-s hálózatokkal. Az európai távközlési szolgáltatók újra megerősítették, hogy 2003-ra megteremtik a harmadik generációs szolgáltatások infrastrukturális hátterét. A Deutsche Telekom, a legnagyobb német telkó azt ígérte, hogy év végére 20 német városban már működik 3G-s hálózata, a második legmeghatározóbb piaci szereplő, a Vodafone pedig már késő őszre tervezi az indulást.

Tartalomszolgáltatás területén előttük jár azonban a harmadik legjelentősebb szolgáltató, a holland Royal KPN NV leányvállalata, az E-Plus, amely a japán NTT DoCoMoval közösen múlt héten indította el Németországban a Japánban oly sikeres i-mode szolgáltatását. Az E-Plus elnöke a kiállításon azt mondta, számításaik szerint a mobiltartalomra előfizetők száma egy év alatt 400-600 ezerre nőhet.

A 3G-s hálózatok azonban Európában valószínűleg nem Németországban, hanem Nagy-Britanniában és Olaszországban kelnek elsőként életre: az első fecske várhatóan a hongkongi központú Hutchinson lesz.

De hol vannak a készülékek? Ugyanakkor csalódást okozott a szakértők számára, hogy a készülékgyártók nem tolongtak a 3G-s készülékek prototípusaival. Bár a Nokia bejelentette, hogy szeptember 26-án piacra dobja első 3G-s készülékeit, a kiállításra nem hozott ízelítőt. A csalódottakat vigasztalandó a finn cég hangsúlyozta, hogy a szeptember végi indulással már a széles közönséget, és nem csupán egy szűk tech-réteget kíván megcélozni.

A Siemens és a Sony-Ericsson szintén csak beszélt idén piacra dobandó harmadik generációs készülékeiről. A Philips csak jövő év közepén készül kijönni nagy sebességű adatátvitelre képes telefonokkal.

CeBit – hangolás 3G-re 2Hat új készülék a Nokiától. 3G-s készüléket nem, de hat új – 7210, 3510, 3410, 3315, 6310i, 9210i – telefont, illetve kommunikátort kiállított a Nokia Hannoverben. Az új telefonok színes kijelzővel ellátottak, multimédiás üzenetküldési lehetőséggel és többszólamú midi zenékkel felszereltek, illetve támogatják a Javat. A 9210i kommunikátoron a felhasználók böngészhetnek Operával, a 3315-ös készülék pedig a kínaiak számára megnövelt telefonkönyv-memóriát kínál, sőt támogatja a thai nyelvet is.

CeBit – hangolás 3G-re 3I-mode a Toshibától. A Toshiba i-mode kompatíbilis telefonnal rukkolt elő: a TS21i névre hallgató készülékkel a felhasználók e-mailt küldhetnek és fogadhatnak, illetve multumédiás tartalmak között böngészhetnek. A GPRS-t használó telefonok nagy színes kijelzőt kaptak. A Toshiba a Németországban múlt héttől, Hollandiában áprilistól, Belgiumban pedig júniustól i-mode szolgáltatást kínáló KPN-nel szövetségben dobja piacra a telefonokat.

Kettős kompatibilitású készülékek a Siemenstől. A Siemens S47-es készüléke egyaránt támogatja az USA-ban használt TDMA CeBit – hangolás 3G-re 4mobilrendszereket és az Európában és Ázsiában elterjedt GSM rendszereket. A kiállításon szintén bemutatott M50-es Siemens készülék támogatja a Javat, amely révén a felhasználók játékokat tölthetnek el. A telefonnal lehetőség nyílik multimédiás üzenetek fogadására és küldésére, a letöltött képet 101×64 pixeles fekete-fehér kijelzőn jeleníti meg. A 130 fontos készülék júniustól lesz kapható a boltokban, ám nem kell sokat várni a színes kijelzős verzióra sem.

CeBit – hangolás 3G-re 5Stratégiai szövetség a Microsoft és a Deutsche Telekom között. A világ legnagyobb szoftvergyártója bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lép a Deutsche Telekommal, ennek keretében a vállalati szféra számára mobilszoftvereket fejlesztenek. A Microsoft úgy véli, hogy a szoftverfejlesztés következő jelentős platformja a mobiltelefon lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik