Belföld

[FN] Adrian Nastase román miniszterelnök telefonon beszélgetést folytatott Medgyessy Péterrel, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjével - jelentette be egy román kereskedelmi televízió politikai vitaműsorában Viorel Hrebenciuc, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke. Hrebenciuc a beszélgetés tartalmáról nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy a két politikus román nyelven tárgyalt egymással. A PSD alelnöke, aki a ro
2002. 04. 26. 11:46
[FN] Hét hónapja nem volt ilyen alacsony a foglalkoztatottságon kívüliek száma Japánban a kormány legutóbbi felmérése alapján. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a márciusi munkanélküliség a februári 5,3-ról 5,2 százalékra csökkent, míg decemberben a ráta 50 éves rekordmagasságot ért el 5,5 százalékos szintjével - a munkaerőt vizsgáló statisztikai hivatal kimutatása szerint. Ez az eredmény lehet az elemezők szerint az első jele a recesszió
2002. 04. 26. 11:34
[FN] A Honda Motor Co. utolsó negyedéves profitja 69 százalékkal bővült, miután Amerikában több autót tudott eladni a drágábbak közül is, valamint jelentős gyarapodást hozott neki a gyengébb jen. Japán második legnagyobb autógyártója úgy jósolja, idén egy negyedévnyivel nagyobb lesz a hasznuk. A vállalat nettó bevétele rekordnak számító 107 milliárd jent (832 millió dollár) ért el, ami részvényenként 109,5 jent eredményezett a március 31-ével vég
2002. 04. 26. 11:16
[FN] A világ legnagyobb étel- és szappangyártója, az Unilever azt jelentette, hogy első negyedéves profitja 84 százalékkal növekedett, köszönhetően a korábbi költségmegtakarításnak és az alacsonyabb kamatbefizetéseknek. A vállalat nettó bevétele a korábbi 244 millió dollárról 450 millióra bővült, ami részvényenként 20 centes javulást jelent a haszonban. A Dove szappan és Lipton teák gyártója azt tervezi, hogy 1 milliárd eurót spórol meg az idén a
2002. 04. 26. 11:03
[FN] Argentína bankjai pénteken egy hét óta először újra kinyitnak, miután kijelölték immár a hatodik gazdasági minisztert egy év alatt. Az új vezető Roberto Lavagna, szabadpiaci gazdaságkutató, aki korábban diplomata volt. A hírügynökségek jelentése alapján, a Harvardon végzett szakember korábban az Európai Unió és a Világkereskedelmi Szervezet követeként dolgozott, és Gullermo Calvo ajánlására érkezet, aki [...]
2002. 04. 26. 10:38
[FN, Index] Április elsejétől az írható CD-k csak hologramos matricával kerülhetnek forgalomba, amely azt jelzi, hogy a lemezre megfizették a jogdíjat. A matricát az Artisjus gyártatja Németországban, és minden jogdíjat fizető terjesztőnek ingyen biztosítják. A szerzői jogvédő egyesület ezzel kapcsolatos közleménye januárban látott napvilágot, ebben a kereskedőknek március 31-ig adtak haladékot, hogy meglévő készleteiket értékesíthessék.
2002. 04. 26. 10:37
[FN, Index] Az új kormányban a gazdasági tárca minden korábbinál kisebb hatáskörrel rendelkezik majd - írja a Napi Gazdaság. A várhatóan a szabaddemokratáknak jutó egykori csúcsminisztériumból a külgazdaság már két éve elkerült, most pedig a turisztika és a Széchenyi terv több programjának felügyelete, valamint a hosszú távú stratégiai tervezés is valószínűleg más tárca feladata lesz. •
2002. 04. 26. 10:36
[FN] A világ legnagyobb könyvelési vállalata, a PricewaterhouseCoppers LPP felvásárlási ajánlatot tett a bajba jutott Arthur Andersen LPP adóüzletére, ezzel konkurenciát teremtve a Deloitte & Touche LPP tervének - állítja az ügyben több illetékes. A második legjelentősebb könyvvizsgálással foglalkozó társaság, a Deloitte különleges tárgyalási jogokkal bír, és az Andersen 560 adópartnere közül 200 átvételét vállalata 2 ezer ember alkalmazásával eg
2002. 04. 26. 10:27
Amerikai sikerkönyvek tucatja próbálta lerántani a leplet és bemutatni a sikeres élet receptjét. Aranyszabály persze nincsen, a példák azt mutatják, hogy az iskolázatlanság vagy a balkezesség sem kizáró tényezők.
2002. 04. 26. 10:25
[FN, MTI] A tulajdonosi jogokat gyakorló közlekedési és vízügyi miniszter elfogadta a MÁV Rt. 2002. évi üzleti tervét - közölte a vasúttársaság. Az elfogadott üzleti terv szerint a MÁV idei vesztesége nem haladhatja meg a 28,9 milliárd forintot. A MÁV Rt. 2002. évi költségtervében kiadásként 240 milliárd 933 millió forint szerepel, amiből 103 milliárd forint anyagjellegű ráfordítás, 107,5 milliárd forint személyi költség. A bevételi terv végössze
2002. 04. 26. 10:19
[FN] Pénteken 0,93 pontos gyengüléssel 8666,73 ponton nyitott a BUX. Továbbra is alacsony forgalmat, enyhe indexerősödést prognosztizáltak a megkérdezett szakértők a pénteki tőzsdei kereskedésre. A hosszú hétvége előtt a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 107,33 pontos, azaz 0,92 százalékos visszaeséssel 11541,39 ponton zárt. Hétfőn Japánban a tőzsdék és devizapiacok ünnepnap mi
2002. 04. 26. 10:05
[FN, MTI-Eco] A várakozásoknak megfelelően a svéd Riksbank 25 bázisponttal megemelte irányadó kamatlábait. A kamatemelést követően a svéd korona árfolyama 10,2750-en szilárdan tartotta magát a dollárral, és 9,23-on az euróval szemben.
2002. 04. 26. 09:35
[FN, MTI-Eco] A működő vállalkozások száma az első negyedévben mintegy 18 ezerrel nőtt, ezen belül a társas vállalkozások száma 10 ezerrel, az egyénieké több mint 7,5 ezerrel emelkedett - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH adatai szerint 2002. március végén 805.545 működő vállalkozást tartottak nyilván. A társas vállalkozások a negyedév utolsó napján 44,1, az egyéniek pedig több mint 55,9 százalékot képviseltek a működő vállalko
2002. 04. 26. 09:23
[FN, MTI-Eco] A Fotex Első Amerikai-Magyar Fotószolgáltatási Rt. igazgatósága elfogadta, hogy Várszegi Gábor visszavonul a vezérigazgatói teendők ellátásától, és a jövőben változatlanul az igazgatóság munkáját irányítja, mint az igazgatóság elnöke - közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban pénteken. A vezérigazgatói feladatkört Kenedi Róbert veszi át.
2002. 04. 26. 09:20
[FN, MTI-Eco] A Yahoo Japan Corp. 5,9 milliárd jen nettó nyereséget ért el a március 31-ikén végződött pénzügyi évben. A konszolidált adatok nem állnak rendelkezésre, mivel a Yahoo Japan átállt nyereségének anyavállalatra vonatkozó közzétételére. Az anyavállalati bázison a nettó nyereség közel megkétszereződött az előző 2,9 milliárd jenhez képest.
2002. 04. 26. 09:16
Az első negyedéves eredményekkel és a korábbinál földhözragadtabb elképzelésekkel meg tudta tartani elnöki székét a Vivendi Universal sokat bírált elnöke, Jean-Marie Messier. Szakértők szerint azonban csak átmeneti szélcsendről van szó, és a cég első emberének a közgyűlés próbaidőt adott - írja a Reuters. Messier elsősorban a kedvező pénzügyi eredményekkel hűtötte le a fejét követelő kisrészvényeseket. A médiabirodalom összességében 1,71 milliárd
2002. 04. 26. 08:45
Magyarországon a nyugat-európai szintnél alacsonyabb, a kelet-közép-európai térség átlagának viszont többé-kevésbé megfelelő bírságokat szabnak ki a közlekedési szabálysértésekért - derül ki a német autóklub (ADAC) legfrissebb összehasonlításából. A Der Spiegel című hírmagazinban ismertetett öszszehasonlítás a legtöbb európai ország vonatkozásában ismerteti a különböző kihágások elkö
2002. 04. 26. 08:38
Az argentin képviselőház elfogadta a bankrendszer megmentésére hivatott törvényjavaslatot, amely fenntartja a számlák befagyasztását, ezzel biztosítva a rendszer likviditását. Eduardo Duhalde argentin elnök eközben megerősítette, hogy a pezó rögzített árfolyamának újbóli bevezetését fontolgatja, s azt a dollárhoz kötné. Így kívánná elkerülni a hiperinflációt a vele járó áremelkedések
2002. 04. 26. 08:35
A gyógyszergyártók elvárják, hogy a kormánnyal tavaly kötött hároméves megállapodás szerint folytatódjanak a gyógyszerártárgyalások, s július 1-jével a 700-féle új készítménnyel bővült tb-lista jelenjen meg a kormányrendeletben. A cégek élni kívánnak a termelői árak átlagosan 5 százalékos emelésével. •
2002. 04. 26. 08:33
A bírói illetményrendszer megújítását szolgáló, különböző kedvezményeket és a nyugdíjak rendezését is tartalmazó koncepciót fogadott el egyhangúlag legutóbbi ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT). Az erről szóló sajtótájékoztatón Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke egyebek közt kifejtette: a bírák reáljövedelme évek óta folyamatosan csökkent, aminek oka, ho
2002. 04. 26. 08:30
Semmilyen ok sincs arra, hogy a Fidesz rendkívüli kongresszust tartson, a választási szereplés nem teszi szükségessé, hogy a párt vezetői személyes konzekvenciák levonására kényszerüljenek - jelentette ki Deutsch Tamás a párt elnökségének ülését követően, megerősítve ezzel lapunk korábbi információit. Mint mondta, a választási szereplést az elkövetkező időben részletesen, választókör
2002. 04. 26. 08:26
A tervezett költségvetési hiány túllépésének megakadályozására csomagtervet vitatott meg tegnap a szlovák kormány. Az elkerülhetetlennek látszó megszorítások tovább rontják a szeptemberi választásokra készülődő, törékeny kormánykoalíció esélyeit. •
2002. 04. 26. 08:24
A kalóztechnikák terjedésével tavaly világviszonylatban rekordméretű veszteség érte a legális zenepiacot. 2001-ben 6,5 százalékkal kevesebb felvételt adtak el szerte a világon, a bevételek 5 százalékkal estek az azt megelőző évhez képest - derül ki a nemzetközi szakmai világszervezet, az IFPI körképéből. •
2002. 04. 26. 08:22
Magyarország már ma hivatalos tájékoztatást kér Lengyelországtól az újabb diszkriminatív piacvédelmi intézkedésről. A szigorításról mind ez ideig még a Kereskedelmi Világszervezetet sem értesítette. Különösen a magyar paradicsompüré exportja láthatja kárát a lépésnek. •
2002. 04. 26. 08:20
Olvasói sztorik