Belföld

[FN, MTI] Mádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek ad megbízást a kormányalakításra a parlament május 15-i alakuló ülésén. Erről Kovács László, az MSZP elnöke beszélt újságíróknak hétfőn, azt követően, hogy hivatalában fogadta őt az államfő. Kovács László, május 15-ére utalva, jelezte: ez az a nap, amikor a régi kormány mandátuma lejár, azért indokolt, hogy ekkor történjen meg az új miniszterelnök felkér
2002. 05. 06. 12:41
[FN, Euro.hu] Nagy-Britannia a jelenlegi fontárfolyam mellett is jelentősebb nehézségek nélkül csatlakozhat az eurózónához - állítja a brit gazdasági és társadalomkutató intézet jelentése. A befolyásos agytröszt szerint a brit pénzügyminisztérium által az euró bevezetésének feltételéül támasztott gazdasági kritériumok is teljesültek. •
2002. 05. 06. 12:33
[FN] A spanyol Telefónica azért lobbizik a kormánynál, hogy engedélyt kapjon egy egyesülésre, amely a veszteséges Via Digaital digitális TV-egysége és a rivális Canal Satelite Digital között jönne létre. Ez utóbbi a Vivendi Universal és a spanyol Prisa médiacsoport kezében van. A Telefónica vezetői szerint nagy nyomásként nehezedik rájuk, hogy csökkentsék veszteségüket a médiaegységnél, amely tavaly 347 milliós, azelőtt pedig 627 milliós deficite
2002. 05. 06. 12:25
[FN, Euro.hu] Elvileg már állást tud foglalni az Európai Unió Bizottságának (EB) antidömping-igazgatósága a Dunaferr ellen indított antidömping-eljárásban, miután a szakértők megvizsgálták a társaság által kitöltött több száz oldalas kérdőívet - közölte Horváth Tamás, a Dunaferr EU- és integrációs igazgatója. •
2002. 05. 06. 12:22
[FN, MTI-Eco] Az albán központi bank az euró bevezetésének lehetőségéről készített tanulmányt. A jelentés támogatja a nemzeti valuta, a lek lecserélését a közös európai pénzre, mivel ez kedvező lenne az ország gazdaságára nézve.
2002. 05. 06. 12:14
[FN] Veszélybe került Sepp Blatter, a FIFA vezetőjének állása vasárnap este, miután kiszivárgott néhány információ, melyek szerint a szakember több helytelen intézkedést is hozott a nemzetközi futballtestületének irányítása közben. Az ügy egy 21 oldalas dokumentumban fogalmazódott meg, amelyet Michel Zen-Ruffinen, a FIFA főtitkára adott le. A beadvány olyan esetekről számol be, amikor a "könyvelői részleg félrevezetése", a "szövetség érdekeivel e
2002. 05. 06. 11:59
[FN] Az International Business Machines Corp. egy hétéves szerződést nyert, így a Viacom Inc. számítógépes rendszerének felügyelete lesz feladata, a vállalat szaktanácsadója lesz a digitális-média terén. A világ legnagyobb computerhálózat-értékesítője a Viacom 11 egységének számítógépes irányítását veszi át Amerikában, köztük a New York-i és a Los Angeles-i adatközponttal - nyilatkozta az IBM egyik embere. Eddig nem meghatározott számú dolgozó et
2002. 05. 06. 11:49
[FN, MTI-Eco] A DaimlerChrysler, a Hyundai és a Mitsubishi közösen akar a jövőben négyhengeres benzinmotorokat fejleszteni és gyártani: erre a tevékenységre amerikai székhellyel hoztak létre vegyes vállalatot, amelyben mindhárom cég egyenlő arányban részesedik. A Global Engine Alliance (GEA) névre keresztelt vállalkozás a Chrysler Group, a dél-koreai Hyundai Motor Company és a japán Mitsubishi Motors Corp. jövendő modelljei számára állít elő moto
2002. 05. 06. 11:34
[FN, MTI] Az autó elektronikai vezérlőrendszerek gyártásának európai központjává fejleszti hatvani üzemét a Robert Bosch multinacionális társaság - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Schmidt László, a Robert Bosch Elektronikai Kft. személyzeti igazgatója. Elmondta: a legkésőbb 2005-re elkészülő, több mint 24 milliárd forint értékű beruházás megvalósításáról már megszületett a döntés a vállalat németországi központjában. Az ősszel induló fejlesztés kere
2002. 05. 06. 11:22
Minden idők legnagyobb arányú győzelmét aratta a francia elnökválasztás második fordulójában Jacques Chirac, a konzervatív gaulle-ista párt hivatalban lévő köztársasági elnöke. A populista Le Pen mindössze 18 százalékot szerzett.
2002. 05. 06. 11:15
[FN] Dél-Korea legnagyobb mobilvállalata, az SK Telecom Co. arról adott számot, hogy első negyedéves profitnövekedése 11 százalékra csökkent a piaci költségek miatt, mert a cég megpróbálja rávenni a felhasználókat, hogy hordozható telefonjukról csatlakozzanak az internetre. A vállalat nettó bevétele a korábbi 400 millió dél-koreai wonhoz képest most 442 millió volt, ami kisebb, mint az ezt megelőző 100 százalékos gyarapodás, amit 36 százalékos fo
2002. 05. 06. 11:13
[FN] A világ legnagyobb ragasztókat gyártó vállalata, a Henkel, nem változtatott egész éves nyerség-előrejelzésén, amely 10 százalékos növekedést tartalmaz, pedig első éves profitja csökkent a Clorox Co. leírása, és két másik egység eladása miatt. A társaság első három havi 93 millió eurós nettó bevétele 17 százalékkal volt kisebb a korábbinál. A cég működési nyeresége 3 százalékkal bővült a negyedben, szemben az elemzők mínusz 12 százalékos előr
2002. 05. 06. 11:01
[FN] A nyersolaj ára nem kevesebb mint 2,4 százalékkal csökkent, miután a világtermelés 3 százalékáért felelős Irak bejelentette, hogy az egyhónapos szüneteltetés után újra megkezdi az exportálást. Az ország azt nyilatkozta, hogy kedd éjféltől indítja útjára a tengerentúli szállítmányait, ezzel véget vetve az április 8-án bevezetett olajembargónak, melyet az izraeli csapatok palesztin terroristák ellen indított akciója után vezetett be a közel-ke
2002. 05. 06. 10:49
[FN] Több ezer német dolgozó szünetelteti munkáját, ami 7 év óta először vezet ilyen átfogó sztrájkhoz. Az alkalmazottak annak ellenére teszik ezt, hogy a politikusok és a vállalkozásvezetők szerint ez még jobban megnehezítheti az amúgy is nehézkes gazdasági lendületvételt. Az első vállalat a DaimlerChrysler volt, melynek 2 ezer éjjeli műszakos alkalmazottja nem ment be munkahelyére, majd az ő példájukat követve az ország több dél-nyugati gyáráná
2002. 05. 06. 10:40
Bár hivatalosan nincs napirenden az FTC labdarúgó kft.-jének eladása, a Népszabadság információja szerint a legkomolyabb "kérők": Csányi Sándor OTP-vezér és befektető társai. Ezek szerint Csányiék nem mondtak le korábbi vágyukról, s valószínűleg ma már hajlandóak lennének több pénzt is adni a Ferencvárosért. Igaz, azóta a hátország a sportklubnál kezd kiépülni, van már internet, Frad
2002. 05. 06. 10:31
[FN, MTI-Eco] A nagyságra második euróövezeti gazdaságban, Franciaországban a szolgáltatások gyorsuló bővülését jelezte az ágazat beszerzőimenedzser-indexe hétfőn: a Reuters kezelte mutató 55,5 pont volt, a márciusi 54,7 pont után. Az index ötödik hónapja jelezte áprilisban a szolgáltatások teljesítményének növekedését, és a leggyorsabban növekedett tavaly július óta, elsősorban az új megrendelések további szaporodása, valamint a beszerzési és az
2002. 05. 06. 10:27
[FN, OTS] Jóval a piaci átlag feletti növekedését folytatja továbbra is a SIGNAL Biztosító Rt. Töretlen és lendületes fejlődésük eredménye a tavalyi év közel 6 milliárd forintos díjbevétele. Az emelkedés az előző évhez képest 31,9 százalékos, ami négyszeresen meghaladja a piac átlagnövekedését. Különösen figyelemreméltó az életbiztosításokból származó bevételeik 37,3 százalékos növekedése - szemben a piac 3,4 százalékos csökkenésével. A SIGNAL él
2002. 05. 06. 10:13
[FN, MTI] Mindenkinek csomag és 150 forintos kedvezmény az EnterNettől. Az EnterNet 2001 Kft, az egyetlen magyar tulajdonú országos Internet szolgáltató akciós MINDENKINEK ADSL csomaggal jelent meg a MATÁV szolgáltatási területén. Az új konstrukció azoknak az internetezőknek kíván megoldást nyújtani, akik eddig a MATÁV 2002 júliusától megszűnő Mindenkinek csomagját vagy 150 forintos kedvezményét használták a világháló elérésére. Legtöbbjüknek az
2002. 05. 06. 10:10
[FN, MTI-Eco] Az Idegenforgalmi Világszervezet főtitkára szerint a világturizmus az idei második félévben tér vissza a tavaly szeptember 11-i amerikai terrortámadást megelőző szintre. Francesco Frangialli a spanyolországi Santanderben egy turisztikai tanácskozás alkalmával vasárnap nyilatkozott úgy, hogy az ágazat az idei második félév folyamán, a harmadik, vagy a negyedik negyedben éri el a szeptember 11-e előtti forgalmat. További részleteket a
2002. 05. 06. 09:54
[FN, MTI-Eco] A hétvégén először igazolódott be Lengyelországban a szivacsos agysorvadás kór (BSE) jelenléte a marhaállományban: a lengyel főállatorvos bejelentése szerint egy krakkói laboratóriumban megállapított, majd egy második teszttel is igazolt megbetegedésről van szó. Az állat, amelynek velőállományából a BSE-kórt kimutatták, kilenc éves volt. A gazdaságot, ahol tartották, a bejelentésben nem nevezték meg, rádiójelentések szerint azonban
2002. 05. 06. 09:43
Az elmúlt évi teljesítménye alapján a sörpiac vezetője lett a Borsodi Sörgyár Rt., amely a gyártók által értékesített mennyiség bő 30 százalékát adta el - mondta tájékoztatóján Bognár Gyula, a cég elnök-vezérigazgatója. A társaság 2,15 millió hektoliter sört adott el, nettó árbevétele megközelítette a 33 milliárd forintot, ez ötmilliárddal több az előző évinél. A cég adózás előtti er
2002. 05. 06. 09:22
A nagytétényi referenciaüzem működése alapján az Országos Vízügyi Főfelügyelőség tavaly októberben kiadta az engedélyt az "élő gépek" (Living Machines) biológiai szennyvíztisztítási technológia hazai alkalmazására - tájékoztatta lapunkat a Körte-Organika Rt. elnöke, Kenyeres István. A már folyó kommunális beruházások kapcsán az év végére bő tucatnyi hazai település szennyvizét tisztí
2002. 05. 06. 09:19
Az amerikai képviselőház elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az elkövetkező hat évben 31,2 milliárd dollárral emelné a mezőgazdasági termelők támogatására fordított összeget. A javaslat ellenzői szerint az intézkedés túltermeléshez vezet akkor, amikor az ország búza-, szójabab-, kukorica- és gyapotkészletei amúgy is bőségesek, a szubvencióknak a világkereskedelmi szabályokkal va
2002. 05. 06. 09:15
A kormányzat és a bíróságok kiegyensúlyozott viszonyát és a kiszámíthatóbb bírósági döntéseket igyekszik elősegíteni a leendő igazságügy-miniszter, Bárándy Péter. Evégett függetlenítené a bírósági költségvetést a kormányzattól. Tervei szerint a jogalkotás centruma ismét az igazságügyi tárca lesz, amelynek feladata kiegészülne a kisebbségi ügyek jogi vezérlésével. Fontosnak tartja a V
2002. 05. 06. 09:08
Olvasói sztorik