Belföld

Hétfőn vételi ajánlatot kapott az egyik legkedveltebb brit és nemzetközi éttermi lánc, a Pizza Express. A kérők a szigetországban jelenleg háromszáz egységet működtető csoport részvényeiért 330-350 pennyt ígérnek , ami 251 millió fontra becsüli a társaságot. (Az év elején a papír árfolyama még 920 penny volt.) A Pizza Express értékesítése és nyereségessége az elmúlt évben visszaesett. Ennek több oka is van, melyek elsősorban a gazdasági recesszió
2002. 11. 05. 08:30
Bár az utóbbi hónapokban mind Moszkva, mind Budapest többször is jelezte szándékát a gazdasági kapcsolatok bővítésére, a gyakorlati eredmények váratnak magukra , sőt az idei első nyolc hónap termékforgalma visszaesést mutat. Üzleti körökben a Budapesten ma összeülő magyar–orosz vegyes bizottság határozataitól remélnek fordulatot. A kétoldalú külkereskedelmi forgalomban állandósult az igen jelentős magyar passzívum: míg az export 261 millió
2002. 11. 05. 08:26
A csatlakozó országokat szigorú költségvetésre és az államháztartás reformjának tényleges megkezdésére szólítják fel az EU tizenöt tagállamának pénzügyminiszterei , akik ma Brüsszelben találkoznak a tagjelölt államokból érkezett kollégákkal, köztük László Csabával. Ez az első alkalom, hogy a tagjelöltek költségvetési terveit az EU szempontjai szerint alaposan átvizsgálják. Elvárás, hogy a 2004-es belépésre készülő országok már jövőre a lehető leg
2002. 11. 05. 08:15
Tegnap megszületett a megállapodás az elbocsátások feltételeiről az IBM székesfehérvári gyárának vezetői, valamint a szakszervezetek és az üzemi tanács képviselői között. A Vasas Szakszervezeti Szövetség közép-dunántúli területi ügyvivője, az IBM-nél alakult egyeztetőbizottság elnöke sikeresnek ítélte a tárgyalásokat. Az IBM minden egyes dolgozóját egyforma feltételek illetik meg a felmondások ideje alatt, függetlenül attól, hogy közvetlenül az
2002. 11. 05. 08:06
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) még e hónapban rendkívüli ülésen foglalkozik az OIT Hivatalát ért súlyos kifogásokkal. A Népszabadság értesülései szerint a megyei bírósági elnökök kezdeményezték Zanathy János hivatalvezető menesztését. A megyei bírósági elnökök a múlt hónap elején, a Tolna megyei Hőgyészen tartott tanácskozáson döntöttek úgy, hogy a hivatal működésével kapcsolatos aggályaikat az OIT ülése elé viszik. (E testületnek
2002. 11. 05. 08:00
Mint arról a FigyelőNet korábban beszámolt: jövőre kettő helyett csak egy százalékkal növelné a nyugdíjpénztáraknak átadott tagdíj mértékét a kormány. Ez derül ki a parlament elé kerülő javaslatcsomagból. A honatyák ma szavaznak a jövőre esdékes adóváltoztatásokhoz - köztük az egyszerűsített vállalkozói adóhoz - beterjesztett módosító, szigorító indítványokról is. (Lásd korábbi cikkünket: Ren
2002. 11. 05. 07:50
A szocialisták és a szabad demokraták elfogadták az ellenzéki pártoknak azt a javaslatát, hogy azonos számban képviseltesse magát mindkét oldal az Európai Parlament november 18-án kezdődő bővítési vitájában. A magyar delegációban az MSZP kilenc, a Fidesz nyolc, az MDF három, míg az SZDSZ két helyet kap. Az ünnepi tanácskozáson kormánypárti és ellenzéki részről egyaránt egy-egy felszólalásra nyílik lehetőség. Az Európai Parlament munkájában jövő
2002. 11. 05. 07:46
Szerdán húszezer ember érkezik Firenzébe, az Európai Szociális Fórumra. A magyar részvételt koordináló civil szervezetek sajtótájékoztatóján az ATTAC Magyarország, a Pax Romana, az Energia Klub és a Zöld Fiatalok képviselői elmondták: miközben a sajtó arról számolt be, hogy rettegnek Firenzében a következő öt naptól, széles népi összefogás tette lehetővé a konferenciát, a kétszázhatvan magyart például ingyen látja vendégül két kistelepülés.
2002. 11. 05. 07:37
Az információs társadalom technológia fejlesztését célzó, 2003-2006-ig tartó 900 milliárd forintos EU támogatási program volt az egyik fő témája Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Erkki Liikanen EU informatikai főbiztos hétfői tárgyalásának Koppenhágában . Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közleménye szerint az Információs Társadalom technológia kérdéseivel foglalkozó miniszteri konferencián Dániában tartózkodó Kovács
2002. 11. 04. 19:47
A Hírközlési Döntőbizottság megnevezte a jelentős piaci erővel bíró szolgáltatókat a távbeszélő-, a mobiltelefon-, a bérelvonali és az összekapcsolási piacon. A minősítés jelentős kötelezettségeket ró az érintettekre, de élénkülhet a verseny.
2002. 11. 04. 18:40
Olajpiaci szakértők szerint Algéria napi olajtermelése már egymillió hordó felett lehet, miközben az OPEC tagjaként napi 693 ezer hordós kitermelési kvótára vállalt kötelezettséget . Az észak-afrikai ország a szakértők szerint azért vált máskartelltagoknál is nagyobb mértékben kvótasértővé, mert olajtermelése felfuttatását is tervezi, 2005-re vagy 2006-ra szeretné elérni a napi másfél millió hordós kapacitást. Ez a jelek szerint sikerülhet
2002. 11. 04. 18:38
A Budapesti Értéktőzsde Rt. november 7-ével törli terméklistájáról a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt. névre szóló törzsrészvényeit - közölte a BÉT honlapján hétfőn. A részvények utolsó kereskedési napja 2002. november 06. A Pick Rt. szeptember 11-én juttatta el a tőzsdére törlési kérelmét. A kibocsátó a kérelemmel egyidejűleg benyújtotta az Arago Befektetési Holding Rt. tőzsdei ajánlat tervezetét, amelyhez csatolták az Arago, mint a kibocs
2002. 11. 04. 18:27
Két új kereskedelmi központot nyitott Magyarországon a General Motors (GM). Az egyik centrum az Opelek, a másik a Daewoo-k forgalmazására alakult. Ugyanakkor a Daewoo korábbi márkakereskedőinek egy része tiltakozik a GM lépései ellen.
2002. 11. 04. 16:30
A Deutsche Post megkapta az EU-bizottság jóváhagyását a DHL International gyorsposta szolgálat 75 százalékának megvásárlására - közölték a német postánál hétfőn. A német posta ez év elején szerzett 51 százalékos többséget a DHL Internationalben, majd a többségét a nyáron 75 százalékra növelte, további részt vásárolva a Lufthansa Cargótól. Ez utóbbi sorsáról döntött az Európai Bizottság. Korábban közölték, hogy ha meglesz az EU-bizottság engedély
2002. 11. 04. 16:19
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) októberi 55,5 százalékpontos értéke egyértelműen fellendülésre utal a hazai feldolgozóiparban - erősítették meg kérdésünkre a BMI-t amerikai licenc alapján havonta közlő Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság titkárságán. A szeptemberi értékhez képest ugyan 5 százalékponttal csökkent az index, ám ez nem recesszióra, hanem a növekedés ütemének csökkenésére utal. Mint megtudtuk, a kérdőívet októbe
2002. 11. 04. 16:07
Novemberben, a tanácsadói pályázatok kiírásával megkezdődik a három állami tulajdonú hitelintézet, a Postabank (Pb) Rt., az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. valamint a Konzumbank Rt. privatizációja - jelentette be hétfőn Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese a vagyonkezelő szervezet sajtótájékoztatóján. A bankok értékesítése átlagosan 8-10 hónapot vesz igénybe. A piaci helyzet kedvez az értékesítésnek, a bankok iránt jelentős keresl
2002. 11. 04. 16:00
Az európai Fitch Ratings hitelminősítő hétfőn figyelmeztetett, hogy a költségvetés és a folyómérleg rosszabbodása "hátrányosan érintheti" Magyarország besorolását. A Fitch Ratings "A mínusz" osztályzattal tartja nyilván a hosszú lejáratú, szuverén magyar devizaadósságot - a befektetőknek ajánlott fokozat alján -, a forintban jegyzettet pedig "A plusz" osztályzattal. A besorolás kilátása stabil. A felülvizsgálat befejezését az év végéig tervezik.
2002. 11. 04. 15:00
A magyarországi biztosítótársaságok ma az európai átlag töredékéért kötnek kötelező gépjármű biztosítási szerződést, ugyanakkor a casco díjszintje az európainak megfelelő - jelentette ki Ertl Pál, az AXA Biztosító lakossági üzletágakért felelős igazgatója. A magyarországi kötelező díjszintnek néhány éven belül el kell érnie az európai szintet, s lehet, hogy ha a díjszabás liberalizációjáról szóló kormányrendelet hamarabb megszületik, a biztosító
2002. 11. 04. 14:14
Lakossági megszorításokat valóban nem tartalmaz a jövő évi költségvetés, néhány tárca azonban a választási ígéretek ellenére is rosszul jár a büdzsé tervezett elosztásából. Új metróvonalra például egyelőre egyáltalán nem futotta.
2002. 11. 04. 13:58
A harmadik negyedévben a félvezetőipar globális forgalma 36,9 milliárd dollárt tett ki, amely 8,2 százalékkal magasabb a második negyedéves szintnél és 21 százalékkal múlja felül a tavalyi harmadik negyedévet # - jelentette be a Semiconductor Industry Association (SIA). "Az év során a févezetőipar egyre inkább magára talált" - mondta a SIA elnöke, George Scalise. "Az első negyedéves 5,6 százalékos és a második negyedéves 5,8 százalékos növekedés
2002. 11. 04. 13:45
Az elmúlt években a növekvő hazai autópiacon egyre nagyobb szerepet kapott az autófinanszírozás, ma már ritkaságnak számít, ha a vevő nem vesz igénybe valamilyen hitelt, külső finanszírozási forrást. Érdemes azonban vigyázni, nem biztos ugyanis, hogy a felkínált konstrukció tényleg olyan kedvező számunkra, mint amilyennek első pillantásra látszik.
2002. 11. 04. 13:43
Boszorkányoknak és varázslóknak öltözött rajongók százai várták az új Harry Potter film premierjére érkező szereplőket vasárnap este Londonban. Tinédzser lányok tömege kántálta Daniel Radcliff nevét, amikor a főszereplő varázslótanoncot játszó fiú feltűnt a színen. A rajongok a hideg és a szemerkélő eső dacára várták a Harry Potter és a Titkok Kamrája szereplőit: meleg üdvözlésben részesült a Ron-t játszó Rupert Grint, a Hermione-t játszó Emma W
2002. 11. 04. 13:20
Olvasói sztorik