Az információs társadalom technológia fejlesztését célzó, 2003-2006-ig tartó 900 milliárd forintos EU támogatási program volt az egyik fő témája Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Erkki Liikanen EU informatikai főbiztos hétfői tárgyalásának Koppenhágában . Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közleménye szerint az Információs Társadalom technológia kérdéseivel foglalkozó miniszteri konferencián Dániában tartózkodó Kovács Kálmán tárgyalt a magyar vállalkozások pályázati lehetőségeiről is. Az IHM közleménye szerint Erkki Liikanen kiemelte, hogy a csatlakozó országok versenyképességének alapja az információs társadalom és tudásgazdaság fejlettségi szintje. A főbiztos fontosnak tartja ezen országok körében is a tudásalapú társadalom kialakulásához elengedhetetlen informatikai fejlesztési programok megvalósítását. A közlemény szerint a főbiztos jónak tartja a magyar kormány intézkedéseinek irányát informatikai és hírközlési fejlesztésére. Az EU főbiztosa számít Magyarország részvételére a sevillai csúcstalálkozón elfogadott "Információs Társadalom Mindenkinek eEurope 2005" akcióterv megvalósításában is. Kovács Kálmán tájékoztatást adott az eEurope 2005 akciótervhez igazodó 2002 végi és 2003 évi magyar informatikai fejlesztési programokról és a távközlési szolgáltatások színvonalának további javítását szolgáló magyarországi kormányzati tervekről. Az eEurope 2005 stratégia megvalósításához kapcsolódóan az EU
2003-2006 évi Kutatás és Fejlesztés Keretprogramjának első tenderfelhívását 2002 decemberében teszik közzé. Az első 2 évre szóló tender a keretprogramból mintegy 420 milliárd forint támogatás elnyerését teszi lehetővé.
2003-2006 évi Kutatás és Fejlesztés Keretprogramjának első tenderfelhívását 2002 decemberében teszik közzé. Az első 2 évre szóló tender a keretprogramból mintegy 420 milliárd forint támogatás elnyerését teszi lehetővé.
Ajánlott videó
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 08:42 Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 08:59 Ezekre figyeljünk a hentes szerint, ha Márton-napra libahúst vásárolunk
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 07:00 Nem mindegy, milyen almából sütjük: ezekből lesz a legfinomabb pite
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
